A baloldal bukás előtt Budapesten

Nem nehéz megjósolni. Most  nem is az az érdekes, hogy Falus Ferenc vagy Bokros Lajos. Az érdekes az, hogy a baloldalnak lényegében négy éve volt arra, hogy "felépítsen" egy tisztességes, képzett és hiteles jelöltet a főpolgármesteri versenyre. Ezt négy év alatt nem tették meg. Mit csináltak négy évig? Ez a nagy kérdés. Nyilván nagy energiákat kötött le a vezetők és a vezetettek egymás elleni küzdelme, aztán sok időt igényelt a "tanulságok levonása" és a "tapasztalatok hasznosítása", valamint a sorozatos kommunikációs tévedések kiigazítása. Ki kellett mozdítani egy elnököt, ki kellett heverni egy korrupt alelnököt, persze. Jött egy új elnök, aki a médiában gyakorlatilag láthatatlan, egy munkatársa szerint persze "rengeteget dolgozik". Biztos így is van. Aztán megtalálták Kunhalmi Ágnest, akiről korábban megírtam, hogy demagógiában és ártatlan tekintetben vetekszik egy ötvenes évekbeli szovjet agitpropossal, és aki szerint "Falus Ferenc a megfelelő jelölt". És vajon senki sem volt a baloldalon, akinek feltűnt volna, hogy Falus Ferenc semmiféle politikai szerepre nem alkalmas?  Vagy  arra volt kitalálva, hogy elszenvedje az amúgyis előre várható vereséget. Most megint jön a tanulságok levonása, a tapasztalatok hasznosítása és három és fél év küzdelem a vezetők és vezetettek között.

Diplomáciai titkaim - Előmozdítás

Előmozdítás

Még londoni kiküldetésem alatt a magyar kormány úgy döntött, hogy eladja az Erkel Színházat egy angol művészeti ügynökségnek. A tárgyalásokra Budapestről egy államtitkár  érkezett – nevezzük Szabó Gézának -, akivel kettesben mentünk el a világhírű  R&G  vállalkozáshoz, ahol a vezérigazgató helyettese és számos tanácsadó fogadott bennünket. Komoly arccal ültünk a hosszú asztalnál. Tárgyaltunk.

         -Nos, a magyar kormány úgy döntött, hogy szeretné eladni az Erkel Színházat. Az Önök vállalatát nagyra becsüljük, ezért kezdeményeztük a megbeszélést.

         -Ennek örülünk – nézett munkatársaira James Stoneman, a vezérigazgató-helyettes. – Hozott esetleg valami ismertető anyagot a színházról?

         -Szerettem volna hozni, de sajnos nem készült el időre.

         -Nem baj – bizakodott az angol -, talán átadhatna néhány tervrajzot vagy fényképet, hogy lássuk, miről is beszélünk.

         -Tervrajzot sajnos, nem tudtam hozni – Szabó köhentett egyet, hogy időt nyerjen -, mert Julika, a dokumentációs éppen szülési szabadságon van, a fényképekre pedig, bevallom, nem gondoltam. A színházat amúgy teljesen fel kell újítani, tehát a fényképek amúgysem mondanának túlságosan sokat.

         -Persze – bólintott Stoneman. – Hány nézőt fogad be a színház?

         -Hányat? – az államtitkár rám nézett. – Ezret? Ezerötszázat?

         -Szerintem kétezernél is többet – szóltam közbe.

         -Mekkora a színpad? – érdeklődött Stoneman egyik tanácsadója.

         -Hát nagy és mély – bólogatott Szabó.

         -Mikor kaphatnánk meg a pontos műszaki adatokat? – kérdezte az asztal végén ülő szemüveges férfi.

         -Hát rövidesen…majd Odze úr kapcsolatban marad Önökkel.

         Ezzel véget is ért a tárgyalás, az angolok az ajtóban kezet fogtak velünk és udvariasan mosolyogtak.

         Szótlanul mentünk le a lépcsőn.

         -Azt hiszem, jó benyomást keltettünk – mondta az államtitkár elégedetten, amikor beszálltunk az autóba. – Majd igyekezz előmozdítani az ügyeket, én pedig küldöm a tervrajzokat.

         -Rendben – feleltem, de közben úgy éreztem, elsüllyedek a szégyentől.

         A tervrajzokat soha nem küldték ki, Stoneman titkárnője még egyszer-egyszer telefonált, hogy van-e fejlemény az ügyben, aztán rájöttek, hogy nincs fejlemény.

         Stonemane-nel viszont egyszer találkoztam a Tate Gallery egyik bemutatóján.

         -Sajnálom, hogy ilyen felkészületlenek voltunk – mondtam neki.

         -Semmi baj – felelte a férfi -, de ha Szabó államtitkárral találkozik, mondja meg neki, hogy ezt az érvet, hogy Julika szülési szabadságon van, ne nagyon hozza elő tárgyalásokon. Nem igazán hatásos.

         Erre koccintottunk.

Skótok és angolok

Na, most eldől. Bár szerintem lélekben már eldőlt. Maradni fognak.  A skótok háromszáz éve szeretnének elszakadni, meg szeretnének maradni is, de most a maradás mellett szavaznak majd. Valójában furcsa együttlét ez, izgalmas, feszültségekkel és ellentmondásokkal terhes, de az angolok és a skótok éppen ezt szeretik benne. Az Egyesült Királyság (United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland) Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország közös neve, Nagy Britannia (Great Britain) pedig ugyanez Észak-Írország nélkül. De ha azt mondjuk, hogy britek, akkor azért az észak-íreket is beleértjük, persze. A ma használatos brit lobogónak a skót zászló alapját adó kék a háttere, amelyen Írország, Anglia és Skócia keresztjei láthatók. A zászló előterében a nagy piros kereszt Szent Györgynek, Anglia védőszentjének a keresztje. A György-kereszt hátterében a piros ferde kereszt Szent Patrik keresztje, aki az írek védőszentje. A Patrik-kereszt melletti fehér kereszt pedig Szent András keresztje, aki Skócia védőszentje. Skóciának saját bankja és pénze van, elfogadják az angol fontot, de skót fontban adnak vissza. Az angoltól sok tekintetben eltérő a jogrendszer. A bíróság itt az "ártatlan" vagy "nem ártatlan" mellett hozhat "nem bizonyítható" ítéletet is. Futball-, krikett- és rögbicsapata sincs sem az Egyesült Királyságnak, sem Nagy Britanniának, csak Angliának, Skóciának, stb., viszont úszásban, atlétikában, teniszben brit válogatott indul. Az angol labdarúgó kupa döntőjét mintegy ötven ország közvetíti egyenes adásban, kivéve a British Broadcasting Corporation kebelébe tartozó Skóciát, cserébe viszont az angolok sem élvezhetik (már amennyire ezt élvezetnek lehet nevezni) az angollal azonos időpontban megrendezett skót kupadöntőt. Van zászlója az Egyesült Királyságnak, ezen belül természetesen Angliának, Skóciának, Walesnek, stb. Nincs határ Anglia és Skócia (valamint Wales stb.) között, csupán egy tábla jelzi, hogy az ember elhagyta Angliát és belépett Skóciába (Wales-be, stb.),  hasonlóan a grófságokat elválasztó határtól. Már megalakult az északír, a skót és a wales-i törvényhozás, furcsa módon nem lesz angol parlament. A britek pedig, mindebből következően sokfélék. Többnyire és általában igen kedvesek, barátságosak, előzékenyek, hajlamosak az öniróniára, elvárják azonban, hogy a külföldiek fogadják el a másságukat és tartsák be a szabályaikat, és akkor cserébe ők is megnyílnak a külföldiek előtt. Külföldön, számukra idegen, kevésbé szabályozott világban elbizonytalanodnak, talán ebből is adódik, hogy sokan hidegnek, érzéketlennek tartják őket. A skótok önérzetesek, de nem sértődékenyek. Az igazi nemzeti büszkeség nem sértődéssel kezdődik. A skótokban sok az önbizalom, tudatában vannak nemzeti értékeiknek, amelyek közül nem a whisky és nem is az észak-tengeri energiaforrás a legfontosabb, hanem az, hogy örökké szembenálltak az angolokkal, néha legyőzték őket különféle csatákban, legalábbis ők csak ezekre emlékeznek. A hiányos emlékezet a jó házasság és a jó történelem alapja.