Egy korábbi túszdráma.
Balassagyarmat, 1973.
Kemény, igazságügyi és rendőrségi következmények nélküli
dráma volt ez, a nyilvánosság teljes kizárásával.
Csak arra figyeltek, hogy a nyilvánosságot kizárják. Hogy minden titokban maradjon.
Az elkövető testvérpár, a tizennyolc éves Pintye András és
a tizenhét éves László apja határőrkerületi párttitkár volt. A gyerekek
számára ez a családi háttér tökéletesen alkalmas volt a visszaélésekre. A szülők mindent megengedtek nekik, ahogyan
maguknak is. András Balassagyarmat lakosságát valósággal rettegésben tartotta,
több, törvénybe ütköző cselekedeteket is elkövetett, lányokat zaklatott,
részegen vezette a szolgálati Volgát, de az apja sosem rótta meg a
kilengésekért, a túszdráma után, a rendőrségnek tett tanúvallomásában sem
érezte magát felelősnek a történtekért.
Tudott mindenről, talán még büszke is volt a fiúkra.
Soha, senki sem tett feljelentést ellenük.
Ezek voltak az előzmények.
A nagyobbik fiúban, Andrásban ekkor fogalmazódott meg
végérvényesen, hogy Nyugatra szökik, mégpedig egy látványos balhé kíséretében:
túszul ejti a városi lánykollégium diákjait. Mindent megbeszéltek előre, többen
is voltak, alaposan megnézték a kollégiumot, a portásnak akkor nem volt gyanús,
hogy a rettegett fiúk többször is jártak az épületben. András tervébe először öccsét, Lászlót, majd
később több barátját is bevonta, ők azonban még időben meggondolták magukat.
Pontosan mit akartak? Ezt kellett volna először felmérni, de lehet, hogy ők
maguk sem tudták pontosan. Magukhoz vették apjuk két, törvénytelenül a lakásban
tartott fegyverét és indultak a kollégiumba.
Következett a túszejtés.
Valószínűleg tudatosan esett a választás egy kollégiumra,
hiszen negyven védtelen lány volt az épületben, a tíz órai kapuzárásig pedig
akárkit beengednek. Ismerték az
épületet, nem volt nehéz dolguk. A fegyvereikkel besétáltak a kapun, amit
bezártak és egy emeleti szobába terelték a lányokat. Még nem barikádozták el az
ajtót, nem is vették komolyan az ellenőrzést, a folyosóra is kiengedték a
lányokat, akik közül háromnak az egyik ablakon át sikerült megszöknie.
Lélekszakadva a rendőrségre futottak, ahol az ügyeletes
hitetlenkedve fogadta a bejelentést, nem is nagyon értette, hogy mi az a
fegyverrel fogva tartás, a túszejtés szót pedig hírből sem ismerte, végül a
lányok győzködésére az éjszakai őrjáratot elküldte az épülethez, a biztonság
kedvéért azonban előbb benéztek a Pintye család újkóvári házához, az épület
azonban sötét volt, a szolgálati Volga sem állt az udvarban. A
határőrparancsnok akkor már feladta a harcot a fiaival, úton volt Budapestre.
A két rendőr bekopogott a kollégium kapuján, és akkor
fogták fel, hogy mi történik, amikor meglátták Pintye Andrást, aki fegyvert
fogott rájuk.
-Na, tűnjetek el innen – kiáltott rájuk a fiú, ők pedig
eltűntek.
A rendőröknek még akkor sem volt fogalmuk arról, mit is
kell csinálniuk, felhívták a rendőrkapitányt, aki szintén tanácstalan volt,
csak abban volt biztos, hogy neki az nem lesz jó, ha a Pintye-családdal kerül
összetűzésbe. Jobb lesz, talán ezt gondolta, ha kimarad mindenből.
Egyetlen dolog jutott eszébe:
telefonált a Belügyminisztérium ügyeletére, rendkívüli esetekre ez volt a
szakmai előírás. Budapesten már valamivel okosabbak voltak, azonnal miniszteri
szintre emelték az ügyet, és a felelősség vállalását is. Benkei András elvtárs
talán felmérte az eset súlyosságát, személyesen akarta felügyelni az
eseményeket, de elsősorban a magasrangú édesapa miatt, akit minden körülmények
között védeni akart, de amúgy fogalma sem volt, hogy mihez kezdjen. Csak egy
dolog volt biztos: titkolni, mindenáron, a végtelenségig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése