A banknak így kényelmes

Az automata pénzkiadó elnyelte a bankkártyámat. Logikusnak látszana, ha az ember ilyen esetben felhívná a számlavezető bankfiókot és megkérdezné, mi is a teendő. De hát az én számlavezető fiókom telefonszáma nem nyilvános, mert a bankom nem szeretné, ha az ügyfelek „leterhelnék” az ott dolgozókat. A  megfelelő kód beütése után a központi telefonszámon némi várakozás és kényszer-zenehallgatás után sikerül meggyőznöm az ügyfélszolgát, hogy én vagyok én,  kissé talán türelmetlen is vagyok, az ügyfélszolga szabadkozik, neki ez a kötelessége. Na és, hogyan tovább? Velem Finnországban is történt már hasonló, ott a bank másnap küldött egy elektronikus levelet, beazonosítottak, majd két nappal később postán visszaküldték. De hát ez Magyarország, a bonyolult megoldások hazája. Szóval, hogyan tovább? A központi ügyfélszolga felvilágosít, hogy a kártyát a rendszer visszaküldi abba a bankfiókba, ahol a számlát nyitottam (harminc éve), történetesen Budapestre. Csakhogy én már évek óta Nyugat-Magyarország egy kis településén élek, felelem, itt vezetik a számlámat is, tudják a címemet, telefonszámomat. Éppen a rendszer nem tudná?  Mostanában nem járok Budapesten, ezért kérhetném, hogy küldjék el a bankkártyát a számlavezető fiókba, netán a lakcímemre? Sajnos, ez nem lehetséges, ezt   csak Ön kérheti  a számlavezető fiókjától. És felhívhatnám a számlavezető-fiókomat? Sajnos, ez sem lehetséges, ez csak személyesen intézhető el, be kell oda fáradni. Ez esetben, mondom ironikusan, személyes jelenlétemmel mégiscsak terhelnem kell az ott dolgozókat, csak közben még számos más dolgozó is feleslegesen dolgozik. Hallgatás, ez már nem az ügyfélszolga munkaköri kötelessége. Győzött a szabályzat. 

Mégis, mi történik?

Sokan teszik fel újra ezt a kérdést. 2001 szeptember 11-én is ezt kérdezték tőlem ismerőseim, gondolván, hogy diplomata lévén többet tudok, mint ők. És ezt a kérdést ma is sokan teszik fel: és csakugyan, mi történik? Idén márciusban gyakorlatilag nyomtalanul eltűnt egy maláj repülőgép több száz utassal a fedélzetén. Hamiskás magyarázkodások, utólag komolytalannak bizonyult szakértői állásfoglalások, na, most már sejtjük, de mégsem, látunk nyomokat, de mégsem. Miközben gyakorlatilag a világ valamennyi állampolgárát – beleértve vezető politikusokat – rendszeresen lehallgatják és megfigyelik. A repülőtereken sokszor megalázó ellenőrzéseket hajtanak végre az utasokon. Aztán egyszercsak kiderül, hogy amikor baj van, akkor senki sem tud semmit, miközben úgy tesz, mintha mindent tudna. Hónapok óta tudjuk és látjuk, mi folyik Ukrajnában, gyakorlatilag Európa szomszédságában, egy geopolitikailag igen érzékeny zónában. Látjuk, hogy mi történik a Krím-félszigettel, mi történik az ország keleti vidékén. Egyszer ölelkezünk Putyinnal, egyszer pedig ellenségnek tekintjük. Valójában mit gondolunk? Mégis, mi történik? Az amerikai hírszerzés állítólag tudta, hogy az orosz szakadárok milyen fegyvereket kapnak Moszkvától. Csakugyan onnan kapták? Csakugyan tudták? Ha tudták, miért hallgattak? Ha  a világban tudtuk, hogy mi történik Ukrajnában, miért engedtük, hogy a polgári légijáratok érintsék ezt a területet? Másképpen is fogalmazva: vajon manapság van-e joga egy légiutasnak ahhoz, hogy tudja, merre repül a gép, amire jegyet vesz? Megint másképpen: ezt a járatot a KLM és a maláj légitársaság közösen üzemeltette, ezért könnyen lehet, hogy aki jegyet váltott, nem is tudhatta, hogy maláj vagy holland repülőgépre száll fel. És ha már itt tartunk: a hollandoknak is lehetett volna beleszólásuk abba, hogy a gép milyen útvonalon repül. A felelősség tehát, mint sok más esetben, megoszlik. Mindenkinek vállalnia kellene a rá eső részt. Szomorú történetek. Nem tanulunk belőlük.

Lehet, hogy háború lesz

A politika és a nemiség összefüggései. És éppen az érettségim napján. 1967.  június 5-én. Apám gondterhelten hallgatta a rádióban a reggeli híreket. A TASZSZ jelentette. Kitört a háború Egyiptom és Izrael között, a feszültség pedig akár világméretű is lehet, atomháború, akármi. Gondoltam, akkor el sem indulok az érettségire, ha háború lesz, akkor mindegy, hogy érettségizek-e vagy sem, de apám azt mondta, menjek nyugodtan. Persze, ha Jordánia belép, akkor komoly gondok is lehetnek. Anyám telefonon beszélt Laután elvtárssal, aki munkásőr volt, hátha többet tud arról, hogy mi lesz velünk, de Laután elvtárs sem tudott többet.

            -A te dolgod a tanulás – mondta, miután letette a kagylót.

Könnyű ezt mondani. Ráadásul nem is nagyon érdekelt a tanulás. Mi lesz velem? Amúgyse nagyon tudtam. Pedig tizennyolc éves korban már kell tudni, hogy mi legyen velem. Amikor kicsi voltam, apa gyakran bevitt a munkahelyére, egy építészeti intézetbe, ahol házakat terveztek, ő volt az igazgató, mindenkinek komoly volt a tekintete, mindenki fehér köpenyben járt és logarléc volt a köpenyük felső zsebében, nagy rajzasztalok mellett álltak, megsimogatták az arcomat és azt mondták, hogy milyen kedves kisfiú vagyok. Te is építész leszel, mint apuka? És jót nevettek. Talán legyél építészmérnök. Hidakat tervezhetsz, ott könyökölsz a híd korlátjára és  lesz benned egy jó érzés, hogy ezt te tervezted. Biztosan így van, de engem nem töltött volna el örömmel az efféle korlátra könyöklés, nem, eszem ágában sem lett volna hidakat tervezni. De hát akkor mégis, mi leszek?

Tanulj szakmát. Györgyi néni, anya egyik barátnője laboráns volt, vérben, pisiben meg kakiban kutakodott, ez volt a szakmája.  Ezt akartam? Nem, nem akartam laboráns lenni. Talán orvos? Mit tanulnak az orvosok? Megtanulják a betegségeket és megtanulják, hogy hogyan lehet a betegségeket gyógyítani. Ha lehet gyógyítani. A nátha ellen nincs orvosság, ezt mondta mindig Lőhr doktor, a körzeti orvos, amikor anya belázasodott és egy kendővel kötötte be a fejét. És a másnaposság ellen sincs.  Utcaseprő leszel, ezt állította gyakran anya. Legjobban filmrendező szerettem volna lenni, ahhoz nem kell korán kelni és színésznőkkel lehet ismerkedni, el is mentem a felvételire, de már az első vizsgán megbuktam. Egy dolgozatot kellett írni a Szentivánéji álomról, két oldalon, beadtam, a folyosón vártam az eredményt a többiekkel, aztán kijött egy magas, sovány, szemüveges férfi, azt mondta, hogy ő a bizottság titkára, és nem sikerült a felvételim, mert nincs fantáziám. 

A tanárok is a rádiót hallgatták az érettségi feleletek közben, hogy mit jelentett a TASZSZ, sápadtan és zavartan beszélgettek. Mi lesz velünk, ha háború lesz. Hiába volt minden. Ha ledobják az atombombát, még az árnyékunk sem marad meg. Soma azt mondta, elmegy főtt kolbászt enni egy hentesboltba, mert lehet, hogy ez lesz az utolsó főtt kolbász az életében. Hogyan lesz háború? Hát a szovjetek is, meg az amerikaiak is beszállnak, és kész, magyarázta Vilhelm, az osztályfőnökünk. Aztán jön az atom. Annyi bombájuk van, hogy az egész Földet szétbombázhatják. Senki sem éli túl. Másnap, június 6-án is tartott a háború, Mose Dajan izraeli hadügyminiszter ellencsapást rendelt el a Sinai-félszigeten gyülekező arab páncélosok ellen. Mi tovább érettségiztünk, a feleletek egyre rövidebbek, a tanárok egyre elnézőbbek lettek. Minek a szigor, ha úgyis háború lesz?

