Odze György Sorstöröttek

Részletek a regényből



Biszku Béla iratokkal zsúfolt asztalánál ült az irodájában, aminek az ablaka a Dunára nézett. Salgó Ervin, a titkára nyitott be egy szelíd kopogtatás után.

         Október 14-e volt, este.

-Andropov elvtárs keres Moszkvából - közölte izgatottan Salgó. Mindig nagy eseménynek számított, ha Moszkvából telefonáltak.

         Andropovot Biszku jól ismerte, még budapesti nagyköveti működése idejéről. Vészterhes idők voltak és persze, Andropovnak, túl a Kádár-imádatán, sokat köszönhettek. Most a szovjet párt nemzetközi ügyeit vezette, de tudta mindenki, hogy magasabb beosztásokra pályázik, befolyásos személyiségként ismerték, ha ő telefonált, annak komoly oka lehetett.

         -Tolmács is van a vonalban.

-Átveszem.

         Biszku megvárta, amíg egyedül marad az irodában, akkor vette fel a kagylót.

         - Jóestét kívánok - kezdte magyarul Andropov, majd oroszra váltott és gyakorlott tárgyalóként megvárta, amíg a vonalhoz csatlakozó tolmács lefordítja a szavait. - Hogy van, Biszku elvtárs?

         - Köszönöm, jól - felelte ő és várta, hogy Andropov a tárgyra térjen.

         - Tudom, hogy Kádár elvtárs Varsóban van -  folytatta Andropov. Hiába, ő mindent tudott és ki is akarta mutatni, hogy mindent tud. És mindenki tudta is, hogy ő mindent tud. - Azért hívom Önt, hogy tájékoztassam a Központi Bizottság mai üléséről.

         - És miért nem hívják fel Kádár elvtársat Varsóban? - kérdezte ő. Nem azért, mert ezt akarta, hanem azért, mert ez lett volna a természetes. Úgy fest, valami komoly dolog történt, ha a párt első emberét nem a szokásoknak megfelelően Gyenyiszov nagykövet tájékoztatja, hanem egyenesen Moszkvában emelik fel a telefont.

         - Természetesen megpróbáltunk vele kapcsolatba lépni. Arisztov elvtárs, varsói nagykövetünk azonban jelezte, hogy Kádár elvtárs és kísérete nemrégiben hazaindult Budapestre.

         - Miről van szó? - kérdezte erre Biszku.

         - A Központi Bizottság ülésének legfontosabb eleme, hogy Hruscsovot leváltották és Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs lesz az új első titkár. Október 12-én, a KB ülésén Szuszlov, Ignatov és Seljepin elvtársak javasolták Hruscsov leváltását, de csak Mikojan támogatta és a mai napon felmentették.

         Biszku hátrahőkölt. Hruscsovot leváltották? Nem Hruscsov elvtársat, hanem Hruscsovot. Ki, Hogyan? És mi lesz most?

Másrészt, titokban, bevallatlanul, örült is. Biszku szemében Hruscsov olykor könnyelmű volt, nem látta benne az elkötelezettséget a munkásmozgalom igazi hagyományai iránt, de most azért elfogta a kétség. Hogyan tovább?

         - Köszönöm a tájékoztatást.

         - Nagyon szívesen. Gyenyiszov nagykövet elvtárs mindenről tud, a részletes iratokat holnap beviszi a pártközpontba. Önt arra kérem, hogy Kádár elvtársat tájékoztassa, mielőtt hazaér Budapestre. A Szabad Európa még ma este bemondja. Kellemetlen lenne, ha ő is a rádióból hallana róla először.

         - Természetesen értesítjük.

         De hogyan?

         Kádár különvonaton utazott Varsóba, mert félt a repüléstől és már csakugyan úton volt hazafelé. A szerelvényen azonban nem volt rádiókapcsolat, ráadásul a sajtót már felkészítették a másnap reggeli, Nyugati pályaudvari érkezésre, ahol Kádár a lengyel vezetőkkel tartott megbeszéléséről nyilatkozott volna. Amikor ezt megszervezték, természetesen nem sejthették, milyen fejlemények lesznek Moszkvában. Azt viszont nem engedhetik meg maguknak, hogy Kádár tudatlanul érkezzen haza Budapestre.

Biszku azonnal összehívta legközelebbi munkatársait, valamint Pap János miniszterelnök-helyettest, korábbi belügyminisztert is, akit ostobának tartott ugyan és nem kedvelt, de a jelenléte most nélkülözhetetlen volt.

         - Hogyan lehet elérni Kádárt? - tette fel a kérdést.

         - Nem lehet elérni - szögezte le egyértelműen Pap János, aki szeretett mindent egyértelműen leszögezni. A butaságáról viccek ezrei terjedtek az országban. - A vonat este elhagyta Varsót, nincs vele kapcsolat.

         - Ez hogy lehet? – kérdezte Biszku.

         - Sose volt rá szükség – nézett rá Pap. – Kádár elvtárs mindig azt kérte, hogy ilyenkor hagyjuk pihenni.

         - Egy megoldás lenne – vetette fel Lakatos Ernő, aki akkor a pártközpontban az agitációért volt felelős. Korábban a Néphadsereg című lap főszerkesztője, és orosz hírszerzői múltja miatt támadhatatlannak tartották. Ő sem tudhatta a választ, ahogyan senki sem, ő azonban alkotó gondolkodású személyiség volt. 

         - Amennyiben?

         - Elé kell menni a magyar-csehszlovák határig – vélekedett Lakatos. - Ha este nyolckor elindulsz, éjfélkor legkésőbb találkozhattok.

         - Autóval?

         - Inkább vonattal. A határállomáson ilyenkor amúgyis készültség van, majd tájékoztatjuk őket arról, hogy mi a dolguk. Meg kell állítaniuk Kádár elvtárs vonatát.

         - Nos? - kérdezte Biszku. -  Megoldható?

         - Megoldható - bólintott Pap, mintha legalábbis korábban nem állította volna az ellenkezőjét.

         - Akkor oldjuk meg - mondta Biszku. Felállt, jelezve, hogy végetért a tanácskozás. Mindenki távozott, ő egyedül maradt az irodában. Felhívta a feleségét, de csak néhány szót váltottak, őt sem avatta be soha pártügyekbe.  Meg aztán maga sem tudta még, hogy mit gondoljon. Mi lesz most? A moszkvai változások azt jelentik, hogy erősödik a baloldal, ez pedig neki kedvez. Az is lehet, hogy teljesül az életcél: Kádár utóda lehet. És alkalmas is rá. Kemény, elszánt kommunista, ezt már többször is bizonyította. Úgy fest Moszkvában vége  a reformoknak és a reformkísérleteknek is. És ha Moszkvában erősödik a baloldal, akkor a többi szocialista országnak ehhez igazodni kell, akár akarja, akár nem. De vajon miért ne akarná? Elvégre testvérpártok vagyunk. Egyértelmű, hogy itthon is keményíteni kell. Majd ezt mondja Kádárnak is. A legjobb alkalom, hogy néhány kilengésnek véget vessenek és leszámoljanak azokkal, akik aláássák a rendszert. Ott van például Onódy, akit Biszku régóta számon tartott. Voltak még mások is.

De Onódy volt az első a listán. Most elérkezett az a pillanat, amikor cselekedhet.

         Ez volt a szocializmus nagy kihívása. Jobboldal-baloldal. Örökös kilengések, visszarendeződések, engedmények. Mindig azt hitték, egyenesen haladnak, aztán kiderült, korrigálni kell. De nem csak itthon. Ez volt a gond mindenhol, még a szovjeteknél is. Testvérpárt. Csak duma. Mi történt a Szovjetunióban? És mi történik most? Biszkut ez érdekelte. Mert minden fontos, ami ott történik.    

         És valójában mi is történt?  

A szovjetek is belebonyolódtak a reformokba, mint minden szocialista ország. Mindenki érezte, hogy a dolgok nem mennek jól, de nem értették, hogy hogyan lehetne a rendszert hatékonyan működtetni. Beszéltek róla, de cselekedni nem volt bátorságuk. A szovjeteket ráadásul a nemzetközi helyzet is nyomasztotta. Ők vezették a szocialista világrendszert, de nem tudták, hogyan kell. Nem tudták, hogyan kezeljék Kínát, hogyan kezeljék a hűtlenkedő nyugati kommunistákat, akik nem szerettek volna Moszkva csatlósai lenni, és hát Magyarországot is kezelni kellett, 1956 nagyon megrázta a két ország kapcsolatát, érzékeny egyensúly volt ez, és most nagy kérdés, hogy az új vezető hogyan találja meg a megoldást.

         Biszku csomagolt, a gépkocsivezetője levitte a kis utazótáskáját az autóhoz.  A Nyugati pályaudvaron már készen állt a szerelvény, amelyikben Biszku, Salgó és a kormányőrség néhány tagja utazott csak. Úgy tervezték, hogy éjfél körül érnek a magyar-csehszlovák határra, amikoris Varsó felől befut Kádár különvonata. Más lehetőség nem volt.

***

Onódy nem hitt a szerelemben. Talán a sivár, érzelemmentes gyerekkor miatt.  Ismert lányokat a gyárban, vonzotta a nemiség, látta, hogy a kortársai ott basznak a raktárban meg kapualjakban, mert saját lakása még senkinek sem volt, ilyen kapcsolatok voltak, rövid menet, éppen csak a kielégülés, gyorsan elintézték. Ezt látta, ezen nőtt fel. Az első lány, aki után csakugyan vágyakozott, és akibe, így utólag tudta már, szerelmes lett,  Scheer Juli volt, de hát az meg rossz korban történt. Elvette volna feleségül? Tőle tanulta meg a testi szerelem szépségeit. Hogy nem csak a baszás számít. A simogatások számítanak. Ahogy a szájával kicsalta az élvezetet. Igen, most állandóan dolgozik, vagy, ha nem is dolgozik, úgy tesz, mintha dolgozna, közben azonban keresi a könnyű kapcsolatokat, amelyekből gyorsan lehet szabadulni.

         Zita azonban zavarba hozta. Az akkori Vörös Csillag szálloda teraszán látta néhány külföldi és magyar férfi társaságában, akiknek tolmácsolt.  Elegáns, jó ízléssel öltözött, szemlátomást jól kapcsolódott a társalgásba, nagyokat nevettek együtt. Meg kell szereznie, Onódy erre gondolt. Nem pusztán egy éjszakára, nem, neki egy ilyen nővel kell leélnie az életét.  Beleszeretett? Ezt kérdezte magától. A lelke mélyén. A lelke mélyén még Scheer Juli után vágyódott, de hát hol is van az ember lelkének a mélye?   A két delegáció elvonult, Zita pedig taxit hívatott a recepcióról. Elérkezett Onódy pillanata.

         -Szívesen leviszem a városba – mondta. Zita magas, magabiztos asszony volt. Egyenesen Onódy szemébe nézett.

         -Soha nem ülnék be egy idegen férfi autójába – felelte.

         Miután Onódy megtudta, hogy az asztalt a Külkereskedelmi Minisztérium foglalta,másnapra már a kezében volt Zita telefonszáma, és délután egy csokor rózsával várta az asszonyt a hivatal Honvéd utca épülete előtt.

         -Már nem vagyok idegen – mondta.

         Következtek a randevúk, a vacsorák, kirándulás a Balatonra. Onódy elkápráztatta. Pedig Zita gazdag és előkelő családból jött, édesapja nagykövet volt, innen a nyelvtudás és a magabiztos fellépés.

         Egy évvel később lakást vettek Budán és összeházasodtak. Nászút Velencében. Látszólag minden jól is ment, Onódy rajongott a feleségéért, vagyis, mint sokkal később, talán már a börtönben rájött, a felesége előkelőségéért. Szeretett vele lenni, de néha unatkozott a társaságában. Ezért nősült. Ki akart lépni a fiatalkorának emlékeiből, a raktári baszásokból. És  azzal sem számolt, hogy  egy idő után feltör benne a hódítási kényszer. Nem érzett gátlást, ha egy fiatal lány társaságában megérezte, hogy megszerezhető.  Vonzotta az a pillanat, amikor egy nő egyszercsak megadja magát. Amikor kikapcsolja a melltartóját. Amikor már nincs meghátrálás. Nem érzett félelmet,  nem érzékelte a veszélyt, nem tartott attól, hogy Zita megtudja a kalandjait. De aztán mégis megtörtént. A  repülőtéren várt egy külföldi üzletemberre, amikor meglátta Onódyt  eltűnni a tranzitszálló kapujában.  

         -Félreérted a helyzetet – mondta akkor Onódy, de a magyarázat nem hangzott hitelesen.

         Zita akkor már sokkal többet is tudott, hiszen bejáratos volt a budapesti éttermekbe és szállodákba, ahol Onódy nevének említése minden alkalmazottból gúnyos mosolyt váltott ki.

         -Olyan nő nincs, akit Onódy ne akarna megbaszni – mondta Zitának a Külügyminisztérium protokollfőnöke, akit régen ismert és őszintén beszéltek egymással. – És akit meg akar baszni, azt meg is bassza. Hát ő a te férjed.

Néhány héttel később hivatalosan is elváltak. Onódy gyorsan megszokta az egyedüllétet, egész életében önálló, ügyes, talpraesett férfi volt, aki minden gondját maga oldotta meg. Gyerekük nem volt, soha többé nem találkoztak. És volt igazság abban, amit Zita mondott: nem érdekli, hol lakik, mert teljesen lekötötte a munka, minden nap, minden órában sikereket akart elérni, bizonyítani akarta azt, amit már sokszor bizonyított. És csak magának vallotta be, hogy szeretne bekerülni a politikai életbe. Ez a túlélés egyetlen esélye a számára.

Amikor a Puskin utcába, a vállalat székhelyére ért, hívatta Kemenest és László Ilonát. Mi lesz most? Ez volt a kérdés.

         Mindkét beosztottja a kétségbeesés határán ült le vele szemben a bőrfotelekbe.

         Igen. Mi lesz most?

***

Mi történt vele eddig? Ezen is sokat gondolkodott.

1960 szeptemberében a szovjet kereskedelmi miniszter még kitüntette őt a moszkvai Gorkij parkban lévő Medvezsonok büfé és étterem létrehozásáért és működtetéséért, valamint tapasztalatainak a szovjet szakemberekkel való megosztása útján nyújtott gyakorlati segítségéért. Onódy a mennybe mehetett és a mennybe is ment. Soha magyar vállalatvezető nem részesült ilyen elismerésben. Itt találkozott a magyar gazdaság eredményeit bemutató kiállítást Kádár Jánossal és Hruscsovval, meg az egész akkori szovjet vezetéssel. akiket lenyűgöztek a Mézes Mackó különlegességei, hosszasan figyelték az Amerikából csomagban becsempészett  grillcsirke-automatát, amit később a moszkvai párttitkárnak ajándékoztak, nem is beszélve a Wurlitzerről, aminek egy példányát szintén Onódy hozta haza Amerikából. A formálisra tervezett látogatás hosszú órákra elnyúlt, amelyet az ilyesfajta külsőségekre fogékony magyar politikai vezetés nagyra értékelt. Moszkvában, a szállodában minden este hatalmas fogadást adott a szovjet elvtársak és saját munkatársai számára, majd más-más lánnyal töltötte az éjszakát.

- Vigyázz, mert feljelentenek a gyezsurnaják - figyelmeztették őt a munkatársai.

- Én már régen feljelentettem őket, nincs miért aggódnunk - felelte ő jókedvűen.

Akkor, Moszkva után kezdődtek a gondok, de abból ő még semmit sem érzett. Biztos volt benne, hogy neki most már mindent szabad, eddig minden sikerült, és ezután is sikerül majd minden. Nem, semmi gond sem lehet. Kádár a kezét szorongatta, Hruscsov a vállát veregette. Még magasabbra és magasabbra kell törnie. Onódy többször adott olyan állami fogadást is, ahol Kádár volt a házigazda. Kádár rájött arra, hogy szüksége van Onódyra, egyrészt, mert imponált a szovjet vezetésnek, új színt vitt a tömegétkeztetésbe, a magyarok is tudtak valamiben újat adni nekik, másrészt beleillett az úgynevezett életszínvonal-politikába. Ezt követően mindenben Kádárra hivatkozott, sokszor hívta fel a titkárságát, hogy beleegyezést szerezzen új ötleteihez, és ezeket mindig meg is kapta. Természetesen, Onódy elvtárs.

Fontos volt a barátsága Hűvös Sándorral, a Malév vezérigazgatójával is: először hivatalosan akkor találkoztak, amikor megállapodtak arról, hogy Onódy vállalata gondoskodik a járatok fedélzeti ellátásáról.

-         A Malévnek világszínvonalon kell repülnie - mondta neki Hűvös.

Alacsony, ősz férfi volt, mutató- és hüvelykujjával a bajuszát simogatta. Népszerű volt a vállalatnál és ezt tudta is. -  Jobbnak kell lennünk, mint amilyen Magyarország. Különben végünk van. Gyönyörű lányok és finom borok, ez a titok. Legszívesebben minden járatra cigányzenekart vezényelnék.

Ezen aztán jót nevettek mindketten.  Onódyban ez két szó ragadt meg: „gyönyörű lányok”, és látta Hűvös felcsillanó tekintetét. Igen, ez a nagy szenvedély az életben. A lányok.

