Anna története

Úgy döntött, hogy ma megmondja. Lehet, hogy már az első találkozáskor meg kellett volna mondania, de akkor még maga sem tudta, hogy ez a kapcsolat mennyire komoly és ő nem beszél akárkinek Marciról. Marci tíz éves, Dawn-kóros, ő, Anna egyedül neveli, amióta a férje elhagyta. Azért hagyta el, mert nem akart Dawn-kóros gyereket nevelni még akkor sem, ha a sajátja. Akkor hogyan mondja most el ezt annak a férfinek, aki még idegen az életében. Már három hónapja tart, ez most komoly. Járt is már a férfi lakásán. A férfi úgy gondolja, mindent tud már róla, de ezt nem tudja. És ha a saját férjének, Marci apjának nem kell ez a gyerek, akkor miért gondolja, hogy ennek a férfinek kell majd? Szereti a lelkét, szereti a testét, mondta is, hogy szereti, de vajon a gyerekét szereti-e. Vagy legalább elfogadja. Igen, van egy gyerekem. Marci.

            A férfi majd nyel egyet és azt mondja, hogy akkor mégsem. Hiába a test és a lélek. Ez így sok. Vagy azt mondja, hogy majd meglátja. És közben már a lelépésen gondolkodik, csak nem akarja megbántani. Aztán lelép. Vagy nem mondja, csak szó nélkül lelép, mint a férje.

            Mit is várt? Azt is kérdezheti a férfi, miért nem mondta meg azonnal. Miért várta meg, amíg beleszeret? Miért csapta be? Nem érti, hogy ezt nem lehet első alkalommal elmondani egy kávéház asztalánál és akkor sem lehetett elmondani, amikor belépett a férfi lakásába. Még soha nem mondta el senkinek, pedig voltak a válása óta néhányan. Nem sokan, tíz év alatt néhány. Mindig tele volt reményekkel, de odáig senkivel sem jutott el, hogy elmondja és nem is tudja, hogyan kell.

            Elképzelte, hogy ma délután ott ülnek, kettesben, a Mechwart-téren, közel Marci iskolájához, a férfi megkérdezné, hogy este együtt lehetnek-e, ő pedig azt felelné, hogy nem lehetnek együtt, mert ő Marcit viszi haza az iskolából és aznap este nem ér rá a nagymama. Mert Marci Dawn-kóros. A fiam. Mondhatná, hogy szindrómás, mert jobban hangzik, de a jobban hangzásnak most nincs jelentősége. Hogy ez mit jelent, azt is kérdezhetné a férfi, talán komolyan, talán időhúzásból, ez azt jelenti, felelné ő, ha velem akarsz maradni, akkor őt is el kell fogadnod. Nem kell szeretned, elég, ha engem szeretsz. De tudnod kell róla. Ezt kellene mondania ma délután. Lehet, hogy másképpen, de ő is csak egyszer fogalmazta meg így, saját magának, miután reggel elvitte az iskolába és utána, az irodában arra gondolt, hogy igen, meg kell mondania. Tudják az iskolában, tudják a szomszédok, tudja anya, tudják az irodában, de az most  mind nem számít. A ma estét is megoldhatja, kibújhat valahogy, majd az egyik szomszéd vállalja, ahogyan már vállalta. De ilyen férfi, aki ennyire közel került hozzá, még nem volt a tíz év magányban. Beleszeretett ebbe a férfiba és a férfi is beleszeretett. Jó órákat töltenek együtt. Ebből lehet valami. Negyven éves vagy Anna, mondja magának. Még bármi lehet. És ő szereti Marcit, mindennél jobban, ő az egyetlen, aki az élethez köti, de most a valamit is szeretné ezzel a férfival.

            Nem, mégsem mondja meg ma. Ma még nem.

Előszavak egy meg nem írt életrajzból - 42.: Északi élmények

 

