A söfu
Kínában mesterembert jelent, valójában
azonban szaki, akik úgy tesz, mintha
értene valamihez, miközben nem ért semmihez, és valójában tudjak is, hogy nem
ért semmihez, ám mégis megcsinál mindent, amivel megbízzák. Pekingi
lakóparkunkban ez többnyire úgy működött, hogy ha elromlott, mondjuk, a konyhai
lámpa, telefonáltam a recepcióra, ők értesítették a fődiszpécsert, a diszpécser
konzultált az aldiszpécserrel, aki aztán menesztette a söfut. A söfu meg is
érkezett, természetesen szerszámok és alkatrészek nélkül, hogy szemrevételezze,
mi a helyzet. Szemrevételezés nélkül nincs javítás. A kínai söfu nem
találékony, nem is az a feladata, hogy találékony legyen. Ma vízcsapot szerel,
holnap fűtést, holnapután kertet ápol, nincs ideje elmélyedni a feladat
megoldásának rejtélyeiben. Az igazi, mester-söfunak több kitűző is van a
zsebében, mindig olyat visel, amilyen a feladat elvégzéséhez kell.A
söfu felkapcsolja a világítást, bólogat, lekapcsolja, felkapcsolja, hogvy
biztosra menjen. A konyha sötétben marad, ebből megállapítja, hogy a hiba valós
(nyilván nem hisznek a külföldinek), megkérdezi, hogy telefonálhat-e.
Természetesen telefonálhat, felelünk. Hogy pontosan kit hívott, a diszpécsert-e
vagy a nagynénikéjét, ezt nem tudom, mert nem beszélem a nyelvüket. A
beszélgetés sem igazi beszélgetés, inkább hallgat és mormol egy-egy szót, majd
kitölt egy ugyancsak kínaiul szerkesztett nyomtatványt, amit aláírat velem,
majd elmegy. Hozzávetőlegesen fél óra múlva ismét jön, immáron hoz magával
égőt. Ámde kiderül, hogy a szereléshez nem elég magas. Feltesz egy kérdést
kínaiul, nem értjük. Rámutat a telefonra, nyilván azzal a céllal, hogy szeretné
használni. Tessék, mutatom. Hosszan beszél, hosszan hallgat, megint hosszan
beszél, megint hosszan hallgat, bevallom, majd megőrülök a kíváncsiságtól, hogy
kivel és miről társaloghat. Végül átadja a kagylót. Az egyik recepciós kislány
van a vonalban, kérdezi, hogy van-e létránk.
-Miért
nem hoz magával létrát a szerelő? – dörrentek rá.
-Sorry
– szeppen meg, de hát nem érti, hogy a kerekszemű, nagyorrú férfi miért
ideges.
A
söfut nem is zavarja a kis közjáték, jókedvűen távozik, majd újabb fél óra
múlva megjelenik egy létrás söfu társaságában, elkíséri őket egy pót-söfu, sőt,
egy pót-pót-söfu is, aki segít a létra felállításában, miután levertek néhány
festményt a falról és eltörték kedvenc vázánkat, de hát elvégre a munka nem
tréfadolog, áldozatok nélkül nincs győzelem. Megérkezik a söfu-diszpécser, aki
telefonon tartja a kapcsolatot a szerelőközponttal. A létrás-söfu irányítása
mellett a szerelő-söfu felmászik a létrára, a másik két pót-söfu meg fogja a
létrát. Közben egyfolytában csevegnek, mobiltelefonjuk legalább annyiszor
szólal meg, mint egy divatos tőzsdeügynöknek, miért is foglalkoznának az én
értelmetlen bosszankodásommal.
Általában
négy-öt látogatás szükségeltetik, mondjuk egy kisebb dugulás megállapításához,
amelyet követően ugyanakkor kicsi az esélye annak, hogy az elhárítás pontosan
meg is történjen. A kínaiakat azonban az efféle hiábavaló kísérletek nem zavarják.
Megpróbálták, nem sikerült, majd próbálkoznak újra. És lehet, hogy akkor sem
sikerül.
De miért kell ezen
mérgelődni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése