A brit média - egy kis elemzés

Bevallom, hogy londoni diplomáciai szolgálatom idején, a kilencvenes években  példakép volt számomra a brit média. Persze, a legkiegyensúlyozottabb hírforrás akkor is a BBC és az ITV volt, én azonban mindig érdeklődéssel forgattam a bulvárlapokat is, , hiszen azért ezekből sok érdekeset megtudtam az angol életről. Így – családtagjaimmal együtt -  rendszeres olvasója voltam a  Sun-nak és a News of the World-nek, mert jólértesültségük már akkor is egyértelmű volt. Honnan szerzik az információikat, amelyek nagyrésze hitelesnek is bizonyult? Ez volt a kérdés. Néhány, más lap – így a félbulvárnak számító Daily Mail szerkesztőségében – dolgozó vezető újságíró-ismerősöm utalt is rá, hogy ezekben a körökben, különösen a Murdoch-birodalomban „híreket kell szerezni bármi áron”, hiszen a versenyt csak így lehet megnyerni.  Ehhez elszánt, vakmerő és a törvényeket is átlépni hajlamos szerkesztőkre volt szükség, akik alapos munkával kiépítették maguk körül az informátorok hálózatát.

         -Ezen múlik minden – mesélte akkor nekem Tim Harris, az Evening Standard főszerkesztőhelyettese. – Ismerősöket kell keresni a politikában, a sportban, az ünnepelt csillagok környezetében, megnézni, kit hogyan lehet behálózni, kinek mi a gyenge pontja. Pénzt kell ajánlani, le kell vele feküdni, mindegy. Híreket kell szerezni. És nem álhíreket, meg nem póthíreket, hanem igazi, időtálló híreket, mert a bulvárpiacon csak ez adható el. És előbb-utóbb kiderül, hogy mindenkinek van gyenge pontja.

         Harris-nek persze, igaza volt. Arra persze ő sem mert gondolni, hogy még a rendőrök is megvesztegethetőek.

         -Volt ugyan néhány gyanús eset – mondta. – Egy alkalommal egy híres színész autóbalesetet szenvedett, és SKY televízió stábja előbb ért a helyszínre, mint a rendőrök vagy a mentők. Ez persze sokféleképpen magyarázható lett volna, ám az is kiderült,  hogy a televíziósok már úton voltak akkor, amikor a balesetről a rendőrség tudomást szerzett volna. Akkor nem foglalkoztak sokat a dologgal, ám később a Scotland Yard szakemberei mégiscsak elemezték a telefonbeszélgetéseket, és kiderült, hogy a baleset egyik szemtanújának jelentkezése után az ügyeletes rendőr előbb hívta a SKY egyik, nem nyilvános telefonszámát, mint riadóztatta volna a járőröket. A vizsgálat lezárása előtt a rendőr felmondott, a történtek nem is kerültek nyilvánosságra. Aztán, néhány hónappal később a rendőr már a SKY alkalmazásában állt, mint biztonsági felelős. Botrány azonban nem volt, senkinek sem állt volna érdekében megkérdőjelezni a Scotland Yard megbízhatóságát. Mi finomabb eszközökkel  dolgoztunk: én is gyakran ebédelek vagy vacsorázom kormányzati tisztviselőkkel vagy vezető üzletemberekkel, ők pedig tudják, hogy ezekért az étkezésekért hírekkel kell fizetniük, cserében persze én is elmesélek ezt-azt a sajtó világáról, amitől ők is jólértesültek lesznek.

         A technika gyors fejlődése azonban gyökeresen megváltoztatta a hírek megszerzésének lehetőségeit.   

         Rupert Murdoch mindigis a szakma hiénájának számított, nyilván hasonló munkatársakat keresett céljai megvalósításához. Közülük is a legjobb példa Rebekah Brooks. Az 1968-as születésű szerkesztő, a feltűnően vörös hajú és fehér bőrű, törtető és elszánt Rebekah Wade néven fiatal főszerkesztőként 2000-től vezette a News of the World (NotW) című bulvárlapot. Ez volt Murdoch első bevásárlása a brit sajtópiacon, és egyúttal a legnagyobb példányszámú angol nyelvű lap a világon.  Második férje nevét viselő Brooks működése idején a hírszerkesztőség munkatársai rendszeresen jutottak bizalmas és pontos információkhoz, azt azonban akkor csak nagyon kevesen tudták, hogy ezeket  hírességek üzenetrögzítőinek lehallgatásával szerzik. És nem volt megállás, nem méltányoltak érzelmeket, nem tiszteltek érzékenységeket. 2002-ben manipulálták az elrabolt és még aznap meggyilkolt Milly Dowler mobiltelefonját,  aminek következtében a szerencsétlen szülők joggal hihették, hogy az iskolából hazafelé menet eltűnt kislány  még életben van.