            Hazafelé bementem a fodrászatba, mert ott dolgozott Garami Csilla, a tanulólány, aki nagyon tetszett nekem. Egyszer már hazakísértem, moziban is voltunk, de még a kezét sem fogtam meg. De ez a nap, ez más volt. Megvártam, amíg összesöpri a hajszálakat, kihozza a törülközőket a raktárból, azután befejezte a műszakot. Rövid, fehér szoknyát viselt és kék blúzt. Nagyon szép lány volt.  

            -Lehet, hogy háború lesz – mondtam neki szomorúan.

            -Világháború?

            -Igen – feleltem, de azt gondoltam, kissé még rá kell erősíteni. – És atomháború. Bemondta a TASZSZ, akkor pedig az úgy van. – Mindnyájan meghalhatunk.

            -Mikor?

            -Lehet, hogy holnap – mondtam és igyekeztem sokat sejtető lenni. – De az sincs kizárva, hogy ma. Attól függ, hogy hogyan haladnak előre a tankok a Sinai-félszigeten.

            -Nem szeretnék meghalni.

            Felnéztem az égre, mintha az első bombázórepülőket várnám.

            -Én sem – mondtam. – Mert nagyon szeretlek. Hányszor vidul föl a halál előtt, Aki halódik. Ápolói mondják, Ez az utolsó lobbanás: mi hát most e lobbanás? Ó, szívem! asszonyom! Lelked mézét kiszívta a Halál, De nincs hatalma a szépségeden: Nem tört le: szádon-arcodon bíborlik Szépséged zászlaja, és a Halál még Nem tűzte ott ki sárga lobogóját.

            -Milyen szép – mondta.

            Gondoltam, beismerem, hogy Shakespeare írta, de aztán mégse ismertem be.

            Megálltunk a sarkon, kicsit tétovázott.

            -Felmegyünk hozzátok? – kérdezte azután. Megérintette a kezemet. Ábrándoztam arról, hogy csókolózunk.

            -Persze – feleltem. Már ott voltunk, a Hajós utcában, a kapunk előtt. Csókolóztunk. Szóval meghódítottam. – Éppen üres a lakás. És közeleg az atomháború.

            Az érettségi sikerült, Csillával gyakran találkoztam a fodrászüzletben, de soha nem beszéltünk arról, ami a Hajós utcában történt.  Atomháború sem tört ki, ezért így szép a történet.
         

           

Gondolkodtatok már elkülönített locsolási célú vízmérő felszerelésén?

 -Hogyan kezdjünk hozzá? – kérdezem a vízmű ügyfélszolgálatának képviselőjét. Középkorú, szerényen öltözött, visszafogott  asszony, aki már hozzászokott a kellemetlen, kérdezősködő ügyfelekhez. Az a dolga, hogy segítsen, és igyekszik is segíteni. .  

-Nos, egyszerű - feleli. -  A közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló, harmincnyolc per 1995 számú kormányrendelet lehetőséget biztosít a locsolási célú vízfogyasztás elkülönített mérésére. Az e célra létesített mérőhelyen vételezett víz kizárólag locsolási célra használható fel. Az így mért vízmennyiség után a szolgáltató nem számít fel csatornadíjat.

-Ez ragyogó – felelem lelkesen. - Mit kell tennünk?

-Szaktervezői jogosultsággal rendelkező tervezővel készített tervet kell benyújtania, majd az engedélyezett tervnek megfelelően ki kell alakíttatni a locsolóvíz-mérőhelyet. Ezt követően időpont egyeztetés után munkatársaink kimennek a helyszínre, és leplombálják a locsolóvízmérőt.

