Bécsi vér

Hétvégi, hirtelen elhatározásból született kirándulás Bécsbe lányaimmal és barátaikkal, így különösen érdekes, két-nemzedékes utazás, ugyanazt nézzük, de nem mindig ugyanazt látjuk. Nekem persze előjönnek az emlékek, a Nyugat illatai, gyerekkoromból a banán, a svájci csoki,  később a Coca-cola, Beatles-lemez, határsorompó, vámvizsgálat. IBUSZ autóbusz-csoport,  az ablakból kinézve a Wien tábla már megdobogtatta az utasok szívét. Igazi és egyetlen cél a Mariahilf, más világ,  vacsora hazai májkrémes szendvics kerti padon, kőbányai.  Apám legkedvesebb Strauss-keringője,  a Bécsi vér,  az jellemzi legjobban,  ezt mondta, miért olyan különleges ez a város.

Most már sok minden hasonlít, azonos autómárkák, élelmiszerboltok,  ázsiai turistacsoportok, villamos,  taxik, mobilőrület, ugyanazok az esőkabátok,  farmernadrágok, de azért még mindig más, minden finomabb, nyugatibb, még a virsli a büfében  kurd  tüntetőkkel a háttérben az Opera mellett is. Krisztián jellegzetes mozdulatával a homlokára tolja a napszemüvegét, ügyesen parkol, pedig,  mondja, tele van a város Einbahnstrasse-val, ezért olyan nehéz tájékozódni.

A Belvedere után legyen még egy élmény: kávé süteménnyel igazi kávéházban. Koszt vasz koszt. A Ringen a Café Schwarzenbergerbe nem engednek be, a hátizsákos fiatalok feltehetően nem simulnának a vasárnap reggeli elegáns törzsközönségbe, még a velük tartó korosabb, szakállas író sem enyhítő körülmény. Szerencsére találunk a közelben egy szerényebb, őszi-napfényes teraszt, itt jobban is érezzük magunkat. A pincérlány  magyar, itt dolgozik már évek óta, tegeződés, keresztnevek, gyorsan megy az ismerkedés, nevetünk mások sznob eleganciáján. Kávé, torta, még egy kis beszélgetés. Jól érzi itt magát, igen, szívesebben dolgozna otthon, de hát tudjuk, amit tudunk. Amúgy minden rendben van, megkedvelték őt. Néha  hiányzik a család, Debrecenben laknak, körülményes az utazás, meddig maradunk, kérdezi, ma indulunk haza, mondom már az ajtóban,  erre a szóra, hogy haza, még a tekintete is megváltozik, még egy gyors puszi, érezze jól magát, mondom.

         -Minden rendben – feleli -, de soha nem fogok igazán ide tartozni. Azt mondják, más a bécsi vér.

         Érdekes, érzékeny búcsú, még néz utánunk, integet, azután megy vissza, a többi vendéghez.