Hűvös májusi napon ez jólesik

Bajorral és Verebessel ülünk hármasban egy pesti presszóban. A világ legjobb társasága. A pincér hozzánk lép, letesz egy whiskyt Bajor elé.
-A hölgy küldi a távoli asztaltól - szinte súgja. - Úgy tudja, hogy szereti.
Bajor hátranéz, aztán megint ránk.
-De hiszen nem is ismerem!
-Nem őt, te hülye - förmed rá Verebes. - A whiskyt!

A kerozin édeskés illata

A nagykövetségen minden és mindenki a nagykövettől függ.  A nagykövet élet és halál ura. A nagykövet szabályozza a nagykövetség életét. Nem csak a szabályokat határozza meg, de a kivételeket is. A nagykövet hóbortjai szabályokká válnak. Új nagykövetek új szabályokat alkotnak és szeretnek is új szabályokat alkotni, mert ebből érzik, hogy ők a nagykövetek. A Korábbi Nagykövetet nem zavarta, ha a munkatársak a Titkárságon beszélgettek egymással, az Új Nagykövet a titkárnőjével megüzente, hogy őt ez zavarja. A Korábbi Nagykövet gondoskodott arról, hogy a diplomaták a földszinti konyhában ásványvízhez jussanak és kávét főzhessenek, az Új Nagykövet azt mondta, hogy ezt a gyakorlatot felszámolja. A Korábbi Nagykövetet nem érdekelte, hogy melyik munkatársa mikor jön munkába és mikor megy haza (a diplomácia amúgy tagadhatatlanul huszonnégy órás szolgálat), az Új Nagykövet viszont igényt tart arra, hogy a hét végén is rendelkezhessen beosztottjai fölött.

         Ha valaki megkérdezné, hogy miért és hogyan történnek ezek a változások, azt a választ kapná, hogy azért történnek ezek a változások, mert a nagykövet ezeket a változásokat helyesnek tartja. De természetesen senki sem tesz fel ilyen kérdéseket, mert mindenki tudja, hogy a nagykövetségek így működnek – és nem csak a magyar diplomáciában, de mindenhol a világon. Ha a beosztottak mindenben a nagykövet utasítására várnak, akkor nem eléggé önállóak, ha pedig önállóan cselekszenek, akkor nem eléggé fegyelmezettek.

         -A csapatmunka híve vagyok – mondják a nagykövetek, de nem gondolják komolyan. A nagykövet csak  siker esetén része a csapatnak.

A nagykövet alatt dolgoznak a diplomaták, akik között a Primus Inter Pares  az Első Beosztott (EB), aki attól Első, hogy ő kapja elsőként a nagykövet utasításait és szidalmait, rá hárulnak mindazok a kellemetlen feladatok, amelyek végrehajtásához azonban nincs sem igazi hatásköre, sem tekintélye. A nagykövetségen ugyanis a Nagykövet az igazi és egyetlen úr, akár jelen van, akár nincs.

         Amikor a nagykövet tartósan távol van, akkor az EB lesz az Ideiglenes Ügyvivő (IÜ), és kissé beleszagolhat a hatalomba. Például ő kérdezheti meg a titkárnőtől reggelente, hogy mi újság?, ő használhatja a nagyköveti autót,  felesége pedig nagykövetnének képzelheti magát. Amikor én IÜ voltam, soha nem használtam a nagyköveti autót és a feleségem soha nem képzelte nagykövetnének magát, a titkárnőm viszont mindig megsértődött, ha nem kérdeztem meg tőle, hogy mi újság?

A nagykövetség életének jelentős pillanatai a hivatalos látogatások. Miniszter, miniszterelnök, államfő. A diplomácia egyik alapszabálya, hogy utólag minden látogatást jól sikerültnek értékelünk, mégpedig azért, mert másképpen nem is sikerülhet. Mindenkinek ez az érdeke. A sikerért természetesen  elsősorban a nagykövetet illeti a dicséret. Az elutazás előtti utolsó pillanatban az ő kezét szorítja meg a miniszterelnök vagy a miniszter, neki köszöni meg azt a sok munkát, amit ebbe a látogatásba áldozott. És persze a munkatársaidnak is köszönöm. A nagykövet szerényen bólint, igyekszik kifejezni örömét, amiért megdicsérték és csakugyan örül is. A repülőgép felszáll, a nagykövet fellélegzik, egy pillanatig még elgondolkodik azon, hogy megdicsérje a munkatársait, de aztán meggondolja magát. Végtére is őt dicsérte meg a miniszterelnök vagy a miniszter és ő ezt a dicséretet meg is érdemelte, igaz, hogy volt egy elejtett megjegyzés a munkatársaknak szánt köszönetről, de ezeket az elejtett megjegyzéseket nem kell mindig komolyan venni.  Azután a kifutópályát figyeli. Tudja, hogy nincs kellemesebb illat a világon, mint a távozó delegációt szállító repülőgép hajtóműveiből kiáramló kerozin édeskés szaga.

