2013. április 28., vasárnap

Blöffök korszaka – I





2011. augusztus 10-i hír:

„A NEFMI kultúráért felelős államtitka az előadással kapcsolatos tárgyalással Igric Györgyöt, a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. ügyvezetőjét bízta meg. Igric György augusztus 31-én utazik Los Angelesbe.
A lényegi kérdéseket, például hogy hány Bánk bán-előadás illeszthető a soron következő - esetleg valamelyik későbbi - évad bérleti programjába, a tárgyalásokon lehet tisztázni. A konzultáción Igric György találkozik a projektet támogató, főként a térségben élő magyarokból és magyar származásúakból álló körrel, valamint a Los Angeles-i magyar főkonzulátus vezetőjével.
Elekes Botond, a szaktárca államtitkárságának kabinetfőnöke szerint az opera Los Angeles-i bemutatása a 2012/2013-as évadban tekinthető reálisnak, de az csak a tárgyalások után dől el, hogy a költségvetésben a produkcióra rendelkezésre álló 200
millió forintot mennyivel szükséges - hazai és amerikai támogatásokból - kiegészíteni.”
És aztán, az egészből nem lett semmi.   Hol vannak a  projektet támogató, térségben élő magyarok? Hol vannak a magyar származású körök (sic)? Hol van már Igric, hol van Elekes és hol van a NEFMI kultúráért felelős államtitkára?  Hová lett a 200 millió forint?

2013. április 7., vasárnap

Unokáim is látják

Presser Gábor a nyolcvanas évek közepén a vendégünk volt Delhiben, ahol akkoriban a magyar kulturális intézetben dolgoztam. Egyik nap a ház teraszán üldögéltünk, Gábor a lányaim kis Casio orgonáján játszadozott, látszólag nem is figyelt a dallamokra, amiket az egyszerű hangszeren előcsalogatott.
-Egy zenés játékon dolgozom - mondta.
-Mi a címe? - kérdeztem.
-A padlás - felelte.
-Miről szól?
Gábor abbahagyta a játékot, hátradőlt a karosszékben.
-Tulajdonképpen semmiről. Az életről.
-Jó lesz? - kérdeztem.
-Ha majd az unokáid is látják majd, akkor jó lesz - ennyit mondott.

Megtörtént.