És ez már akkor több volt egyszerű, vállalatvezetői kapcsolatnál. Egymásra találtak. Két elszánt gazdasági szakember, akik nem érték be a középszerűséggel. Hűvös tudta, mit akart, és mindent meg is tett érte: maga válogatta a gyönyörű légiutas-kísérőket, a fedélzeten felszolgált étkezések összeállítását pedig külföldi tapasztalatokat ismerő szakemberekre bízta. A vezérigazgató lekísérte a Vörösmarty téri irodaház bejárathoz, kezet fogtak. Ez már egy barátság kezdete volt, majdnem megölelték egymást. Közösen működtették a repülőtéri Tranzit Szállót, ami az első légikikötő épületében működő szálloda volt Európában a modellt Onódy Amerikában látta, akárcsak a ferihegyi éttermet, ami különösen nyáron, amikor a teraszról kitűnő kilátás nyílt a forgalmi területre  a budapestiek egyik kedvelt vasárnapi programja lett. És a barátságok révén mindig újabb és újabb barátságokra tett szert, Sós György, a budapesti rendőrkapitány mutatta be Szénási Gézának és Bodonyi Mártonnak, a Legfelső Katonai Bíróság elnökéhez, akik mind komoly hatalommal és tekintéllyel rendelkeztek, de szívesen fogadtak kisebb ajándékokat és rendszeres vendégei voltak a vadászházaknak. Így gyakorlatilag teljes volt az a kör, amelyik Onódy lehetőségeinek megvalósítását segítette. De soha nem tudott Biszku és környezete bizalmába férkőzni, mert az igazi balosok nem kedvelték őt és nem vették igénybe a szolgáltatásait. Onódy lakása és a Tranzit szálló volt a közös szerelmi kalandok színhelye is: fiatal, tehetséges lányokat kerestek, akik készek voltak áldozatot hozni a sikeres pályafutásukért.

         Onódy vállalata akkor már megállíthatatlanul fejlődött: következtek a vidéki vendégházak, amiket az ötvenes években elhanyagoltak. Ő szervezte a vadászatokat vagy a közös vacsorákat, telefonon hívta a fontos elvtársakat. Péntek estére mozgásba lendült a személyzet, megélénkültek a konyhák, készültek a hidegtálak, sültek a malacok és a kacsák, behűtötték az italokat. Mire megérkeztek a vendégek, készen állt a vacsora, tálcákon sorakoztak az italok, tökéletes volt a kiszolgálás, szombat hajnalban indulhatott a vadászat. Szinte magától működött minden, a társaságok üzemeltetése is zavartalan volt. Onódy soha nem vadászott, de gyakran jelent meg a hét végi összejöveteleken, hogy személyesen ellenőrizze, elégedettek-e a vendégei. Egy alkalommal Gáspár Sándor félrehívta, átölelte és megpaskolta a vállát.

- Azért a szovjet elvtársaknál ez kicsit másképpen megy - mondta neki. Gáspár akkor budapesti párttitkár volt, Biszku egyértelmű vetélytársa Kádár utódlásában.

- Mire gondolsz, Sándor? – Még Csepelről ismerték egymást, amikor Gáspár a Vasas Szakszervezet munkatársa volt.

- Moszkva környéki dácsákban összejöveteleket tartanak, amire lányokat is hívnak, hogy a vezető elvtársak megfelelő módon kikapcsolódhassanak a napi feszültségekből. – Gáspár ezt is jól tudhatta, mert korábban két évet Moszkvában töltött. Sokan azt mondták, akkor ismerkedett össze Brezsnyevvel és már akkor megkedvelték egymást. - Ezt te, Lajos, kiválóan megoldhatnád. De csak egy szűk kör legyen érintett. A kisnánaiak. Érted?

-Teljesen igazad van, Sándor - Onódy némi megbánást mutatott, mintha ezt a lehetőséget az ő hibájából szalasztották volna el. - Hozzálátok és értesítelek.

- Ezt szeretjük benned, Lajos - felelte akkor Gáspár elégedetten. - Ezt a rugalmasságot.

         A kisnánaiak. Ez volt a legszűkebb vadásztársaság, amelynek tagjai a Mátra lábánál fekvő kisnánai vadászházba jártak, ami a térképen sem szerepelt, egy erdészeti mellékúton lehetett megközelíteni. És hát csakugyan kell a kikapcsolódás, nem elég a vadászat. Mert jó volt ugyan egy jót beszélgetni a vadászatot követően a társalgóban, de mindnyájan érezték, hogy férfitársaság nem az igazi nők nélkül. Mindnyájan látszólag példás családi életet éltek, de csak látszólag, mert tudták, hogy Kádár erre kényes, ám kisebb, könnyű kalandokat sokan megengedtek maguknak. Ilyesmire a vidéki vadászházak vagy a főváros körüli, a Belügyminisztérium által bérelt házak és bérlakások is alkalmasak voltak.  Gáspár arra célzott, hogy ezeket Onódy szervezze meg nekik. És hát nem olyan nagy eset lányokat szerezni az éjszakai életből meg fiatal, pályafutásukat építő légikisasszonyokat a Malévtől. Mindenki tudta: ők sem járnak rosszul, hiszen bizalmas kapcsolatba kerülhetnek vezető elvtársakkal, ez pedig nekik a hasznukra válhat.

         És eszébe jutott Hűvös és a „gyönyörű lányok”. Erre lesz szüksége.

         Onódy azonban semmit sem akart a véletlenre bízni. Úgy gondolta, felkeresi azt az embert, akiben bízott és akinek bízott az ösztöneiben, ezért már másnap reggel ott ült Sebes Sándor belkereskedelmi miniszterhelyettes irodájában. Korán reggel volt, hét óra, szinte senki más sem volt még az épületben.

         - Ha bajba kerülök, te kapod meg elsőként a feljelentéseket – igyekezett tréfálkozni Onódy.

         - De megkapja Biszku is, ő pedig továbbítja Kádárnak. Az ilyesmi nem tréfa. Az Öreg kényes az  ilyen ügyekre.

         - Moszkvában is így mennek a dolgok.

         - Az nem érdekes – legyintett Sebes. – Óvatosság, Lajos, óvatosság. Te nagy kedvenc vagy, elismerik a szakértelmedet. Ez azonban kevés.  Nem bíznak bennünk. A moszkvaiak csak magukban bíznak. Ezt soha ne felejtsd el.

Onódy azonban magabiztos volt, ezt követően Sóst hívta, egyúttal arra is megkérte, hogy vegyen részt ezeken a találkozókon.

Úgy tervezte, hogy ezeket Gödön, az ő nyaralójában tartják majd, ehhez Sós beleegyezése nagyon fontos volt, hiszen így a környéken vagy a Budapestre vezető úton dolgozó rendőröket is kézben tarthatják. Az összejövetelekre a személyzetet a Budapesti Táncpalotából hívta, az új igazgatót, Ürömi Rudolfot pedig megkérte, hogy beszéljen fiatal táncosnőkkel, van-e a kedvük magánrevüben szerepelni.