Lehet, hogy Murdoch nem tudott a NoTW módszereiről, de az biztos, hogy gyengéd szálak fűzték Rebekah Brooks-hoz, akit szinte ötödik lányaként kezelt, és az is tény, hogy imponált neki a főszerkesztő féktelen becsvágya,  törtető, kíméletlen munkastílusa, valamint a lap két milliós példányszáma. És még azt sem állíthatjuk, hogy Wade kisasszony tehetségtelen lett volna: nem fecsérelte idejét egyetemi tanulmányokra.  Már 14 éves korában tudta, hogy újságíró akar lenni, és húsz évesen a The Post című lap munkatársa lett. 

Ám van még valaki, akiről érdemes beszélni.

A manapság már Amerikában élő Piers Morgan, a News of the World akkori főszerkesztője alkalmazta a lapnál, állítólag ő fedezte fel a lányban megbúvó, ám ma már kétesnek számító képességeket. Morgan volt az utolsó évszázad legfiatalabb főszerkesztője az angolszász világban, amikor 1994-ben, mindössze 28 évesen irányítani kezdte a NotW munkáját. Két évvel később már a Daily Mirror főszerkesztője, aki 1996-ban, az Angliában rendezett labdarúgó Európa-bajnokság angol-német mérkőzésének napján  „Vigyázat, Nácik” címlappal jelentette meg az újságot. Ezért keményen bírálták, és nyilvánosan bocsánatot is kellett kérnie a brit és a német kormánytól. Pénzügyi botrányai is voltak, ám állását megtarthatta. 2004-ben újabb szenzáció: a lap fényképeket mutatott be arról, hogy az iraki háborúban brit katonák hogyan kínozzák meg hadifogjaikat. A brit kormányzat vizsgálatot indított, aminek eredményeképpen kiderült, hogy a képek olcsó hamisítványok, és ez már Morgan állásába került. Sajnálni azért nem kellett, mert műsort kapott a CNN-ben. Nos, ez a férfi nevelte Rebekah Brooks-t.  

Akkor meg miért csodálkozunk?

Visszatérve a vörös démonhoz: huszonkilenc évesen a The Sun főszerkesztő-helyettese, három évvel később aztán teljesült a nagy álom: a NotW vezetője lehetett.  Az itt töltött három év szerkesztőségi bravúrja volt, amikor 2000-ben, zseniálisan ráérezve a közhangulatra, Sarah Payne, egy másik elrabolt és meggyilkolt kislány édesanyjával együttműködve kampányt indított pedofilok inkognitójának felfedésére, „megnevezésükre és megszégyenítésükre”. A közléseket országszerte tüntetések kísérték, ahol a helyi lakosok a pedofilok eltávolítását követelték, rosszabb esetben pedig maguk vették kézbe az igazságszolgáltatást. A több napja tartó tüntetéssorozatok helyenként elvadultak, a tüntetők rendőröket, és feltételezett pedofilokat támadtak meg. Több, korábban elítélt személyt vett védelmébe a brit rendőrség, némelyiküknek házához őröket állítottak, míg másokat szabályosan ki kellet menekíteni a házat körülvevő tömegből.  Az újság a családdal együtt kampányt indított azért, hogy a nyilvánosságnak joga legyen tudni arról, ha a közelükben veszélyes pedofil él. A család szerette volna elérni azt is, hogy a brit parlament törvényileg szabályozza a pedofilok neveinek közlését. A példát az Egyesült Államokból vették, ahol 1996 óta létezik a szexuális bűnözőket nyilvántartó törvény, közismert nevén a Megan törvény. A törvényt egy hétéves kislány után nevezték el, akit 1995-ben megerőszakolt és megölt egy férfi, akit már kétszer ítéltek el pedofíliáért.

Brooks tökéletes sikere csak megerősítette abban, hogy ez a helyes út. Valamiért biztosra vette, hogy módszerei nem kerülnek nyilvánosságra, és sokáig ebben is igaza volt. Ám bukása egyúttal mély válságba taszította a brit sajtót és önvizsgálatra késztette a bulvárhírekre éhes olvasókat is. Persze, szemrehányást tehetnek a vörös hajú főszerkesztőnőnek és amerikai-ausztrál főnökének, Murdoch-nak is, ám a News of the World két és fél milliós példányszáma mégiscsak azt mutatja: volt rá igény.