Mobil, a hű barát

Hogyan telefonáljunk? Pontosabban: hogyan ne telefonáljunk. A távbeszélési szokások persze, ezt tudja mindenki, alapvetően megváltoztak a hordozható készülékek megjelenésével. Régen még így köszöntünk: Halló, itt Kovács-lakás. És persze nagy tere volt az úgynevezett telefonbetyárkodásnak is, mert minden személyi adat nyilvános volt, de ennek azért voltak jó oldalai is.  Ezek az idők azonban már elmúltak. A mobiltelefon igazi jelentőségét elnevezése is mutatja, függetlenek lettünk a vonalas hálózattól, már nem kell utcán telefonfülkéket keresgélnünk, ha sürgős beszélnivalónk van, ám mi is könnyebben elérhetőek vagyunk és elterjedt a telefon-függőség, mint gyógyíthatatlan népbetegség. Világszerte tapasztalat, hogy nem mindig azért beszélünk, mert sürgős mondanivalónk van, hanem azért keresünk mondanivalót, mert a kezünkben ott szorongatjuk a kommunikáció eszközét és zavar, ha tíz perce már nem beszéltünk senkivel.  Ne tagadjuk, szeretjük, ha hívnak bennünket, ezért látni, hogy ha nyilvános helyen megszólal egy csengőhang, mindenki lázasan kutatni kezd a saját telefonja után.

         Mi van, ha éppen ott és akkor nem szeretnénk beszélni azzal, aki hív? Nem kell mindig mindenkivel mindenhol társalogni, de illik egy üzenetben regisztrálni, hogy érzékeltük a hívást.

De amúgy jól használjuk? Már a bemutatkozással is komoly gondok vannak. Még mindig legszerencsésebb a magyar eredetű halló, mert ezzel jelezzük, hogy vonalban vagyunk (nem árt tudni, hogy a „hallom” szóból ered, amit Puskás Tivadar mondott első távbeszélgetésekor).  Bemutatkoznunk gyakorlatilag  majdnem felesleges, hiszen a hívó többnyire tudja, kinek a számát nyomkodta és mi is tudjuk, hogy ki hív, ismeretlennek pedig - amíg nem tudjuk, mit is akar tőlünk – felesleges, könnyen lehet, hogy csak téves hívásról van szó, amivel szükségtelen adatokat adunk ki.  Kerülendő a mondjad, még rosszabb a nyomjad, valamint a mi van? kezdőfordulat. Sokan szeretik megvillantani új készüléküket, vagy fontosságtudatuknak tesz jót, ha hívást kapnak, ezért tömegközlekedési eszközön vagy színházi szünetekben, lehetőleg a legsűrűbb tömegben igyekeznek feltűnően hangosan beszélni, közben körbe is pillantanak, hogy felmérjék a hatást. Igazán intelligens emberek ilyenkor félreállnak egy sarokba és röviden, halkan elintézik, amit el kell intézni. Nem szerencsés fogadni a hívást, amikor éppen egy üzlet pénztáránál fizetünk és mögöttünk többen állnak sorba, természetesen tilos vezetés közben, de nem tanácsolnám kerékpáron, ha egy fekvőrendőr (helyesen magyarul: sebességkorlátozó útelem) felé kormányozunk, mert nagy bukás lehet a vége. A rövid üzenetekre általában nem vonatkoznak illemszabályok, itt a cél a tömör, értelmes fogalmazás, nem kötelező - de kedves - a megszólítás, és az aláírás, amit jól helyettesít egy monogram. És persze, az sms-ek története sokszor a félreértések története, ezekről  mindenki tudna mesélni, de hát az sms attól jó, ha rövid, ez a lényege. Én  is kaptam már ilyen üzenetet:  ma délután négykor Adrienne.

Ebből tudtam, hogy vár a fodrászom.

Korábban megjelent a Népszava "Vélemények" rovatában, a szellemes címet N. Kósa Judit találta ki, köszönet érte...