Futárút 1956

Athénban még minden rendben volt. A két futár, Solymosi elvtárs és Tanító elvtárs a nagykövetségi gépkocsival, egy diplomata kíséretében hajtott ki a Hellinikon repülőtérre, miközben vasmarokkal szorították a titkos iratokkal és a külképviseleteknek szánt dollárkötegekkel tömött fekete, szkáj futártáskát és pillantásukat le nem vették róla. Hivatásos futárok voltak, járták a világot. Tartásuk egyenes, tekintetük komor és felelősségteljes. Más ember örömét lelte volna abban, ha utazgathat a világban, ők azonban ezt munkának tekintették, nem pedig élvezetnek.

         -Mi újság Budapesten? – fordult hátra a kocsiban Solymosi elvtárs, a főfutár a mögötte ülő harmadtitkárhoz, aki a futárfogadó diplomata volt.

        -Minden a legnagyobb rendben, Solymosi elvtárs – biccentett készségesen a diplomata. Ő is tudta, hogy a futárokat szoros kapcsolat fűzi illetékes belügyi szervekhez, amelyeket diplomáciai körökben senki sem szokott ennél pontosabban megnevezni. Nem is nagyon kellett. A diplomatának ezért esze ágában sem volt elmesélni, hogy egész éjszaka a Deutsche Welle adását hallgatta, onnan értesült arról, hogy Magyarország számos egyetemén diáktüntetések robbantak ki.

         -Helyes – felelte Solymosi elvtárs. Rutinmozdulattal megérintette zakója alatt lapuló kézilőfegyverét. Ő volt a testesebb, fiatalkorában atletizált. A szabályok szerint az éjszakát is közös szobában töltötték. Az éberség, ugye, mindennél fontosabb. Megérkeztek a repülőtér forgalmi épülete elé, a gépkocsivezető szolgálatkészen kiemelte a bőröndöket a Mercedes csomagtartójából, a két futár pedig a diplomata munkatárs kíséretében a jegykezelő pulthoz ment, kiváltották a beszállókártyát az isztambuli Sabena-járatra.

         -Küldjél értesítést a Központnak és Ankarának is – adta ki az utasítást a főfutár a diplomatának, mielőtt beléptek a tranzit területére. A megjegyzés felesleges volt, valamennyi nagykövetségi beosztott pontosan tudta, milyen feladatai vannak a futárutak adminisztrálásában. A harmadtitkár azonban rezzenéstelen arccal bólintott, sőt, mosolyogva integetett a két férfinek, majd megkönnyebbülten felment az emeleti étterembe, ahol a gépkocsivezető már várta őt és a konyakot is megrendelte. Koccintottak.

         -Végre elment ez a két fasz – mondta a diplomata. Kipillantott a betonra, ahol éppen üzemanyaggal töltötték fel a belga légitársaság Convair típusú gépét.

         A futároknak Isztambulban néhány órát várniuk kellett a török légitársaság belföldi gépére és csak este kilenckor indultak tovább Ankarába. Tanító elvtárs el is álmosodott. Általában korán ébredt, de most hamar elnyomta az álom. Akkor ébredt fel, amikor a kis  Fokker futóműve földet ért a repülőtér leszállópályáján. Az épületbe érve Solymosi elvtárs tekintetével azonnal a nagykövetségi futárfogadó elvtársat kereste, de senkit sem látott. Az érkezési területen csak néhány török atyafi kószált. Ilyen esetre még nem volt példa hosszú futármúltja során. Hogy nem várták volna a repülőtéren. Pedig az értesítést megkapták még Budapestről és biztosra vette, hogy Athén is elküldte a megfelelő jelzést. Igen, késett a járat, a nagykövetség munkatársának azonban ilyen esetekben is kötelessége a végsőkig kitartani, ellenkező esetben fegyelmivel sújtják és hazarendelik.

-Mi az isten fasza van itt? – nézett Tanító elvtársra Solymosi. – Hol a picsában vannak ezek?

Kiváltották a csomagjaikat és kiléptek a zsúfolt, sötét járdára.

-Taxit kell fognunk – szögezte le Tanító elvtárs.

-A taxi nem biztonságos – utasította el a javaslatot Solymosi.

-De hát itt sem maradhatunk – vélekedett Tanító.

-Menj el és telefonálj a követségre – adta ki az utasítást Solymosi elvtárs.

Tanító elvtárs kelletlenül elindult, hogy keressen egy fülkét, előtte még aprópénzt is kellett szereznie, Solymosit pedig közben megrohanták a kétségek. Belügyes ismerősei  már a Rajk-temetés után mondogatták, hogy ebből még lehetnek bajok, de hát persze, az ilyesmi vélekedést imperialista forrásból származó felesleges aggodalmaskodásnak tartották.

A nagykövetségen senki sem vette fel a kagylót, így Solymosi és Tanító a szabályokat megszegve taxival indult a misszióra. Majd félórás út után szálltak ki a kocsiból és becsengettek az elhagyottnak látszó villa kapuján. Némi várakozás után megjelent egy hivatalsegéd és megkérdezte, hogy mit akarnak.

-Hogy mi mit akarunk? – kérdezte felháborodva Solymosi. – Mi vagyunk a futárok.

-Az lehet – mondta a férfi, aki Solymosi megfigyelése szerint enyhén alkoholista befolyásoltság alatt állt. – De bennünket ez már nem érdekel.

-Mi az, hogy bennünket? És mi az, hogy nem érdekel?

-Budapesten győzött a forradalom. Mi pedig a forradalmi kormányt akarjuk szolgálni.

-Miről beszél, maga szerencsétlen? – kérdezte erre a főfutár. – Inkább engedjen be.

A hivatalsegéd kinyitotta az ajtót, Solymosi és Tanító megragadták a csomagjaikat, és felmentek a nagyköveti irodába, ahol együtt találták a diplomatákat és családtagjaikat. Valamennyien italoztak és népdalokat énekeltek. Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország.

-Mi történik itt, Sebestyén elvtárs? – vonta félre  Solymosi Sebestyén Bódogot, a nagykövetet.

-Többé nem vagyok az elvtársad – szögezte le elszántan Sebestyén. Testes, őszülő férfi volt, vasmunkásból lett diplomata. - Elegünk volt a szocialista önkényből. -  Arra kérlek benneteket, hogy tegyétek ki az asztalra a szolgálati fegyvereteket és a pénzt. Az iratokra nincs szükségünk. Már nem tartozunk a bolsevista seggnyalók bandájához. A független magyar kormányt kívánjuk szolgálni.

Solymosi egyetlen szó nélkül engedelmeskedett. Érezte ő még a budapesti elindulás előtt, hogy ebből még baj is lehet. Tanító elvtárs némi csalódottsággal nézett a főfutárra, miközben a hivatalsegéd elmélyülten a futártáska tartalmát vizsgálgatta.

-Mi testületileg menedékjogot kérünk az amerikai nagykövetségen – folytatta a nagykövet -, ti pedig itt maradtok. Aztán boldoguljatok, ahogy tudtok.

Néhány perc múlva csakugyan távoztak, Solymosi kettesben maradt a nagykövetség épületében Tanítóval. Ittak egy korty whisky-t,

-Mi lesz most? – kérdezte tőle Tanító.

-Semmi – felelte ő. - Mi a lófasz lenne?

Két évvel később Solymosi még mindig futár volt, és egy alkalommal  Amerikában járt. Első este New Yorkban kiment sétálni, a főpályaudvarról felhívta Budapesten Ildikót, akit azóta sem vett feleségül, aztán egy csomag Lucky Strike cigarettát vásárolt az egyik kioszkban. A férfi, aki kiszolgálta, Sebestyén Bódog volt. Solymosi egy dollárossal fizetett, Sebestyén visszaadta az aprót.

Úgy tettek, mintha nem ismernék egymást.