-Mi a részletes ügymenet?

-Az ügymenet egyszerű: Szaktervezői jogosultsággal rendelkező tervező által készített tervdokumentációt kell engedélyezésre benyújtania három  eredeti példányban. A tervengedélyeztetést a kitöltött „Tervengedélyezés megrendelő formanyomtatvány” benyújtásával kezdeményezheti, melyhez  csatolni kell műszaki leírást, részletes helyszínrajzot, a vízmérőakna gépészeti és építési tervét, a tervegyeztetés díjának befizetéséről szóló igazolást, a fogyasztói igénybejelentést a locsolási kedvezmény igényléséhez. További alapelvek  a locsolóvízmérő felszerelésével kapcsolatban: tudni kell, hogy a locsolási célú vízmérő mellékmérőként kerül elhelyezésre.

-Vannak kivételek?

-Természetesen. Kivétel képeznek a társasházak és több egységes lakóházak, ahol az egyes lakóegységek önálló főmérővel rendelkeznek. Ebben az estben a közös ingatlanrészek locsolási célú vízhasználatára egy darab locsolási célú vízmérő a bekötés ikresítésével főmérőként is elhelyezhető. Azon fogyasztási helyeken, ahol a vízmérőakna állaga, mérete, illetve a meglévő szerelvények beépítése lehetővé teszi, ott a locsolóvíz mérésére szolgáló mellékvízmérőt a vízmérőaknában kell elhelyezni. Amennyiben a fentiekben leírt lehetőség nem biztosított, úgy a vízmérőakna mellett elhelyezett kerti csapra szerelhető fel a locsolóvíz mérését biztosító mellékvízmérő.

-És a továbbiak?

-Nos, ez is egyszerű: a fentiek szerint összeállított dokumentációt postai úton kell eljuttatni az ügyfélszolgálatra.

-Lehetséges elektronikus úton?

-Sajnos, nem. Az elektronikus levelezést nem fogadjuk el hitelesnek.

-Miért nem?

-Mert így szól a szabályzatunk.

-Mikor készült ez a szabályzat?

-Ez az adat, sajnos, szolgálati ügy, nem nyilvános. Amennyiben kifogásai vannak a szabályzat ellen, lehetősége van személyes egyeztetésre a területileg illetékes Üzemeltetési Üzemvezetőségen. Az Ön fogyasztási helyén illetékes üzemvezetőségünk elérhetőségeit megtalálja honlapunkon, illetve felvilágosítást kérhet ügyfélszolgálatunktól.

A benyújtott megrendelésre. a jogszabályban meghatározott határidőn belül, írásban adjuk meg az engedélyt. Ha a terv nem felel meg az előírásoknak formai vagy műszaki okokból, úgy Társaságunk az engedély megadását a terv kiegészítéséhez kötheti. Az engedélyezett tervvel együtt megküldjük Önnek a locsolóvízmérőre vonatkozó szolgáltatási szerződésünket is, melynek egy példányát aláírva vissza kell küldenie Ügyfélszolgálatunk postacímére.

Tervengedélyezés díja a mindenkor hatályos árnyilvántartása szerint, mely jelenleg: 3.500,- Ft/db + 27% ÁFA = 4.445,- Ft/db.

-Világos – felelem, pedig semmi sem világos. – És ezt követően mi a teendő?

-A nehezén már túljutottunk. Az engedélyezett terv alapján ki kell építtetnie a locsolóvíz-mérőhelyet, majd ezt követően fizesse be a locsolóvízmérő átvételének díját és a befizetésről szóló igazolást küldje meg Ügyfélszolgálatunknak faxon, e-mailben vagy bemutathatja azt Ügyfélszolgálati Irodáinkban/Információs Pontjainkon is. Egyeztesse le a locsolóvízmérő átvételének időpontját az illetékes fenntartási üzemvezetőségének telefonszámán. Az adott településhez tartozó telefonszámról tájékoztatást kérhet a honlapunkon. Felhívjuk figyelmét, hogy locsolóvízmérő átvételének feltétele a szolgáltatási szerződés Fogyasztó által is aláírt példányának beküldése Ügyfélszolgálatunk részére. Ezt követően munkatársaink a megbeszélt időpontban kimennek a helyszínre és átveszik, leplombálják locsolóvízmérőjét. Az átvételt bizonylaton dokumentálják, ami alapján a vízmérőt nyilvántartásba vesszük informatikai rendszerünkben. A locsolási célú vízmérőn mért fogyasztás után a Szolgáltató csak ivóvíz-használati díjat számít fel.

-Mibe kerül mindez?

-A locsolómérő átvételének díja a mindenkor hatályos árnyilvántartása szerint, mely jelenleg: 8.300,- Ft/vízmérő + 27% ÁFA = 10.541,- Ft/vízmérő. Fenti díjakat befizetheti az ügyfélszolgálatától beszerzett készpénz átutalási megbízásokon (csekk), vagy átutalhatja az összeget társaságunk bankszámlaszámára. Mindkét esetben kérjük, hogy tüntesse fel a csekken, vagy az átutalási megbízáson a befizetés jogcímét (pl. locsolómérő átvételének díja), valamint – amennyiben, már rendelkezik vele - a partnerazonosító számot (10 számjegyű szám).

-Vannak-e kedvezmények?

-Természetesen. Az állami tulajdonú víziközművek esetében a 8/2000. (X.18.) KöViM rendelete alapján, a kedvezményezett időszakra eső vízfogyasztás 10 %-kal csökkentett mennyiségének figyelembevételével, a csatornahasználati díj kiszámlázásánál. Az önkormányzati tulajdonú víziközművek esetén a százalékos locsolási kedvezmény mértékét, illetve a kedvezményes időszakot a képviselőtestület díjmegállapító rendelete tartalmazza. Valamint a 30/2004 (II.28) sz. Korm.rendelettel módosított közműves vízellátásról és közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995 (IV.5) Korm.rendelet alapján, a locsolási célú vízfelhasználás külön mérésével, mely vízmennyiség után csatornahasználati díj nem számítható fel. Az ármegállapító hatóság döntésével a locsolóvíz díja a későbbiek során változhat. Az adott fogyasztási helyre egy időben azonban csak egyféle kedvezmény vehető igénybe.

-Éspedig?

-Nos, a  százalékos kedvezményt lakossági fogyasztók vehetik igénybe, minden év május 1-től szeptember 30-ig terjedő időszakban. Önkormányzati tulajdonú közműveken, önkormányzati döntés szerint ettől eltérő időpontok és eltérő mértékű kedvezmény megállapítása lehetséges. Kedvezményre azok a fogyasztók jogosultak, akik rendelkeznek érvényes szolgáltatási szerződéssel ivóvíz szolgáltatására és közcsatorna használatára. Kedvezmény csak bekötési ivóvízmérővel rendelkező ingatlanra adható, a locsolóvíz mérésére a bekötési vízmérő után kizárólag egy mellékmérő szerelhető be. A fogyasztónak nem lehet a szolgáltatói közműhálózaton kívüli egyéb - saját tulajdonú kút, vásárolt víz, felszíni vízhasználat - vízbeszerzési lehetősége. A fogyasztónak a víziközmű szolgáltatóval szemben nem lehet lejárt fizetési határidejű díjhátraléka.

-Világos – bólintok.

-Akkor jó. Érdeklik a részletek?

-Természetesen.

-Nos, A kedvezmény igénybe vétele az alábbi módon lehetséges: Az igény bejelentését az ügyfélszolgálatainknál beszerezhető, vagy a társaság honlapjáról letöltött fogyasztói igénybejelentő nyomtatvány kitöltésével és beküldésével lehet megtenni.

A százalékos locsolási kedvezmény igénylését a tárgyév locsolási időszakára, legkésőbb április 15-ig kell benyújtani. Határidőn túli bejelentés esetén fenti kedvezmény csak a következő évre adható.

-Vajon miért?

-Ezt írja elő a szabályzat.

-Világos.

-Nos, a locsolóvíz elkülönített mérésének igénybevételével kapcsolatos kérelem benyújtási ideje nem kötött. Szolgáltató a benyújtott igényeket 30 napon belül az adatok valódiságának felülvizsgálatával elbírálja, és erről a fogyasztót értesíti. A százalékos locsolási kedvezményt igénybevevő idényfogyasztók a kedvezményezett időszakot közvetlenül megelőző (április 20-30) és az azt követő napokban (október 1-10) bejelenthetik a mérőállásukat, hogy a locsolási időszakra vonatkozó tényleges fogyasztás mértékére érvényesüljön a kedvezmény. A mérőállás bejelentésének hiányában a kedvezményt az éves fogyasztás átlagának a locsolási időszakra eső hányadára számítja ki társaságunk. Az elkülönített mérésű locsolási kedvezmény igénybevételére a fenti feltételek teljesülése esetén a mérőhely kialakítását erre jogosult szakemberrel meg kell terveztetni. A műszaki elvárásokat a szolgáltató külön műszaki tájékoztatóban szerepelteti. A tervdokumentáció benyújtása és annak kedvező elbírálása után kerülhet sor a fogyasztó és a szolgáltató között a locsolóvíz elkülönített mérésére vonatkozó „Megállapodás” aláírására. Ezt követően a mérőhely a jóváhagyott terveknek megfelelően kialakítható. A munkálatok megrendelhetők a szolgáltatónál, de elvégeztethető a fogyasztó által megbízott kivitelezővel is. Az elkészült mérőhelyet, a beépített hiteles mérő zárral történő ellátásával egyidejűleg a szolgáltató nyilvántartásba veszi, és ettől az időponttól kezdődően időkorlátozás nélkül, a locsolóvíz után csatornadíjat nem számít fel. Érthető?

-Természetesen – felelem.

-Nos, még valami. Az elkülönített mérőhelyen vételezett víz kizárólag locsolási célra használható fel. A locsolóvíz elkülönített mérését szolgáló mérőhely tervezésével, kialakításával nyilvántartásba vételével, helyszíni szemléjével, vízmérő átvételével és fenntartásával kapcsolatos költségek a fogyasztót terhelik. Van még  kérdése?

-Nincs kérdésem.

Ilyen egyszerű.

Hosszú, de tanulságos történet a közhivatalokról

Előszó

Uram, legközelebb egy nyomtatvány  „anyja neve” rovatba írja be, hogy Marx Károly. Senkinek sem fog feltűnni.

1.

A mese 2008. őszén kezdődött, amikoris megkezdtem diplomáciai szolgálatomat Helsinkiben, ahová elkísért feleségem is. Elutazásunkat megelőzően, 2008. augusztusában ezt egy „Ideiglenes külföldön tartózkodás bejelentése” című nyomtatványon bejelentettük települési önkormányzatunk okmányirodájában, megadva finnországi elérhetőségünket. A kijelentkezés tényéről igazolást állítottak ki, jól tessék megőrizni, mondták.

         -Vajon miért kell jól megőrizni? – kérdeztem kedvesen érdeklődve.

         -Ez a szabály – felelte az ügyfélszolgálatos tisztviselőnő közömbösen. – Jól meg kell őrizni.

         Állandó budapesti lakásunk üresen maradt. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy minden  minden magyar állampolgár egyidejűleg két lakóhellyel rendelkezhet az Európai Unióban, erre is van jogszabály, amit Magyarországon nemigen ismernek. Az egyik a bejelentett (állandó) lakóhely, melynek nincs elévülési ideje; a másik értelemszerűen a tartózkodási (ideiglenes) lakóhely, a mi esetünkben ez a cím szerepelt a nyomtatványon. Szóltunk a postásnak, hogy elutazunk, ő azt felelte, hogy milyen jó nekünk, de most neki is jó, mert  kapott két fürdőjegyet a Rudasba a visszeres lábaira.

         2008 decemberében újabb kitöltés történt: feleségem egy 08T1011 „Adat- és Változásbejelentő lapot” töltött ki, amelyben vállalta, hogy fizeti az egészségügyi szolgáltatási járulékot, és ezt benyújtottuk (értsd: postán elküldtük) az illetékes elsőfokú állami adóhatósághoz, méghozzá, valamilyen oknál fogva két példányban. Ezen a nyomtatványon feltüntettük állandó lakhelyünket,  finnországi postai címünket azonban rovat hiányában nem szerepeltethettük az előbb idézett uniós joggyakorlat ellenére.

