Ki legyen az ellenzék vezetője avagy a brit példa

Úgy fest, ez most megint fontos kérdés. Közben pedig, mintha nem tudnák, hogy pontosan mi a dolguk. A civilek nem akarják a pártokat, a pártok szeretnék a civileket, de nem nagyon. És most már 2015 van, lassan csakugyan kellene keresni egy komoly politikust, akinek a neve még nem értékelődött le a korábbi hatalmi harcokban, jó kommunikációs készségei vannak, nem demagóg és járatos a külpolitikában. Ezt az embert "be kell járatni", ismertté és átláthatóvá kell tenni. Most már minden további hét és hónap végzetes késlekedés. A pártvezetőt magának a pártnak  kell megszülnie, körülbelül úgy, ahogyan a brit Munkáspárt a számára letargikus kilencvenes években ezt tette. Az öregek rádöbbentek, hogy már nincs esélyük a régi szakszervezeti dumával, ezért körülnéztek és rátaláltak egy vagány, kedves,  fiatal képviselőjükre, akit történetesen Tony Blairnek hívtak. Kitalálták, hogy a rend kedvéért mellé állítják John Prescottot, a régiek emberét, aki majd megszólítja a nyugdíjasokat és képviseli a folyamatosságot, valamint Peter Mandelsont, aki majd kitalálja az új gazdasági modellt és megszerzi az üzleti körök támogatását. Alastair Campbell, egy ravasz bulvárszerkesztő lett a mindenható kommunikációs vezető, aki tétovázás nélkül nekiállt a kampánynak.Pontosan tudták, hogy nem a program a fontos, mert a programot kevesen olvassák és a pártok, miután  megnyerik a választást, legyintenek a programra. Az számít, hogy a vezetők mit mondanak, hol mondják és hogyan mondják azt, amit mondanak. Tudatosan megterveztek minden nyilvános szereplést, minden vidéki találkozót, összehangoltak minden rendezvényt.
A Munkáspárt 1997-ben 179 mandátumos többséggel aratott elsöprő győzelmet. 1974 óta ez volt az első győzelmük.
Ha rajtam múlna, én már nem a jelenlegi vezetőkre építenék, hanem keresnék egy kedves, művelt, elegáns, közvetlen többgyerekes, legfeljebb negyvenéves, nyíltan és egyenesen fogalmazó asszonyt, akihez képest Orbán és Deutsch már kiöregedett, idejétmúlt fazonok lennének.  Kellene egy párt, amelyik megszüli magának az utódot.
És persze, még valami. Kellene egy hivatásos, kemény, szakértő média is. Londoni diplomata koromban volt szerencsém ismerni egy bizonyos Nicholas Jones nevű újságírót, aki húsz éven át volt a BBC politikai munkatársa és úgymond szakosodott a Munkáspárt ügyeire. Ő volt az, aki mindent tudott róluk, és amit ő nem tudott, azt nem volt érdemes tudni.
De hát persze, mi Magyarországon élünk.

Gyurcsány évértékelője - félreértések

Én magam is láttam Gyurcsány évértékelőjét. De miről szólt? Mit jelent az évértékelés? Én azt vártam volna, hogy GyF elsősorban a saját teljesítményét értékeli, vagyis azt, ami 2014-ben elmaradt. Választási vereségek, csalódások, kiábrándultság, a  baloldal további szétszakítása. Ez az év a semmittevések éve volt, legyünk őszinték. Kerék-Bárczy barátom is kezet csókolt Dobrev Klárának, amikor megjelent egy gyűlésen. De hol maradtak az igazi értékek? Hol marad a komoly stratégia?

Barátok közt - egy kis életszerűség

Tudom, hogy egy szappanoperától nem kell túl sokat várni, de azért mégis...az egyik főszereplő elindul Budapestről a Como-i tóhoz. Az utat egy napra tervezik, ami arra utal, hogy fogalmuk sincs a reális távolságtól,  ez ugyanis legalább két napi autózás. Útközben a főszereplő barátnője megáll egy bokros területen pisilni. Vajon mit keres egy ilyen, ötven évvel ezelőtti momentum ebben a filmben? A Comoi-tóhoz végig autópályán lehet eljutni, útközben körülbelül kétszáz benzinkút és útközi étkező található. Miért kell  bokorban pisilni?