Szerelem utolsó látásra

Majdnem klasszikus szerelmi történet, amiben azonban minden fordítva alakul. A szülők jó barátságban voltak fiatalkoruk óta, közös kirándulások, nyaralások a Balatonon, közös operabérlet. Gyerekeiket,   Szonját és Andrást, akik éppen egy korúak voltak, mindig vitték magukkal, sokat voltak együtt. A szülők szerették volna, ha összeházasodnak, tervezték és utaltak is rá. Talán nem kellett volna, de hát a szülők olyanok, amilyenek.  András húsz éves korában tele volt kalandvággyal, nem akart sem feleséget, sem családot,  csak lányokat akart hódítani. Szonja egyetemre járt, orvosnak készült, szorgalmas volt, tudatos, kiszámítható.  Különös barátság volt ez közöttük, jártak színházba, moziba, sétálni mentek, karácsonykor ajándékot vettek egymásnak. András szívesen üldögélt Szonjánál  vasárnapokon,  hogy elkerülje az otthoni unalmas ebédeket, zenét hallgattak, főleg Csajkovszkijt, és kirándultak Balatonfüredre  is.  Jól érezték magukat együtt. Egyszer csókolóztak is. 

         -Komolyabban  vehetnéd Szonját – mondta anya gyakran Andrásnak. – Nagyon kedvel téged. Majd idővel te is megszereted.

         András azt felelte, hogy ő azokat a lányokat szereti, akiket azonnal meg lehet szeretni. Amikor Szonja befejezte az egyetemet, férjhez ment Paszkál Ervinhez, a tehetséges matematikushoz.  Születtek gyerekeik is, mindenki boldog volt, és annak is látszott. Paszkál sikeres tudós lett, saját házban laktak,  aminek ablakai a Várra néztek, a karácsonyt minden évben Salzburgban töltötték, a  nyarat a tengerparton. András egy rádiónál dolgozott, híreket szerkesztett, a könnyű kalandok már nem okoztak örömöt, sokszor reménytelennek látta a jövőt. Regényekkel is próbálkozott, de egyikkel sem volt szerencséje. Egyedült élt egyszobás lakásában, a Böszörményi úton,  ami olyan rendetlen volt, mintha nem is ott lakna. Szeretett merengni a magányán.   

         Néha találkoztak itt-ott, uszodában, villamosmegállóban, Szonja és András, pár szót váltottak, de nem került szóba sem Csajkovszkij, sem a csók. Egyszer András korán végzett  a szerkesztőségben, azután valamilyen ostoba ürüggyel bement Szonjához a kórházba, mert  igazából  hiányoztak neki a régi beszélgetések.  Jól érezték magukat, este  András hazavitte autóval.  Öreg Opel volt, remélte, hogy beindul. Amikor a lány kiszállt, megölelte. Másnap a Pozsonyi úton egy kávéházban találkoztak,  azután egyre gyakrabban,  egy este pedig  felmentek a Böszörményi útra.  Szonjának nem kellett hazamennie, a férje éppen előadásokat tartott Amerikában.

-Beléd szerettem – mondta András.

         -Már nem lehet – felelte Szonja.

         -A szüleink is mindig ezt akarták.

         -Talán éppen ezért.

         Hajnalban Szonja felöltözött, megigazította a haját a fürdőszobában, a tükör előtt.

         -Jó volt velem? – kérdezte András.

         -Minden férfi  ezt akarja hallani. Ez most csak egy tévedés, semmi több –  Szonjának azért jólesett, hogy meghódították.  – De cserélhetnéd gyakrabban  az ágyneműt.

         Néhány hónappal később anya említette Andrásnak, hogy Szonja elvált Paszkáltól, aki mindigis kiállhatatlan ember hírében állt, alkoholista lett, beleőrült valami egyenlet megoldásába, ami nem sikerült neki.  András másnap elment a kórházba,  hogy megkeresse Szonját, de azt mondták neki, hogy a doktornő már nem dolgozik ott, csak annyit tudtak róla, hogy vidékre költözött.

         Aztán egyszer mégis látta  őt, már évekkel később. Balatonfüreden ült a mólónál, ősszel, napszemüvegben, vasárnap.  Egyedül volt,  könyvet olvasott.

         Milyen szép nő, gondolta András. Egy ideig gondolkodott, aztán mégis leült mellé a padra.

         -Későn érkeztem? – kérdezte.

         Szonja levette a napszemüvegét, egy ideig nézte a fiút. Mintha nem is lett volna meglepve. Mintha számított volna rá.

         -Talán nem – felelte.