         A hazaküldött adatlapra semmiféle válasz nem érkezett. Feleségem TAJ-kártyája érvényben volt, orvosi költségeit az OEP részben, a szabályoknak megfelelően fizette, sőt, 2010-ben megkapta az Európai Egészségbiztosítási Kártyát is.

         Minden rendben lévőnek látszott.

2.

Vagy legalábbis mi így gondoltuk. Ám Magyarországon az ember soha ne gondolja, hogy az ügyei rendben lévők. Egy alkalommal rám is tört a kételkedés,  hogy valóban minden ügyünk rendben van-e, ezért felhívtam telefonon a Külügyminisztérium egy (ahogy mondani szokták: illetékes) munkatársát, aki megkérdezte, hogy feleségem kitöltötte-e a 08T1011. jelzésű lapot, igenlő válaszomra pedig azt felelte, hogy akkor minden rendben van, mert a külképviseleti dolgozók által fizetett nem csekély társadalombiztosítási összeggel együtt a házastársak társadalombiztosítási járulékát is levonják és továbbítják az illetékes hivatalnak.

         Mialatt azonban én Finnországban diplomáciai kiküldetésemmel voltam elfoglalva, a hazai államigazgatás gépezete működésbe lendült. Az APEH levelet küldött üres lakásunkba, amit természetes módon nem vehettünk át. Ajánlott küldeményeket a magyar szabályok  szerint visszaküldik a feladónak, a harmadszori sikertelen kézbesítés után úgy tesznek, mintha átvettük volna. Végtére is mi a különbség?  Bárki is foglalkozott az ügyünkkel az APEH-ben, nem jutott el hozzá – mert a rendszer hibájából el sem juthatott hozzá  - az  „Ideiglenes külföldön tartózkodás bejelentése” dokumentum, és az sem tűnt fel neki, hogy a 08T1011 dokumentum aláírásának helyszíne – hogy, hogy nem – Helsinki volt. 

         Tovább árnyalta a képet, hogy kiküldetésem ideje alatt 2009 nyarán – még mindig mit sem sejtve a fölöttünk sokasodó viharfelhőkről – vidékre költöztünk. Annak rendje és módja szerint kiváltottuk a lakcímkártyánkat, a település okmányirodájában leadtuk a korábbit. Van még további teendőnk? Nincs, felelte készségesen a tisztviselő.

         2011 őszén, végleges hazatérésünk napjaiban kemény hangú levél érkezett a NAV megyei Igazgatóságától, gyakorlatilag már a végrehajtók kopogtak a kapun, hogy a magyar állam számára visszaszerezzék a be nem fizetett járulék ellenértékét. Felhívtam az OEP budapesti központját, az ügyfélszolgálatos hang azonban azt javasolta, forduljak a megyei adóhivatalhoz, nekik „már semmi közük ehhez   a  dologhoz”. Ugyancsak felhívtam volna a Külügyminisztérium akkor még illetékes munkatársát, ám ő akkor már  nem dolgozott a Bem rakparton és újabb tudálékoskodó kérdéseimre senki sem tudott válaszolni.

         Felhívtam a NAV  megyei illetékesét, ügyintézőnket, és megkérdeztem, hogy mégis, mit kellett volna tennünk, amit nem tettünk meg vagy nem helyesen tettük meg?

         Kérdésemet az ügyintéző  nem értette, hogyan is érthette volna. Ő nem tanácsokat szokott adni, ő ügyeket intéz, azért fizetik.

         -Beszéljen az ügyfélszolgálattal – javasolta némileg elhűlve. – Ott firtasson.

         Az ügyfélszolgálati hívást mintegy fél órás várakozás után feladtam, és inkább elmentem  firtatni a megyeszékhelyen működő hivatalba.

         Az ügyfélszolgálatos hölgy alaposan elolvasta a levelet, amit az ő hivatalától kaptunk, majd rám nézett.

         -Ön az adózó állami adóhatósághoz bejelentett képviselője?

         -Nem, én az adózó férje vagyok.

