Igen, méghozzá az Örökös
Trónörökös vidéki birtokán, Highgrove-ban. "A small house in the
countryside" mondja a herceg titkára, amikor előzetesen útbaigazít.
Londontól két órányi kellemes autózás nyugat felé az M4-es autópályán, azután a
419-es úton. Az előkelőség és a gazdagság Nagy-Britanniában többnyire nem
párosul hivalkodással: a kastély szót is kerülik, helyette a mi
kis házunk kifejezést használják, és közben hallgatnak a több hektáros
parkról és az ott bóklászó őzikékről, meg a mesterséges vízesésről és a
vadevezésre is alkalmas hegyi patakról, ha meg az ember ezeket megcsodálja és
elismerését fejezi ki, csupán azt felelik: ó, ez volt Albert bácsi
szenvedélye: de ügyesen megcsinálta. És valóban: nincs sorompó,
nincsenek biztonsági őrök, senki sem mondja, hogy hol parkoljak. Egy
könnyű apero a kertben. Az alkalom Makovecz Imre látogatása,
Károly herceg szeretné, ha részt venne a leégett windsori kastély felújításában
(végül nem jött össze az üzlet). Felbukkan egy süket, rövidlátó és szellemileg
leépült komornyik, aki többnyire azzal van elfoglalva, hogy a szája széléről
csordogáló nyálát itassa a zsebkendőjével, összekeverje a rá bízott kabátokat
és a megrendelt italok helyett sűrű, rutinos bocsánatkérések közepette
mindenkinek más italt hozzon ki, mint amit rendelt. Oh, sorry. A
vendégek azonban ezt vidáman szemlélik és még a vállát is megveregetik: az
öreg Jack. Hetven éve dolgozik nálunk, de eddig nem volt rá panasz. És milyen
jól tartja magát.
Károly jókedvű,
szorgalmasan kortyolja italát, úton az étkezőasztal felé pedig belém is
karol.
-Fürj lesz a vacsora -
mondja jókedvűen. - Skóciából hozattuk, ma reggel.
-Hát ez jó hír - felelem
savanykás mosollyal. - A fürjről itt, Angliában tudtam meg, hogy tüdőbeteg
veréb méretű madár, de annyi csont van benne, mint egy hüllőben, a húst pedig
legfeljebb manikűrcsipesszel lehetne lefejteni róla.
És nem is
csalatkoztam. Na és köret? Köret nincs? Néz rám csalódottan
Makovecz. - Legalább krumpli lenne. Vagy savanyúság.
De hát ilyen helyen nincs
krumpli, savanyúságról a britek csak a csak fagyott zöldborsó, kőkemény sárgarépa és
ízetlen zöldbab, a savanyúságot itt pedig csak arckifejezésben
ismerik. Fantasztikus menü, mondja lelkesen a mellettem
ülő brit királyi építészeti iroda tagja. Vacsora után az építészt és feleségét
viszem haza. Hát, baszod, valamit ennünk kell már, szólal meg Makovecz,
amikor London külvárosába érkezünk.Betértünk egy McDonald’s-ba. Késő este volt,
éppen zárás előtt. Hamburgert rendeltünk dupla sültkrumplival. A
személyzet csendben, némi részvéttel figyelte, hogyan zabálunk. Szomorú
látványt nyújthattunk. Gondoltam, megemlítem nekik, hogy éppen Károly hercegtől
jövünk, azért vagyunk ilyen éhesek, de aztán arra gondoltam, hogy egy magyar
diplomata ne ássa alá az Udvar tekintélyét.
Makovecz egyik munkatársa
még fényképezett volna, de udvariasan szóltak neki, hogy itt
csak Morley von Sternberg udvari fotós készíthet képeket. Kérte,
hogy amennyiben külön is közölnénk a képeit, említsem meg a nevét. Ezen,
gondoltam, nem múlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése