A Marton

Közel harminc éve ismerjük egymást,  nem állítom, hogy nagyon közeli barátok vagyunk, de azért mégiscsak. Rengeteg előadását láttam, sok próbáját ültem végig, és tudom, micsoda szenvedéllyel és hozzáértéssel dolgozott.  Nem  sorolom fel azokat a szinte forradalmi újításokat, amelyekkel megújította a Vígszínházat, ahová most éppenséggel nem teheti be a lábát. Most meg csak erőszakról beszélünk, zaklatásról, botrányról – legtöbbször ködösen és általánosításokban -, a bulvárban és a neten már szinte mindenki elmondta a véleményét,  körülményeskedve vagy vádaskodva, látszólag mindenki tud mindent.  Valóságos lincshangulat alakult ki, aminek még lehetnek súlyos – akár politikai – következményei is. És közben úgy fest, mintha a magyar színházi világban, filmgyártásban, a médiában mindenki tiszta, ártatlan és becsületes lenne, mintha mindenki ragaszkodna a legmagasabb erkölcsi mércékhez. És nyilván még  sokan vannak, akik láttak valamit, hallottak valamit, vagy beszéltek valakivel, aki látott vagy halott valamit.

         Hát így állunk.