Stratégiailag fontos ügyek

Bizonyos szavak divatba jöttek, amelyeket  a diplomaták heves fejbólogatás közben szívesen használnak, pedig nincs igazi tartalmuk. Egyik ilyen kifejezés a geopolitikailag fontos, amit gyakorlatilag minden országra és térségre elmondhatunk. A finneknek Izland is geopolitikailag fontos, Azerbajdzsánnak Türkmenisztán, Kínának Mongólia. Akkor szeretjük használni, ha semmi más nem jut eszünkbe. Ehhez hasonló a stratégiai kérdés, ami szinte valamennyi külügyi iratban előfordul, és alig-alig van olyan diplomáciai párbeszéd, amelyikben néhányszor ne fordulna elő. 

-Mi a véleménye az Európai Unió bővítéséről? 

-Ez stratégiai kérdés.

-És a japán atomerőművek bezárásáról?

-Ez energiastratégiai kérdés.

-És mi legyen a Nabucco-vezetékkel?

-Ez összetett, energia- és geopolitikai kérdés.

-És mit gondol  a nyári uborka-őrületről?

-Az agrárágazat stratégiai kérdés. Nem is lehet vitás.

És elégedetten bólogatunk.

Hasonló kifejezés a nagyságrendileg és a homloktér.

-Hogy áll a magyar export? – kérdezte a nagykövettől a külügyi államtitkár.

-Vannak gondjaink, de nagyságrendileg rendben vagyunk – felelte a nagykövet.

-És mi áll a homloktérben? – érdeklődik tovább az államtitkár.

-A technológiailag igényes ágazatok – feleli a nagykövet.

-Helyes – bólint az államtitkár.

Részlet a Visszavonulásom évei című, készülő könyvből

Már az is gyanús, amit hallunk

Forró nyári nap Delhiben, 1987-ben. De hát itt minden nyári nap forró. Egy előadóteremben ülök, Zbiegniew Brezinski,   az amerikai elnök korábbi,szovjetellenes nézeteiről híres  külpolitikai tanácsadója  beszél arról, mi vár a világra.   Én akkoriban a kulturális intézetben dolgoztam, ezért küldött engem Braband nagykövet az előadásra. Mit lehet tudni, miket mond majd ez az amerikai, legjobb, ha nem is halljuk. A magyar diplomaták szerették kerülni a kényes helyzeteket.

Körülnéztem a teremben. És csakugyan. A baráti országok diplomatái mind távol maradtak, csak Poszpulsak, a lengyel konzul volt ott, akivel gyakran teniszeztem. Én is szorgalmasan jegyzeteltem, aztán, amint ez előírás volt, bementem a nagykövetségre, hogy megírjam egy rejtjeltáviratban azt, amit hallottam. Végülis ez volt a dolgunk, tudósítanunk kell a Bem rakparton ülő főnököket, hogy mi újság a világban, akár akarták tudni, akár nem. Rejtjeltáviratot csak a nagykövetségen lehetett írni, szigorúan megszabott formában, a kornak és a külügyi szóhasználatnak megfelelő, lényegkerülő stílusban. Lehetőleg alkalmazni kellett a hangsúlyozta, a kiemelte,  az egyrészről-másrészről fordulatokat, valamint az aláhúzta és rámutatott kifejezéseket.  A szöveg elkészült, átadtam a nagykövetnek, Braband Zsigmondnak, aki olvasni kezdte.Tollával követte a sorokat, az egyik mondatnál azonban megállt.
-Ezt nem írhatjuk le - mondta.- "A szocialista világrendszer  gazdasági alapjai megrendültek, összeomlása immár elkerülhetetlen. Tízenöt éven belül a Szovjetunió szétesik."
-Ezt ő mondta, Brzezinski. Nem én mondom - feleltem.
-Szovjet elvtársak közül volt ott valaki?
-Senki.
-Már az is gyanús, amit hallunk - forgatta a szemeit. A mennyezetre nézett, ahol egy kis gekko tanyázott. De lehet, hogy amerikai kém-gekko. Vigyázni kellett. Braband hűséges pártember volt, és szerette is a pártot. A párt szeretete közvetlenül a whisky és Encike, a hivatalsegéd fiatal felesége után következett az értékrendjében. Ezzel kihúzta a mondatot. - A többi rendben van. Fiatal vagy még, Odze elvtárs, nem érted te ezeket  a dolgokat.
-A többinek semmi értelme. Ez volt a lényeg - mondtam kissé sértetten. Kezet fogtunk, ő hívatta a rejtjelző diplomatát, aki az eseményhez illő komoly arccal átvette, elvitte rejtjelezni, majd hazaküldte a szöveget Budapestre.
Másnap délután Poszpulsakkal játszottam a lengyel nagykövetség pályáján. Akkor is forró, nyári nap volt.
-Érdekes volt Brezinski előadása - mondtam az első játszma után, amikor leültünk pihenni.
-Érdekes volt - felelte ő. - De a nagykövetem nem engedte leírnom, amit hallottam. Tudod, a Szovjetunióról. Azt mondta, hogy fiatal diplomata vagyok még, nem értem ezeket a dolgokat. 
-Persze - feleltem. Hát persze. Nyilván nem értjük.  - Na, folytassuk.
Poszpulsak nyerte a mérkőzést három játszmában. Mindigis jobb volt a fonákja.
Részlet a Nyugalmazott Éveim című, készülő könyvből

Lábjegyzet az Úttörők 12 Pontjához

Hát igen. Ott ültem az íróasztalomnál és az Úttörők 12 pontját olvastam. Látszólag egyszerű 12 pont, nincs benne semmi különös, és semmi érthetetlen. Szeretem hazámat, a népek barátságát a békét szolgálom. Ennél világosabban nem lehet fogalmazni. Igen, szeretem hazámat, különösen azt a részét, ahol éltünk, a Hernád utca és a Nefelejcs utca környékét és a Városligetet. Ez volt az én hazám. A népek barátsága és a béke szolgálata már nehezebb ügy volt.

         -Hogyan szolgálhatnám a békét?  - kérdeztem apámtól egyik este, amikor hazaérkezett az intézetből, ahol építészmérnökként dolgozott, apám azonban nem válaszolt. Sok minden érdekelte, de a béke védelme nem tartozott közéjük.

         -Ki írta a 12 pontot? – kérdeztem azután, de apám erre sem válaszolt.

         Kiállok a magam és a mások igazáért.

Mi a magam igaza és mi másoké? Sokan azt gondolják,  hogy könnyű igazat mondani, pedig ez nem igaz. és hogyan kell kiállni?

         -Nem szeretem a zöldbabfőzelélet – mondtam egyik nap, kísérletképpen nagymamának, amikor elém tette az ebédet.

         -Senki sem kérdezett – felelte nagymama, nagypapa pedig kajánul rámkacsintott. Na, most aztán megkaptad, kis pöcs. Ezt gondolhatta.

         És akkor hogyan álljak ki mások igazáért?

         -Van neked igazad? – kérdeztem másnap Szabolicstól. – Mert szeretnék kiállni érte.

 Igy aztán otthon soha nem vallottam be, hogy Gárdossal elcsatangoltam iskola után és azt sem mondtam meg, hogy titokban villamosoztam Évikével, Szabolics Péter húgával, akit tizenegy éves koromban szerettem volna feleségül venni. Igazságos cselekvés? Ezen sokat gondolkodtam. Vagyis ezen járt az eszem. Ezt hívják gondolkodásnak, amikor  az ember szándékosan járatja valamin az eszét. Ráadásul otthon nem is volt könnyű gondolkodni, mert délutánonként nagymama vigyázott rám és örökösen szemmel tartott, hogy tanulok-e. Hol jár az eszed? ezt kérdezte, amikor gondolkodni próbáltam, sehol, hát így csúszik át az ember a gondolkodásból a hazudozásba. Rövid ez az út, talán a legrövidebb út a világon. Nem tudtam kötélre mászni és a svédszekrényen is csak nagy erőfeszítésekkel tudtam átlendíteni magam, mi lesz veled az életben, kérdezte szánalmas kísérleteimet nézve Darabos Jenő, a testnevelőtanár,  mi lesz így veled az életben. Már maga a szó, hogy testnevelés, ez is idegen volt a számomra, néztem a testemet, ami közel sem volt olyan izmos, amilyennek szerettem volna, ezt a testet kell nevelnem, esténként rettegve aludtam el, azt álmodtam, hogy az élet kötélmászásból és svédszekrényekugrásokból áll.

-Nem mászom kötélre – mondtam Darabosnak.

-Küldd be anyádat – felelte ő.

-Nem tetszett olvasni az úttörők 12 pontját? Most éppen kiállok a magam igazáért.

-Idefigyelj, kisodze – hajolt le hozzám Darabos. – Akkora fülest kapsz, hogy kiesik az agyad a helyéről. Világos?

Azt feleltem, hogy világos és többet nem foglalkoztam a 12 ponttal. 

Részlet a Nyugalmazott Éveim című, készülő könyvből.