2016. szeptember 11., vasárnap

Nagymama nem beteg, csak haldoklik




Nagymama akkor már nyolcvan éves elmúlt, fáradt volt, fájtak a lábai, nem tudott rendesen székelni, ez még nagy téma volt a családban, a bélműködés, ami a jó közérzet alapja, mert csak az a nap lehet eredményes, ha reggel sikerül az embernek ürítenie, nagymamának ez volt a legnagyobb gondja, látszólag, persze, valójában voltak más gondok is. kihívták Ler doktort, a körzeti orvost, aki beöntést javasolt nagymamának, már maga a tény, hogy egy gumicsövet illesztenek a végbelébe, önmagában drámaian hangzott, ez már majdnem műtét, pedig Japánban állítólag rendszeresen használják és csak az előnyeit ismerik, ráadásul lehet benne valami fojtott erotika is, ha éppenséggel egy kedves ápolónő ragadja meg a cső végét,   anya azonban leküzdötte ellenérzéseit, meleg, szappanos vizet pumpált nagymamába, majd várta, hogy nagymama nagydolgozzon, ez a szertartás másnaponta ismétlődött, ráadásul nagymama olykor rosszul is időzítette kimenési terveit és hosszú, barna csíkot húzott maga után a lakásban, mielőtt elérte volna megkönnyebbülésének remélt helyszínét, akkor Ler doktor azt javasolta, hogy nagymamát vessük alá egy alapos kivizsgálásnak, és akkor már mindnyájan tudtuk, hogy ennek az lesz a vége, hogy nagymama meghal, hát igen, mondta Ler doktor, szinte bocsánatkérően, de hát Rozi néni korában már minden megtörténhet, a bármi megtörténhet, az a mi családunkban gyakorlatilag a halált jelentette, és tudtuk, hogy a legkomolyabb betegségek is ártatlanul, alaposnak nevezett kivizsgálással indulnak, még senki sem gyanakszik semmire, meg még igyekszik is elhárítani magától a gyanút, hogy ugyan, semmi komoly, az orvosok sem akarják megijeszteni a betegeiket, ugyan, semmi komoly, de már benne van a hangsúlyokban, hogy igen, valami komoly dolog van itt, amiről azonban senki sem akar beszélni, és mire akarnak erről a komoly dologról beszélni, már késő, igen, ezért aztán mindenki félt a betegségektől, de senki sem bízott az orvosokban, a kórházban meg azután végképp nem, kórházba menni majdnem azt jelentette, hogy az ember aláírta a végrendeletét,  anyám és Vilmácska hosszasan mérlegelték az esélyeket, végül úgy látták jónak, ha elfogadják Ler doktor tanácsát, nagymama hétfőn reggel vonult kórházba, és az aztán csakugyan vonulás volt, már vasárnap felkereste őt a család összes tagja, ő csak ült a fotelében és szipogott, mindenki csókolgatta a kezét és az arcát, minden rendben lesz, mondogattuk, pedig tudtuk, hogy semmi sem lesz rendben. 

Lefelé, a liftben anya már arról beszélgetett Vilmácskával, hogy mi legyen a Baross téri lakás sorsa nagymama halála után, én bíztam benne, hogy az enyém lesz, végülis az egyetlen gyerek voltam a családban, és igyekeztem is szorgalmas köhentésekkel felhívni magamra a figyelmet, megszólalni persze, nem mertem, Vilmácska aztán rám is szólt, hogy ne krákogjak, mi van, kérdezte türelmetlenül, megfáztál, nagymama lakásánál azonban szóba sem kerültem, és miután a lift megállt a földszinten, ők is lezárták a témát. Majd beszélünk róla. Ebben állapodtak meg, és ebből világossá vált számomra, hogy más terveik vannak, amelyeket velem nem akarnak megosztani. De persze, soha nem beszéltünk róla, álszentek voltunk és szemérmesek, nagymama kivizsgálása azzal az eredménnyel járt, amire számítottunk, Ler doktor először anyának mondta meg, hogy  nagymamának rákja van, ráadásul gyógyíthatatlan szakaszban, erről azután anya tájékoztatta a családot, nálunk, a Hajós utcában, a nagy családi beszélgetések helyszínén, a konyhaasztal körül ültünk, rák, ez a szó úgy hangzott anya szájából, mintha mázsás súly zuhant volna le a mennyezetről, mit tegyünk, ez volt a kérdés, végül abban állapodtunk meg, hogy nagymamát hazahozzuk,  inkább otthon haljon meg, abban a lakásban, amit annyira szeret, mintsem a kórházban, másnap haza is vittük, felváltva lakott vele anya és Vilmácska, neked is meg kell látogatnod, mondogatta anya, nekem azonban semmi kedvem sem volt hozzá, de hát az embernek nem csak olyasmi dolgokat kell megtennie az életben, amihez kedve van, így is fél órát álldogáltam a Baross téri kapuban, azon gondolkodtam, hogy milyen kifogásokkal menekülhetnék el, ez volt az én életem a családban, kifogások keresése és kényszerű beleegyezések, az örökös kényszerek, amelyek kikezdték az idegvégződéseimet, de az is lehet, hogy minden család ilyen, végül felmentem, akkor éppen Vilmácska volt ott ügyeletben, nagymama falfehéren feküdt az ágyban, amit naponta telepisált, mert senki sem tudta rendesen használni a katétert, az egész lakást betöltötte a vizelet szúrós szaga, az orvosságszag, sőt, nem is orvosságszag volt, hanem betegségszag, a halál szaga, csak néhány percet töltöttem ott, hányingerrel küszködve, amíg aztán Vilmácska is belátta, hogy a látogatásomnak semmi értelme, így aztán intett, hogy menjek el, nagymama pedig néhány nappal később meghalt, a lakás pedig, amint arra az előjelek már mutattak, nem lett az enyém, megint volt egy családi beszélgetés a konyhában, ahol anya úgy döntött, hogy én még fiatal vagyok ahhoz, hogy saját lakásom lehessen, ezért eladtuk és elosztottuk a pénzt, amit kaptunk érte, egy kalapos férfi járt nálunk egyszer és letette az asztalra az újságpapírba csomagolt bankókat, neked most a tanulás a legfontosabb, vígasztalt anya, de én nem engedtem magam megvigasztalni.

Weisz rabbi

Hat éves koromban nagypapával sétáltam a Bem rakparton. Szembejött velünk egy sötét ruhás férfi. Megszorította nagypapa kezét és megérintette a vállát.
         -Csak a hiány állandó az életben – mondta szomorkásan és továbbment.
         Leültünk egy padra, nagypapa rágyújtott.
         -Ő volt Weisz rabbi. Láthatod, mindent tud, azért ő a rabbi. 


Az újságíró most rosszul kérdezett

Az Index újságírója egy Fideszes rendezvényen (mondjuk így: Polgári Piknik) a kormánypárt vezetőinek, sőt magának Orbán Viktornak a közelébe jutott és ezt a kérdést tette fel: „Mit gondol a Fidesz értelmisége Felcsút polgármesterének nyári kikapcsolódásáról?” Nyilvánvaló volt, hogy a „Fidesz értelmisége” erre a kérdésre egybecsengő válaszokat ad: nem érdekli Felcsút polgármesterének magánélete, nem is tudja, mit csinál nyáron Felcsút polgármestere, és ha tudná, sem érdekelné mások magánélete, valamint, ha a riportert érdekli, kérdezze meg őt magát. Ezzel a riport le is zárult, nem lettünk  okosabbak, nem azt tudtuk meg, hogy mit gondolnak, hanem azt tudtuk meg, hogy amit gondolnak, azt nem mondják meg. Tudjuk, hogy a volt gázszerelő adriai luxusnyaralója közelében egy luxusyachton napozik, ám azt is tudjuk, hogy a kormányzati propaganda most a kedélyes bagatellizálásra játszik (Lázár), vagy erre a hamis magánügy-témára hivatkozik (mint mindenki más).

         Hát az újságíróknak is valahogy fortélyosabbnak kell lenniük különben ezek az értelmiségiek összekacsintanak a hátuk mögött.  

A szolgáltató gyakorlatilag hazudik

Nem először, és nem ez az egyetlen szolgáltató, amelyik hazudik vagy mellébeszél, de a két dolog között nincs nagy különbség. Bevallom, nagy rajongója vagyok az angol labdarúgásnak, és miután külszolgálatom végén hazatértem Magyarországra és új televíziós szolgáltatót kellett választanom, döntésemet alapvetően az befolyásolta, hogy a mérkőzések közvetítése egyedül a DIGI csatornáin volt elérhető. Tapasztalataim szerint ezzel nem álltam egyedül, számos ismerősöm és családtagom döntött hasonlóképpen. A dolog éveken át működött is, ahogy kell,  ám egyszercsak, ahogyan ez Magyarországon szokás, megváltozott. Most, hogy kezdődött a Premier League szezonja, hiába kerestem a rádióműsorban a szokásos szombat és vasárnap délutáni programok között az angol mérkőzéseket, nem találtam őket. Természetesen felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol gyakorlatilag semmitmondó válaszokat kaptam, aztán találtam egy érdekes kis közleményt a cég honlapján, amit érdemes szó szerint idézni: „Tisztelt Előfizetőink, tájékoztatjuk Önöket, hogy a DIGI Sport által kizárólagosan sugárzott Premier League közvetítésének szabályai az Európai Unió közösségi jogának tükrében megváltoztak. Ennek megfelelően - más európai televíziókhoz hasonlóan - magyar idő szerint 16.00-kor a DIGI Sport csatornáin is egyidejűleg csak egy Premier League mérkőzést közvetíthet élőben szombatonként, ez azonban a többi élő mérkőzés közvetítését nem akadályozza. Természetesen igyekszünk így is biztosítani a legrangosabb mérkőzések élő közvetítését, a többi mérkőzést pedig felvételről megtekinthetik programkínálatunkban. A DIGI Sport és a DIGI Sport Plus továbbra is mindent megtesz, hogy előfizetői a legjobb bajnokságokat élvezhessék a legjobb minőségben!”
            Túl azon, hogy a szöveg fogalmazása meglehetősen hebehurgya és sok szempontból értelmetlen is, a legnagyobb baj vele az, hogy egyszerűen nem igaz. Az Európai Unió közösségi jogainak pillanatnyilag semmi köze sincs a DIGI labdarúgó-közvetítéseihez. A Népszava figyelmes olvasói már idén tavasszal felfigyelhettek egy tudósításra, miszerint harc indult el a Premier League közvetítési jogaiért azt követően, hogy 2016-ban a DIGI szerződése lejárt.  A cikk 2016. április 1-én íródott és a következőket tartalmazta: A Népszava biztos forrásból úgy értesült, a DigiSport a következő évadtól elveszítheti a jogot, hogy idehaza közvetítse az angol futballbajnokság összecsapásait. Az egyre élesebb harc akár azzal is fenyegethet, hogy a magyar szurkolók lemaradnak az Arsenal, a Chelsea, a Leicester, vagy éppen a Manchester United bajnoki találkozóiról. A DigiSport hat évvel ezelőtt kötött megállapodást a Premier League jogtulajdonosával, kedvezőbb ajánlatot téve az addig közvetítő Eurosportnál. A csatorna már korábban is sugárzott mérkőzéseket a világ egyik legtöbbre értékelt bajnokságából, de 2010-ben a kizárólagos jogot is megszerezte Magyarországon, illetve Romániában és Szlovákiában. Az Index akkori információi szerint a DigiSport három évre, a három országra közel 25 millió eurót, azaz mai árfolyamon számolva 7,8 milliárd forintot fizetett a jogokért.”
      Vagyis a DIGI elveszített egy üzleti harcot, lemondott az addig „zászlóshajójaként” közvetített angol mérkőzésekről, helyette a közömbös belga és nem túlságosan érdekes francia mérkőzéseken unatkozhatnak majd a nézők. De nem is ez a gond, majd eltöltjük délutánjainkat más, értelmes tevékenységgel.
            A nagy gond, hogy egy nemzetközi szolgáltató valótlanságokat állít, az átlagemberek által értelmezhetetlen európai uniós jogokra hivatkozik, zavarában nyilván rosszul is fogalmaz. És a végén azért jöjjön a fordulat: az angol mérkőzéseket egy addig ismeretlen Spíler TV közvetíti, amelyik a Vajna irányítása alatt működő TV2 egyik új kisgyermeke.
            Őket nem zavarják az Európai Unió közösségi jogai. A DIGI nézői rosszul járnak, de ez senkinek sem fontos.  




2016. szeptember 3., szombat

Mit csinált a diplomácia?

Visszatérve Bahreinre.
Milyen szánalmas kép. A miniszterelnök rosszul öltözött lánya, rosszul öltözött milliomos férje. Beszélnünk kell arról, hogy minek is kellett volna történnie. Mert az, amit tudunk, rávilágít a külügyi szolgálat - s mindazonáltal az ország egyik legérzékenyebb kormányhivatalának - gyengeségeire. A diplomáciának van egy sajátos feladata is, ez pedig az állampolgárok védelme és a megnövekedett utazási lehetőségek nyomán tájékoztatás az őket fenyegető veszélyekről. Erre találták ki a finom „utazási tanácsok” szakkifejezést, amelynek keretében minden országról leírják, mire lehet ott számítani.
„A Külgazdasági és Külügyminisztérium javasolja, hogy az alább felsorolt országokba, illetve térségekbe utazó magyar állampolgárok különös körültekintéssel készüljenek fel utazásukra, tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot az utazás idején, illetve lehetőség szerint, a körülmények javulásáig egyes helyekre való utazásukat halasszák későbbre. Ezt járványveszély, háborús, illetve polgárháborús fenyegetettség, terrorista támadások veszélye vagy más rendkívüli körülmény indokolhatja. Ilyen lehet pl., hogy a konzuli szolgálat a magyar állampolgárok konzuli védelmét valamely okból egyáltalán nem vagy csak rendkívüli nehézségek árán képes az adott országban ellátni. Előfordulhat az is, hogy valamely állam hatóságai az állam egész területére vagy meghatározott részére beutazási korlátozást rendelnek el. E körülményeket a Konzuli Szolgálat folyamatosan figyelemmel kíséri, s elhárulásukról megfelelő tájékoztatást ad.
Kérjük, hogy utazása előtt részletesen tájékozódjon a célország viszonyairól. Kérdései esetén hívja a Külgazdasági és Külügyminisztérium központi telefonszámát: 458-1000.”
Bahrein is ezek közé tartozik. 

Ennek megfelelően tehát szerencsés lett volna jelentkezniük a Külügyminisztériumban, de hát nyilván nem tették, esetleg voltak más tanácsadóik, akik jobban értesültek, mint a Bem rakparti kollégák. Az nyilvánvaló, hogy a helyi tiszteletbeli konzuli ügynöknek tudomása volt az érkezésükről, és hogy egy kis szívességet tegyen a magyar vendégeknek, megszervezett egy találkozót az amúgy nyilván nem túl elfoglalt helyi vezetőkkel. Nagyon alapos előkészítés nem történhetett, ha nem tisztázták sem a protokoll formaságait, sem vendég státuszát. De abban a világban, feleség, lány, majdnem egyremegy.  A konzulnak az is feladata lett volna, hogy megtudja, milyen nyilvánosságot kap a látogatás, ha ezt megteszi, elkerülhető lett volna a későbbi kellemetlenség. A diplomáciában minden nyilvános megjelenés csak kölcsönös megállapodás után következhet. Továbbá tájékoztatnia kellett volna a rijádi (Szaúd-Arábia) nagykövetét, aki feltehetően értesítette volna budapesti főnökeit a Külügyminiszériumba, mintegy regisztrálva a történteket. Lehet, hogy így tette, ezesetben viszont a Bem rakparti apparátus mulasztotta el Szíjjártó Péter tájékoztatását. Ha a miniszter nem tudott róla, az mulasztás, nyilván elemezhető, hogy ki hol és mikor mulasztott.
         Amikor Szíjjártónak feltették a kérdést, hogy tudott-e a házaspár utazásáról, már felkészülhetett volna egy tisztességes válaszra, ám azt neki is nehéz lett volna megmagyaráznia, hogy hogyan hogyan lett a  magánútból egy udvariassági látogatás a helyi vezetőknél.
         Megint a szokásos amatörizmus.
         És még hátra volt Lázár János, aki  a csütörtöki, szokás szerint bohókás kormányinfón azt mondta: „ez egy magánút volt, nem foglalkozunk vele, ahogyan nem foglalkozunk mások magánutazásával sem”.
         Még egy rossz válasz. Magánembereket nem kísérgetnek konzulok magánúton külföldi  állami hivatalokba. Valami tehát sehogyan semmi sem áll össze. A szokásos helyzet. Ügyetlen lépések, rossz kommunikáció...







2016. szeptember 1., csütörtök

Emlék 2016-ból: sajnos, sok mindent elfelejtünk...

Orbán Ráhel magánúton Bahreinben járt férjével Tiborcz Tamás üzletemberrel, majd egyszercsak a helyi olaj- és gázügyi hatóság vezetőinek irodájában találták magukat mégpedig az ezek szerint a tárgyaláson ugyancsak magánemberként ott látható Garamvölgyi Balázs tiszteletbeli konzuli ügynök társaságában. Még ha el is hinném, hogy a fiatal magyar pár turistaúton jár ezen a kietlen kis szigeten, ahol az olaj- és gázkutakon kívül nem sok minden látható, különösnek tartom, hogy a csomagba azért bekerült Tiborcz egykori érettségi öltönye és az Orbán-lány kiskosztümje, amiben úgy festett, mint aki operett-előadásra készül, de rossz autóbuszra szállt (bár arab országban térden felüli szoknyát nem illik viselni). Garamvölgyi Balázs, a tiszteletbeli konzuli ügynök, aki korábban a Magyar Vállalkozásfinanszirozás Zrt. vezérigazgatója volt (és nyilván a körülmények szerencsés összjátékából nyerte el ezt a finom állást), feltehetően felismerte a magyar párt az egyik manamai utcán vagy kávézóban és megkérdezte őket, nem lenne-e kedvük találkozni az olaj és gázügyi hatóság vezetőivel, akiket egyébként munkájánál fogva személyesen is ismer.. A tiszteletbeli konzul sok érdekvédelmi feladatot láthat el egy országban, de konzuli tanúsítványok kiadására nem felhatalmazott személy, tehát nagy súlya a helyi diplomáciai életben nincs, és a Rijádban működő magyar nagykövetség kihelyezett embereként működik. Honlapja nincs, telefonon nem elérhető.
         De az igazi amatőrizmust Szíjjártó Péter mutatta be, aki úgy érezte, most meg kell szólalnia. Van szóvivője, kiadhatott volna egy közleményt, de ő szeret személyesen megszólalni, különösen akkor, ha nincs mit mondania. Most azt mondta: „Nem tudtam róla. Ez egy magánút volt, minden bizonnyal, tekintettel arra, hogy a Külügyminisztériumnak semmifajta információja nem volt erről az útról.” Ami azért kicsit különös. Egy vezető politikus gyermekének külföldi útjáról- különösen egy ilyen különös, majdnem egzotikus világba – legalább jelzést kell küldenie az illető országban működő magyar külképviseletre. Ha pedig egy magánutazás során a magyar turista egy ország vezető kormányszervének vezetőihez eljut, akkor erről végképp tudnia kell. Csak hát  Garamvölgyi azt sem  tudja, miről tárgyaltak, ami pedig végképp érthetetlen és megmagyarázhatatlan, hiszen ő hozta össze a találkozót. De ha már a tudatlanságnak ilyen szintjére süllyedtünk, akkor a legkevesebb az lett volna, ha egy minisztériumi tisztviselő megkérdezi Garamvölgyit, hogy ugyan számoljon be erről a találkozóról, hiszen amúgy ez a dolga.
Persze, az is lehet, hogy Garamvölgyi és Tiborcz, mint vállalkozók, jól ismerik egymást és vannak is közös terveik abban az országban.
„Nekem nincs dolgom ezzel az üggyel” – ezt is mondta Szíjjártó. Ezt mindig akkor szokta mondani, ha lett volna dolga az üggyel.

         Pedig lett volna.