         - Ez pontosan mit jelent? - kérdezte Ürömi. Okos fiú volt, képzett is, a nyugati divatnak megfelelően lakkozta a haját és a nyakkendőit is Bécsből hozatta.

         - Azt jelenti, hogy a végén megbasszák őket a vezető elvtársak -   felelte Onódy. Legjobb a félreértéseknek elémenni, nehogy valaki aztán csodálkozzon.

         Beszélt Hűvössel is, arra kérte, javasoljon néhány légiutaskísérőt, akik szeretnék gyorsítani a pályafutásukat. Ő maga, Onódy az éjszakákat főleg a konyhában töltötte, de óránként végigjárta a házat, hogy italt töltsön a vendégeinek. Látta, hogy a lányok hogy járnak szobáról-szobára, hallotta, hogy a fürdőszobában hogyan cserélik az élményeiket.

         -Ma hat politikusunkat szoptam le – mesélte egyszer nevetve Pintér Aliz. Fiatal, szép lány volt, Onódy is megkívánta, ők aztán a konyha mögötti cselédszobában intézték el.

         -Nekem is hatszor kell – mondta a lánynak, aki az ölébe hajtotta a fejét.

         A többit a Büfévállalat szakemberei intézték, akik nem is ismerhették a vendéglistát, a részletekbe egyedül László Ilonát avatta be, akinek viszont erőteljes fenntartásai voltak.

         - Nem lesz ebből baj? – kérdezte az asszony.

         - Főnöki utasítás - felelte ő. - Egyenesen Gáspár elvtárstól.

         Most azonban már érezték, hogy baj lett belőle. Nem tudták, mekkora baj, csak azt tudták, hogy baj.

­***

Kádár hátradőlt a vendégeknek fenntartott karosszékben és rágyújtott. 

-Meg kell mondani, hogy ezzel az eljárással, ahogyan félreállították

Hruscsov elvtársat, egyrészt ezzel nem értünk egyet, de természetesen együttműködünk Brezsnyev elvtársakkal is. Első a nemzetközi munkásmozgalom érdeke. Az egység.

         Ez volt a kulcsszó. Biszku bólogatott. Egység. Vagyis az egység látszata.

         - Utazzanak előre Nemes elvtárssal - folytatta Kádár. - Két tapasztalt elvtárs, megfelelő szinten fogadják majd magukat. Tapogassák ki az új helyzetet. Közben azonban nyilván az én utazásomat is előkészítjük. Gyenyiszov elvtárs november 7-ét javasolta.

         - Világos - bólintott Biszku. - Akkor ez a hivatalos meghívás.

         - Igen. Erkölcsi kötelesség.

         - És ott van a szovjet hitel visszafizetése is. Halasztást kell kérnünk, közben pedig folyamatosan ragaszkodnunk kell a nyersanyag- és árúszállításokhoz. Hírszerzői források szerint akadozik a Szovjetunióban a lakossági ellátás, ez nehezítheti a helyzetünket. Tehát nem nagyon érzékenykedhetünk.

         - Persze - felelte Kádár. - Ezek a realitások.

         - Közben azonban vannak itthoni gondjaink is - felelte Biszku. Örült annak, hogy őt küldi Kádár Moszkvába, ez a feltétlen bizalom jele volt. A Pártközpontban is zavar volt, rossz volt a légkör, senki sem látta pontosan előre, hogy mi történik, sokan arról beszéltek, hogy Brezsnyev kezdeményezi Kádár lemondatását. Ez egyelőre nem következett be, de mindenki számolt vele. Ha pedig Kádárnak mennie kell, akkor vele együtt sokan távoznak majd. Ezt kell megelőzni azzal, hogy követik a szovjet példát. -  Vannak kisebb, tisztázatlan ügyek. Esetleg jó hatása lehet, ha ezekben lépünk. Értesülésem szerint ez most beleillik a moszkvai vonalba. Jót tehet a szovjet-magyar kapcsolatoknak is.

         - Mire gondol?

         - Például Onódyra. Kádár elvtárs is olvasta a jelentést. Orgiák folynak. És ez még nem minden. Vannak gondok más elvtársakkal is. Vagy Járai, az operaénekes, aki használt autókat hoz be Bécsből, vagy Bozsik, aki maszekol. Fellazultak a dolgok, Kádár elvtárs. A stabilitás és a szalonképesség elérése egyes elvtársakból ezt hozta ki. Fehér Lajosról is terjednek pletykák.

         - Mindenkiről terjednek pletykák, aki a hatalomban van - vélte Kádár. Fáradtnak és rosszkedvűnek látszott.  - Fehér elvtárssal azonban most ne foglalkozzunk. Hallottam én is, hogy szőlőt vett a Balatonon. Parasztember, így érzi jól magát. A többi ügy azonban kellemetlen lehet. Ha lépünk, ne legyünk személyeskedőek, összpontosítsuk a lényegre. Zárjuk le gyorsan, ne húzzuk sokáig. Büntessük azokat, akik bűnösök, de semmi személyeskedés.

         Biszku bólintott, ezt a választ úgy fogta fel, mint engedélyt az ügyek tisztázására. És azt ő is tudta, hogy nincs büntetés személyeskedés nélkül.

         - És még annyit, hogy tudomásom szerint Gáspár elvtárs is benne van ezekben a dolgokban. Onódy a gödi nyaralójában orgiákat rendez, néhány vezető elvtárs jelenlétében, ott van Gáspár, Szalay, Nezvál, hogy csak a legnevesebbeket említsem.

         - Biztosan tudjuk? – nézett fel Kádár.

         - Biztosan. Táncosnők a Táncpalotából, légiutaskísérők, csupa kívülálló, akik bármikor elmondják az ismerőseiknek és akkor már késő lesz cselekedni.

         - Mi történhetett Gáspárral?

         - Mindig ilyen volt. Eladta volna az országot egy baszásért. – Biszku nyelt egyet. Tudta, hogy Kádár nem szereti az efféle szavakat. – Bocsánat. És mint budapesti párttitkár, még többre tör. Polbiz-tag, gyakorlatilag benn van a vezetésben.

         Kádár krákogott egyet, ha döntést fontolgatott a fejében, azt nem osztotta meg Biszkuval. Felállt, biccentett, kezet nyújtott.

         - Menjünk haza – mondta.

         - Csak még egy pillanat – Biszku az egész beszélgetés alatt erre a pillanatra várt. – Kérem, nézze meg ezt a fényképet.

         Átadta Kádárnak a fotót, amin egy fiatal, karcsú nő volt látható Gáspár társaságában, amint éppen beszállnak a férfi szolgálati autójába.

         - Ki ez a nő?

         - Ez mutatja, hogy milyen mélységében tart az Onódy-ügy. Ez a nő Bara Margit színésznő, a Nemzeti Színház tagja és mellesleg egy ellenzéki vízilabdázó, Gyarmati Dezső barátja.

         -Biztos?

-Gyarmati már ötvenhatban balhét csinált Sydney-ben, az olimpián. Nyilván beszervezte Bara Margitot, aki behálózta Gáspárt. A kép Onódy Lajos gödi házának bejáratánál készült. Nem lehet kétséges.

         Kádár nézte a képet, azután szó nélkül visszaadta, nem kérdezte, hogy hogyan szerezte Biszku, mert ő is ismerte a módszereket. És helyeselte is. Az elvtársak tartsák nyitva a szemüket. Fontos a bizalom, de még fontosabb az ellenőrzés.

         - Ő az egyetlen színésznő? - kérdezte utána. Az ő asztalán is megjelentek már a nyugati újságok tudósításai, amelyekben Pécsi Ildikó és Törőcsik Mari neve is szerepelt. - Vagy még más fényképek is előkerülnek?

         - Csak a tények számítanak, Kádár elvtárs, nem pedig a pletykák.

         - Ki jelentette fel? - kérdezte Kádár.

- Feltehetően Székely Éva. Gyarmati volt felesége.

- Rendben van. Egyetértek. Rendet kell csinálnunk – Kádár felállt, kezet fogtak.

Amikor Biszku egyedül maradt, nagyot sóhajtott. Végülis azt hallotta, amit hallani akart. A mostani Politikai Bizottság tele van ártalmatlan és veszélytelen alakokkal, mint Apró, Kállai, Komócsin, öregekkel, mint Münnich és Nemes, idegenekkel, mint Rónai Sándor. Szirmai még nem versenyképes, zsidó, a zsidó politikusokból pedig Rákosi óta elegük van a magyaroknak, ráadásul gyanús kis kalandokat folytat fiatal színésznőkkel, tehát hosszútávon egyedül Fock és Gáspár jöhet szóba, mint versenytárs. Fock népszerűtlen volt, Savanyú Jenőnek gúnyolták, Kádár elismerte ugyan gazdasági felkészültségét, ám arra alkalmatlannak tartotta, hogy elképzeléseiről meggyőzze a környezetét. Gáspár nevét pedig akár ki is húzhatják, bele fog bukni Onódyhoz  fűződő kapcsolatához. Még egyszer megnézte a fotót. Bara Margit? Nem biztos. De lehet.

***

Onódy érkezett előbb. Némileg zavarban is volt. Mit kérjen? Ha ártatlan, miért fordul segítségért a legfőbb ügyész helyetteséhez? Ha pedig bűnös, miért nem fogad ügyvédet? Csakhogy az ártatlanságot a bűntől sokszor egy hajszál választja el. A legnehezebben Onódy a bizonytalanságot viselte el és ez zavarta most is. Nem tudta pontosan, ki az ellensége és kivel kell szembeszállnia. Kihez fordulhat bizalommal és ki az, aki becsapja. Bizalom. Milyen különös szó, senki sem érti pontosan, hogy mit jelent. Végre megpillantotta Szalayt. Magas, erőteljes férfi volt, fiatalkorában szenvedélyesen evezett és ez látszott is rajta. Onódy mindig irigyelte azokat a férfiakat, akik a sportnak köszönhették alakjukat, bár ő maga ennek nem tulajdonított fontosságot. Szalay leült, rágyújtottak, Onódy két konyakot rendelt.

         - Mi a baj? - kérdezte az ügyészhelyettes.

         - Sorban letartóztatják a munkatársaimat - Onódy érezte, hogy azonnal a tárgyra kell térnie.  - Bevitték a Mézes Mackó főnökét, a magyar hidegkonyha egyik legjobb szakértőjét.

         - Mi a vád?

         - Hülyeség. Társadalmi tulajdon eltulajdonítása. 

         - Magyarán lopott.

         - Hidegtálakat küldött vezető elvtársaknak. Neked is.

         - Ezek csak apróságok - legyintett Szalay.

- Úgy érzem, hogy koncepciós perről van szó. Engem akarnak kicsinálni?

         A pincérnő meghozta a magyar presszókban konyaknak nevezett, híg brandy-t.

         - Nézd meg: ebben a presszóban is mindenkit letartóztathatnának - mutatott körbe Onódy. - Minden felírónő ellen eljárást indíthatnék. Magyarországon a vendéglátás csalásra és lopásra épül. Ha ebbe akarnak belenyúlni, én tudnám, hogy hol kezdjük el…

         - Ez nem úgy van. És nem is a Mézes Mackó a lényeg – legyintett Szalay csalódottan. - Az a lényeg, hogy vannak-e ellenségeid, kik azok, hol vannak és mi a gondjuk veled.

         - Tudod te, mi a baj. Göd a baj. Valaki ellenem fordult.

         - Lehet – Szalay felsóhajtott.

         - Te nem hallottál semmit erről a dologról? Hogy valaki vizsgálódik? Hogy esetleg Kádár fülébe jutott? Hogy szét akarják robbantani a vállalatomat? Netán van egy új ember, akiről még nem tudok?

         Szalay megrázta a fejét. Éppen az előző napon kapott kemény figyelmeztetést Szénási Gézától, a legfőbb ügyésztől, aki szintén rendszeres résztvevője volt a vadászatoknak és a szombat esti randevúknak, hogy távolodjon el Onódytól.  Ő, Szalay tudta, hogy Szénási a politikai élet legbelső köreiből kap információkat, minden vezetővel jó kapcsolatokat ápol, ezért komolyan vette a szavait és még azt is elmondta neki, hogy Onódy találkozót kezdeményezett vele.

         - Ugyan már - mondta Szalay, megitta a brandyt és cigarettára gyújtott.

         - Nem kérem, hogy megvédjél, csak azt kérem, hogy ha baj van, szóljál. Lehet, hogy hibáztam bizonyos dolgokban, de itt semmiféle nagyobb összeg nem hiányzik egyik pénztárból sem, ebben nyugodt lehetsz.

         - De honnan szereztél pénzt Gödre? Meg a vadászatokhoz?

         - Ezt sem fogod elhinni. Kigazdálkodtuk… mások ellopják, mi ügyesen kigazdálkodtuk. Meg lehet nézni a könyveléseket.

         - Rendben. Szóval semmi egyéb… én nem hallottam mást, úgyhogy nyugodj meg, nyilván nem ellened megy ki a játék. És ami azt illeti, egyelőre állítsuk le a gödi estéket, meg a vadászatokat is. Tudod, most új szelek fújnak Moszkvából, és még nem tudni, milyen erővel és kit fog elsöpörni. Senki sem mehet biztosra. Lesznek kemény gazdasági lépések is, szóval minden lehetséges. De nyugodj meg, rám számíthatsz.

***

Szirmai István úgy érezte, ennél magasabbra már nem kerülhet. Erdélyi zsidó volt, ez már önmagában többszörös hátránynak számított Közép-Európában. Vagy máshol is a világon? Ő is illegális kommunista volt, letartóztatták, megszökött, a felszabadulás után a klasszikus agitációs-propaganda munkakörökbe került. Megbízható volt, igazi rendes elvtárs, akire mindig lehetett számítani, és a Politikai Bizottságba is beválasztották. Egyike volt azoknak, akik segítették Kádárt és Aczélt egy könnyedebb kulturális politika kialakításában, szerettek egyes művészeknek engedményeket tenni, azután finoman, de határozottan megkérni az árát. Kényelmes élete volt, nem voltak barátai vadászkörökben, a hét végét feleségével töltötte, kirándultak, sokat jártak színházba és olykor vidéki múzeumokat is felkeresett. Csupán egyetlen gyenge pont volt az életében: gyakran kereste fiatal, pályakezdő színésznők társaságát, akiknek azután szívesen segítette a karrierjét. Tudta, hogy ezeket a dolgokat ügyesen kell kezelnie, hiszen egy hibás lépés romba döntheti a pályafutását. Lehetett volna művelődési miniszter, de tudta, hogy erre komoly esélyei nincsenek, így aztán maradtak a békés, kiszámítható munkanapok a Pártközpontban, nyaranta az üdülések a Balaton partján.

Semmi zavaró tényező.

Ezért is volt meglepő, amikor egy reggel, előzetes bejelentés nélkül benyitott hozzá Biszku. Nem voltak különösebben jó kapcsolatban, munkaterületük is különbözött, tanácskozásokon, ünnepségeken udvariasan kezet fogtak. Biszkut keményvonalasnak tartotta, akivel nehéz volt kompromisszumot kötni.

         - Szervusz, Béla – köszöntötte és hellyel kínálta.

         - Szervusz István – felelte Biszku, a mögötte besiető titkárnőnek jelezte, hogy nem kér kávét. Csak egy percig zavarok.   Van egy kellemetlen ügy, abban kérem a segítségedet. Ünnepelt színésznőnkről, Bara Margitról van szó. Belekeveredett valamibe, aminek nem örülünk. És már a külföldi sajtó is felkapta.

         Szirmai bólintott. Ő is látta a külföldi sajtójelentéseket, például a bécsi Kronen Zeitung beszámolóját a budapesti pártvezetők orgiáiról, amit már átvettek a német és angol lapok is. Arról is írtak, hogy a Politikai Bizottság egyik ülésére berontott Czinege Lajos és rálőtt Kádárra. A párt sajtójelentéseiben röviden meg is emlékeztek ezekről, ám valóságtartalmukat senki sem vizsgálta.

         - A bulvársajtóval nem érdemes foglalkozni - felelte Szirmai. Attól tartott, hogy szerelmi kalandjairól már Biszku is hallott és most ezek miatt felelősségrevonás következik. De nem ez történt.

         - Budapesten is beszélnek róla  - folytatta Biszku. - Olvasni kell a hangulatjelentéseket, Szirmai elvtárs. Ha most nem állítjuk meg a folyamatot, akkor egyszercsak számolni kell a mocsokkal, ami rajtunk ragad, amikor már elvonul az ár.

         - És mi köze ennek Bara Margithoz?

         - Részt vesz az orgiákon, nem egyedül, persze, vannak mások is, de ő vezető színésznő a Nemzetiben, számos film főszereplője, nem engedhetjük meg, hogy a két dolog összekapcsolódjon.

         - Ezt hogy érted?

         - Úgy értem, hogy lépnünk kell - felelte Biszku kissé idegesen, amiért Szirmai nem akarta megérteni, mire gondol.  - Lépnünk kell.

         - Mégpedig hogyan?

         - Egyszerű. El kell venni tőle a szerepeit.

         - Tiltsuk le?

         - Nem mi. Ugyan már, István! Hogy képzeled, hogy mi közvetlenül beleavatkoznánk ilyen kényes ügyekbe? A színház vezetése majd letiltja. Méltatlan arra, hogy az ország első számú színpadán játsszon minden este, miközben éjszakánként orgiákon vesz részt.

         - Beszélek Aczéllal. Ő a Nemzeti hivatali főnöke.

         - Nem kell Aczéllal beszélni - legyintett ingerülten Biszku. - És hagyjuk ezt a beszélek Aczéllal stílust, mert ezzel nem megyünk semmire. Unom már, hogy mindenbe beleszól, gyakorlatilag lassan ő irányítja a kultúrpolitikát. És egyáltalán nem biztos, hogy jó irányba haladunk. Ha te nem beszélsz a színház igazgatójával, beszélek én. Both Béla a mi emberünk, tudja, mi a dolga. Ez pártügy, nem bízhatunk a hivatalnokokban.

         - Rendben van - bólintott Szirmai. De érezte, hogy nincs rendben. Soha nem volt ínyére az ilyesmi, beleavatkozni a rá nem tartozó ügyekbe, különösen, ha nem is értette, miről van szó. Ám Biszku nem tájékoztatta a részletekről, és hiába is kérdezte volna.

         - Még ma - tette hozzá Biszku. Biccentett és kézfogás nélkül távozott. 

         Szirmai nem örült ennek a látogatásnak. Nyilván azt kell tennie, amit Biszku mondott, szeretett volna előbb Aczéllal beszélni, de sejtette, hogy figyelik, vagy legalábbis lehallgatják a telefonbeszélgetéseit, ezért nem akart kockáztatni. Végül úgyis engedelmeskednie kell. Egy ideig még gondolkodott, azután kisétált a titkárságára, és megkérte az egyik titkárnőjét, hogy tárcsázza Both Béla számát. Az igazgató azonban, az ő nagy megkönnyebbülésére, nem volt elérhető.

-Most el kell mennem - mondta azután. - Ma már nem jövök vissza.

         Gyalog indult haza. Ő, eltérően a legtöbb politikai vezetőtől, nem Budán lakott, hanem Pozsonyi úton, közel Aczélhoz, akinek lakása ablakai a Szent István parkra néztek. Gondolkodott, mit tegyen. Nem voltak kétségei: ha Biszku kér valamit, az gyakorlatilag utasítást jelent, ami elől nem volt menekvés. Kihez is fordulhatna? Egyenesen Kádárhoz? Nevetséges gondolat. Pártdemokrácia: ebben senki sem hitt, mindenki csak beszélt róla. Szirmai okos és tapasztalt politikus volt, tudta, hogy addig maradhat a helyén, amíg bírja a párt erős embereinek bizalmát. Sokan voltak, akik azt gondolták, hogy fontos elvtársak, majd egy pillanat múlva és egy döntést követően már egy vidéki pártbizottság második vonalában vagy egy afrikai nagykövetségen találták magukat és nem értették, hogy mi történik velük. Hazaérve ivott egy konyakot, rágyújtott egy szivarra, várta a feleségét, aki gimnáziumi tanárnő volt, megszokta, hogy a férje sokáig dolgozik, és most meg is lepődött, hogy otthon találta. 

         - Hogy-hogy itthon vagy? - kérdezte.

         - Elegem volt az egészből -  felelte Szirmai. Kinézett az ablakon, ami a Dunára nézett. Büszke volt a lakására, amit különlegesen szép bútorokkal rendezte be, a falakat könyvespolcok borították. Ezen az estén éppen arra gondolt, lehet, hogy egy-két hét múlva talán már egy vidéki pártbizottság titkára lesz.

         - Történt valami?

         - Igen. Biszku velem rúgatja ki Bara Margitot a Nemzetiből.

         - Bara Margitot? De miért?  - Az asszony még az ajtóban állt, kabátban, kezében aktatáskájával és egy bevásárlóhálóval.

         - Állítólag belekeveredett valami szexbotrányba vezetőkkel.

         - Bara Margit? Az nem létezik.

         - Fénykép is készült róla.

         - Te is láttad?

         - Persze, hogy nem láttam – mondta idegesen Szirmai. – Gondolod, hogy Biszku megmutatná? Beavatna a részletekbe? Egyenrangúként kezelne? Ugyan már! Leszarnak. Az egész  pártvezetés ilyen, teljesen skizofrén.

         - Még soha nem beszéltél így….

         - Pedig ez az igazság. Skizofrének vagyunk.  Hűség a néphez, hűség az országhoz, hűség a párthoz. Ezt dumáljuk, de egyetlen szavunkat sem hisszük el mi magunk sem. Valójában hűség Kádár Jánoshoz. Erről van szó, És nyalás Biszkunak.

         Berényi Vera, Szirmai felesége letette a bevásárlótáskát, levette a kabátját és leült a férjével szemben a fotelbe.

         - De hát mások hogyan higgyenek benne, ha te sem hiszel?

         - Baszok rá - pedig Szirmai soha nem káromkodott.  Nem szeretett panaszkodni. De hát kinek mondja el, ha nem a feleségének? Mert ő még abban a nemzedékben nevelkedett, hogy az ember őszinte lehet a feleségével. És őszinte is volt. Bizonyos mértékig. De hát nem volt egyszersmind naiv is? Nem, az ember csak saját magára számíthat, ez az igazság. Csak hát ezt nehéz felismerni és nehéz elfogadni.

         - Hagyd ott az egészet és menj el iskolaigazgatónak – a felesége átkarolta a vállát. -  Ez lenne a legjobb.

         - Ugyan már - legyintett Szirmai. Ivott még egy konyakot. - Ha ez ilyen egyszerű lenne.

         Este kilenckor megszólalt a piros K-telefonja, amit a felső vezetők használtak egymás közötti bizalmas beszélgetésekre. Szirmai tudta, hogy ki keresi.

         - Biszku vagyok. – Ez volt a köszönés. De hát mi másra számíthatott volna?

         - Szirmai.

         - Bara Margit ma este a színpadon van.

         - Nem tudtam elérni Both elvtársat.

         Biszku hallgatott. Sokat sejtetően. Így szokták mondani.

         - Holnap beszélek vele - mondta ő azután Szirmai.

         - Véget kell vetni ennek a dolognak. Ez nem tréfa. És nem szeretem, ha megvárakoztatnak.

         Ezzel letette a kagylót. Szirmai megkönnyebbült, legalább túl van a beszélgetésen. Felesége a fotelben ült, az ablak előtt, olvasott.

         - Ki hívott?  - kérdezte.

         - Biszku  - mondta Szirmai szomorúsággal vegyes lemondással. -  Itt nincs helye lelkizésnek. Nincs iskolaigazgatósdi.

         - És mi lesz Bara Margittal?

         - Nem az a kérdés, hogy mi lesz Bara Margittal. Az a kérdés, hogy mi lesz velem - Szirmai elnyomta a szivarját és töltött magának egy konyakot. Ez volt a harmadik aznap este. Talán segít, gondolta.