         -Van az adózótól eseti vagy állandó, közjegyző által hitelesített meghatalmazása?

         -Nincs – feleltem.

         -Sajnos, ezesetben nem segíthetek.

3.

Végtére is: mi történt? Az (akkori) APEH megkapta Helsinkiben feladott levelünket, válaszolt rá a nyomtatványban feltüntetett címre, azaz állandó lakásunkba. A postás – bár tudta, hogy nem vagyunk Magyarországon – bedobta a postaládába az ajánlott levélről szóló értesítést, majd újból és újból bedobta, hiszen neki más dolga nem volt.  Település szerinti önkormányzatunk tudomásul vette, hogy ideiglenesen külföldön tartózkodunk, de ezen túl semmiféle kötelezettséget az okmánnyal kapcsolatban nem vállalt. Akkor meg mi szükség van rá? Az OEP nem tudta, hol vagyunk – vagy nem akarta tudni -,  ugyan nyilván érzékelte, hogy az orvosi számlák 2008 és 2011 között Finnországban keletkeztek, de hát minden számlának nem járnak utána.

         Nyilvánvaló volt, hogy az elmaradt összeget be kell fizetnünk, efelől kétségem sem volt.  A társadalom működését évtizedek óta figyelő  közíróként azonban – egy kiscsoportos óvodás naivitásával – 2011 őszén levelet írtam a megyei NAV vezetőjének, rákérdezve, hogy vajon mit kellett volna tennünk, amit nem tettünk meg.  Mi az, ami adott esetben elvárható egy magyar állampolgártól azon túl, hogy két nyilatkozatban is tájékoztatja az illetékes államigazgatási szerveket és ő maga is állami kiküldött, tehát valamelyest lehet igénye némi segítségnyújtásra. A levélre másfél éve nem érkezett válasz. Miért is érkezett volna?

Ugyan feladtam már a küzdelmet, de egy utolsó próbát mégis megér a dolog, gondoltam, és a kérdést telefonon is feltettem az ügyintézőnknek. Azt is elmondtam, hogy annak idején kitöltöttük az „Ideiglenes külföldön tartózkodás bejelentése” című nyomtatványt. Az  ügyintéző már kissé terhesnek tartotta örökös érdeklődésemet, de felsorolta, hogy milyen törvényeket nem tartottam be, majd hozzáfűzte azt a demagóg érvet, miszerint a „törvény nem ismerete nem mentesít”. Erre én visszakérdeztem, hogy ő vajon tisztában van-e az európai jogrendszer összes törvényével,  ezen belül az állampolgárok külföldi tartózkodására vonatkozó szabályokkal, de az ügyintéző azt felelte, hogy cseng a másik telefonja és letette a kagylót. Azt is szerettem volna megtudni, hogy a 2012 január elsején létrejött Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, amelyiknek feladata  többek között a személyes adatok védelméhez, valamint a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez való jog érvényesülésének ellenőrzése és elősegítése, vajon illetékes-e az ügyemben, a telefonközpontos kapcsolt is egy illetékest, aki azonban közölte, hogy tévedés forog fenn, mert sem ő, sem a Hatóság ilyen ügyekben nem illetékes.

A NAV rövidesen  „végzés” formájában közölte, hogy az összeget be kell fizetnem, a végzést az Art. 123. §-ra, 151. §. (2)-(6) bekezdéseire, továbbá a közigazgatósági hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. Törvény 72. § (2) bekezdésén alapul. Természetesen hosszú felsorolás érkezett azokról a törvénycikkekről, amelyek alapján fellebbezést nyújthatok be, ám fellebbezésre nem is gondoltam.

Néhány héttel később találkoztam egy  régi ismerősömmel, aki történetesen az adóhivatalban dolgozik. Végighallgatta a történetemet, megveregette a vállamat, ugyan már, felelte, a magyar államigazgatásban ha egy ügy magától nem intéződik el, az nem is fog elintéződni, és nálunk amúgyis minden rendszer addig működik jól, amíg nem lép be a felhasználó, az én esetemben az állampolgár.

Világos, gondoltam. Csak azt nem értem még mindig, hogy miért kell ehhez nyomtatványokat kitölteni?