        

                 

Orbán legnagyobb tévedése

Most már nem kérdéses, hogy Orbán súlyos hibát követett el 2010-ben, amikor gyökeresen átszervezte a magyar kormányzatot, úgynevezett csúcsminisztériumokat hozott létre, és a korábbi önálló hivatalok helyett ezekhez rendelte alá az olyan stratégiai ágazatokat, mint az oktatás, a közlekedés és a környezetvédelem. Egy ilyen hatalmas méretű változtatás még olyan országoknak is komoly gondokat okozna, ahol a közigazgatás és a szervezettség magas fokon áll, mi azonban híresek vagyunk arról, hogy gyakran rossz törvényeket alkotunk és azokat sem szeretjük betartani. A csúcsminisztériumok gyorsan csődöt mondtak, a szakterületekért felelős államtitkárokat is többnyire politikai alapon nevezték ki, és nem volt jártasságuk a kormányzati működésben. Az pedig természetes, hogy az államtitkárok is többnyire lojális beosztottakat választottak, vagy merítettek az üzleti életből, ahol teljesen más szabályok és szokások uralkodnak. Orbánnak volt egy ilyen kijelentése, ami pontosan tükrözte ezt a téves filozófiát: "ha jól megfizetjük az üzleti szféra sikeres embereit, akkor a kormányzatban is jól teljesítenek majd". Hát nem kell mondanom, mekkorát tévedett. Az úgynevezett csúcsminisztériumokkal az lett volna a cél, hogy csökkentsék a bürokráciát és a kormányzati létszámot, de láthatjuk, hogy egyik sem történt meg. A működésképtelenség következő fordulata a miniszterelnöki és miniszteri megbízottak sorának kinevezése volt, ami a hatáskörök teljes összezavarásával tovább süllyesztette a színvonalat. Mindehhez 2014 után hozzájárult a szervezett propaganda, aminek gerince a "mondjuk mindig ugyanazt" és a "kétharmad bizonyított" elemei. A már említett gond, hogy a Fidesz-vezetők nagyrészének semmiféle kormányzati előélete nem volt, sokan még a saját hivataluk működését sem ismerik pontosan, nem is beszélve az uniós kapcsolatrendszer bonyolult szövevényeiről. Erre a legékesebb példa, hogy Szíjjártó szabályosan átjátszotta az uniós ügyeket a "Miniszterelnökség" elnevezésű mega-vízfejre, ami még tovább fokozta a bonyodalmakat. (Folytatása következik)

Anyakép

Sok mindenért hálásak  lehetnek a lányok az édesanyjuknak, a legfontosabb azonban, amit kaphatnak: az anyakép. Hogy  vannak elvek, amikről nem beszél, de azok szerint él, tudja, mikor kell keménynek  és elszántnak lenni és mikor megengedőnek, mikor kell egy bizalmas pillantással feszültséget oldani, mikor kell és mikor nem kell aggódni, hogyan kell őszintének lenni, hogyan kell titkot tartani, mikor kell kinyílni és mikor kell bezárkózni,hogyan kell harcolni, és mikor értelmetlen, hogyan kell méltósággal viselni szenvedéseket, hogyan kell küzdeni nagy szavak nélkül, a némaságból is érteni a lényeget, hogyan kell örülni féltékenység nélkül egy férfi sikereinek és bátorítani, ha kudarc éri. Örülök, hogy a gyerekeim mindezt megkapták. 

Az okos Palkovics

Első látásra inkább kissé bugyutának látszik, beszédtechnikája csiszolatlan, nem is igyekszik javítani, azonban egy valamiben okos volt. Figyelte a magyar államigazgatást és rájött arra, hogy a nagy takarékoskodás látszatával 2010-ben létrehozott Orbán-kormány számos lefedetlen területet hagyott, ő pedig ezekből megalakította a Minden Ügyek Minisztériumát (MÜGY). Ott van mindenhol, amihez semmi köze, de úgy tesz, mintha lenne. Hozzászól, beszédet mond, kezet ráz.  Csak példaként: Magyar Tudományos Akadémia átszervezése, Corvinus Egyetem, naperőművek, felsőoktatás általában, energiaügyek, gazdaságstratégia, fogyasztóvédelem, közlekedéspolitika, tudásmenedzsment, fenntarthatóság és még folytathatnám. Hogy aztán milyen munka folyik a MÜGY falai között, arról vajmi keveset tudni és hallani, és azok a kormányhivatalok, ahonnan ezeket a témákat elcsente, nem zavartatják magukat, vagy talán még örülnek is neki. Orbán pedig kedveli az ilyen keménynek és határozottnak látszó alakokat, mert nem tör a hatalmára, de mindent elintéz, amit nem kellene. Gyakorlatilag szabad  kezet kapott, mert senki sem ért annyira  a látványos semmittevéshez, mint ő. Majd még ki is tüntetik.

Ennyit érnek a szankciók

Kim, az észak-korai diktátor imádja a luxust. Van saját páncélvonata, saját vörös szőnyege, nem veti meg a finom italokat, ételeket és a finom nőket. Most azonban némi zavart okozott a világban  típusú minden kényelemmel és technikával felszerelt, páncélozott Daimler típusú csodaautójával, ami a nemzetközi kereskedelmi szankciók miatt sehogyan sem kerülhetett volna az elnyomorodásáról híres ország vezetőjéhez. De hát, csodák csodája, odakerült, ráadásul két példányban. Kim nem is szégyelli, átvitette még Vlagyivosztokba is, hogy mindenki  a csodájára járjon. A német autógyár vezetője nem érti, hogyan történhetett ez meg, feltehetően nem olyan okos, mint az észak-koreai ügyintézők. Vagy kell nekik a reklám?