Finnek. Európa különlegességei. Szeretik és bírják a magányt. A legboldogabb nép a világon, és ezt maguk is tudják. Nem is "boldogság" a jó szó, hanem a természetes kényelem és életforma, amit szerencsés esetben az ember megtalál abban az országban, ahol éppen él. Értékelni kell a kis dolgokat, mondogatják a finnek, megtalálni bennük az örömöt, ez majd átsegít a hosszú, hideg téli hónapokon is, márpedig a téli hónapok nagyon hosszúak tudnak lenni. Mindig legyen kéznél egy jó könyv és a környéken egy múzeum. Reggelente jéghideg zuhany, este forró szauna. Az élet egyszerű és megunhatatlan dolgai. Nem panaszkodnak, nem keresik egymásban az ellenséget, nem foglalkoznak a múlt sérelmeivel, nem emlegetik a csapásokat, amik érték őket, mert tudják, hogy minden népet értek csapások. Nem szeretnek sokat beszélni, nem szeretnek kérdezni, de szívesen hallgatnak másokat. Fogadd el a dolgokat olyannak, amilyenek, és kész. Érd be azzal, amit kapsz. Ők nem egyszerűen betartják a szabályokat, hanem hisznek abban, hogy így lesz az élet megbízható és kiszámítható. Óvatosan vezetnek, és tudják, hogy mások is óvatosan vezetnek. A finn autóvezető csak előre néz, nem keres szemkontaktust senkivel. Ha az előtte haladó autó fékez, ő is fékez és biztos abban, hogy a mögötte haladó is fékezni fog. Ha főútvonalon halad, esze ágában sincs beengedni maga elé a mellékútvonalról kanyarodni kívánó autót, nem is veszi észre, hogy ott várakozik valaki. Az csak várja ki a sorát, az pedig ki is várja, nem fog betolakodni, nem akar jogtalan előnyhöz jutni.  A finnek úgy szeretnek nyaralni, ahogyan élnek: lehetőleg ne találkozzanak senkivel. Erre a legjobb lehetőség a lakókocsi. A család kibérel egy lakókocsit, elautózik vele egy finnországi lakókocsi-telepre. A család reggel összecsukható székeken kiül a lakókocsi elé, a családfő elkerékpározik az élelmiszer- és italboltba, majd visszatér és csatlakozik a lakókocsi előtt ülő családtagjaihoz. Ott üldögélnek egész nap, remélve, hogy senki sem szól hozzájuk és nekik sem kell másokhoz szólniuk. Este aztán iszogatnak, vacsorát főznek a kényelmetlen és szűk konyhában, majd nyugovóra térnek a kényelmetlen és szűk lakótérben. A másik jellegzetes finn nyaralási forma a mökki. A mökki gyakorlatilag kis, kényelmetlen fakunyhó a semmiben, a semmi szélén, vagy még azon is túl, ha megoldható, akkor víz, villany és térerő nélkül. Minél kényelmetlenebb, minél északabbra és minél inkább a semmiben van, annál finnebb. A nyaralás befejeztével így aztán nem is kell élményeket mesélni, mert hát nem voltak élményeik.

    Minden feltehetően a hajdani szarvasvadász-ösztön továbbélésének köszönhető. A finn szarvasvadász reggel elindult otthonról, a felesége nem kérdezte, hogy hová megy, mert úgyis tudta. A szarvasvadász kilépett a ház kapuján, elindult az egyenes ösvényen. Biztosra vehette, hogy ott senkivel sem találkozik, ezért nem kell beszélgetnie senkivel. Akivel találkozhatott, az legfeljebb a szarvas lehetett, amit vagy sikerült leterítenie vagy nem, de mindkét esetben megfordult és hazament. A felesége nem kérdezte meg, hogy hozott-e szarvast, hiszen úgyis látta, hogy hozott-e vagy sem. A finn szarvasvadász befűtötte a szaunát, hogy felmelegítse átfagyott testrészeit, utána lehajtott néhány vodkát, lefeküdt aludni, másnap pedig kezdődött az egész elölről, nem volt szombat, nem volt vasárnap, nem volt ünnepnap. Ez a meglehetősen egyszerű életvitel tetszik is a finneknek. Panaszkodni nem kell, nem érdemes, úgysem érdekel senkit. Vagy találnak szarvast, vagy nem.

    Van még egy további fontos eleme a finnek boldogságának: délutánonként egy jó kis fahéjas tekercs kávéval. A pillanat öröme.

    

 

Előszavak egy meg nem írt életrajzból 41.: Északi fények, bevezető sorok

Szóvivői korszakom után, 2008-ban ajánlatot kaptam Hajdu András helsinki nagykövettől az első beosztotti állásra, amit azonnal el is fogadtam. Mondta ugyan, hogy gondolkodjak rajta, de nem nagyon volt min gondolkodni.  Észak-Európa - egy rövid svédországi kirándulást leszámítva - addig nem szerepelt az életemben, ez is ösztönző tényezőnek számított.  A nagykövetség vitathatatlanul  Magyarország legszebb külképviselete (fotó: Szabó Endre), egy Kuusisaari nevű kis szigeten működik, negyedórányi autózásra Helsinkitől és ugyancsak negyedórányira Espoo-i lakásunktól. Volt még egy biztos pont: Timi, a titkárnő, akit még a kilencvenes évekből ismertem.További jó barátokat is szereztem, Orosz Tamást és Juditot, akiktől rengeteg jó tanácsot és ötletet kaptam és kellemes estéket is töltöttünk együtt, és további köszönettel tartozom Jelinkó Árpinak, hasonló okok miatt. Hát így kezdődött. Jöhetnek most már a finn kalandok.