Február 3,
a Malév halálának napja, de azért legyen még egy vidám történet. A hetvenes
években a Vígszinház társulata Velencéből jött haza, különgépen. Kis
könyörgésre Schwanner István, egyik kedvenc kapitányom engem is elvitt
magukkal, mint ferihegyi forgalmistát, hogy az olasz kollégáknak segítsek a hazaúti
papírok kitöltésében. Az egy órás út vidáman telt az Iljusin fedélzetén,
amikor, már nem sokkal leszállás előtt megtudtuk, hogy az előttünk érkező
kanadai teherszállító gépből kirakodás közben megvadult és elbarangolt egy
Magyarországra tenyésztésre szállított bika és addig természetesen nincs
forgalom a pályán, amíg el nem fogják. Kis magasságban köröztünk, a
légikisasszonyok bemondták, hogy „forgalmi okok miatt késünk a leszállással, de
nincs ok aggodalomra”. Jött még egy kis
konyak, de ez nem segített sokat. Akkor odaintett magához Várkonyi Zoltán, akkori
igazgató.
-Mi a fene történik itt? Lezuhanunk? –
köztudott volt, hogy retteg a repüléstől, sápadt volt, verejtékezett.
Röviden elmondtam neki, miért a várakozás.
-Hát ennél nagyobb marhaságot még nem
hallottam – mondta ő, miközben egyik cigarettáról a másikra gyújtott. – Maga is
jobban tenné, ha ezzel a fantáziával inkább elmenne írónak.
-Úgy lesz – feleltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése