2016. augusztus 8., hétfő

Valami kell, hogy érdekeljen, Gyurikám

Valójában mi érdekelt gyerekkoromban? Semmi.  Aztán középiskolás lettem és még mindig semmi.  Sokat gondolkodtam, hogy kellene valami, ami érdekelhetne, valami, aminek az ember alárendeli az életét. Mert akkoriban sokat hallottam ilyesmiről. Alárendelte életét a munkásmozgalomnak.   És éppen a munkásmozgalomnak? Hogyan lehet az életet bárminek is alárendelni? Az élet éppen azért élet, hogy azt semminek se rendeljék alá. Szakembernek lenni. Érteni valamihez, amihez kevesen értenek. De mihez értsek? Szerettem volna érteni az aluminiumgyártáshoz. Egyszer feleltem is belőle a gimnáziumban, az alumínium puha, vágható, ezüstfehér, porrá törve szürke könnyűfém. A levegő oxigénjével gyorsan reagál, és a felületét védő alumínium-oxid miatt passzív: a tömény savak nem támadják meg. Amfoter jellegű, ebből következik, hogy lúgok és híg savak oldják aluminátok, illetve alumínium-sók képződése közben. Ha eltávolítjuk az oxidréteget, reagál vízzel; ekkor alumínium-hidroxid  keletkezik és hidrogéngáz szabadul föl. Az alumíniumtermékeken a védő oxidréteget mesterségesen vastagítják (eloxálás). Az alumíniumedényeket nem jó súrolni, mert a védőréteg nélkül az alumínium reakcióba lép a levegő oxigénjével és víztartalmával.
De igazából ez sem érdekelt. Nem minden érdekes, amit az ember tud.
Tanulj szakmát. Györgyi néni, anya egyik barátnője laboráns volt, vérben, pisiben meg kakiban kutakodott, ez volt a szakmája.  Ezt akartam? Nem, nem akartam laboráns lenni. Talán orvos? Mit tanulnak az orvosok? Megtanulják a betegségeket és megtanulják, hogy hogyan lehet a betegségeket gyógyítani. Ha lehet gyógyítani. A nátha ellen nincs orvosság, ezt mondta mindig Lőhr doktor, a körzeti orvos, amikor anya belázasodott és egy kendővel kötötte be a fejét. És a másnaposság ellen sincs.  Vannak más gyógyíthatatlan betegségek, amikor Zsiga bácsi egyszercsak kórházba került, mindenki azt mondta, gyógyíthatatlan betegségben szenved, senki sem mondta ki a családban azt, hogy rák, de az újságokban sem írták meg, ha egy híres ember rákos volt, csak annyit írtak, hogy hosszan tartó, súlyos betegség, ebből aztán mindenki értett, de ehhez sem volt sok kedvem, egész életemet betegek között tölteni, láttam egy fiatalembert egy Ford autóban, gyakran hajtott végig az Népköztársaság útján, sötét öltönyt viselt és kihajtott nyakú fehér inget, egyik cigarettáról a másikra gyújtott, néha ült a Különlegességi Cukrászdában  és pasziánszozott,  ez tetszett volna nekem, ez a foglalkozás, ám nagymama lebeszélt róla, szerinte ez a férfi strici volt és nőket futtatott, akiknél pénzért lehetett szerelmet vásárolni,  megpróbáltam ezt is elképzelni, milyen lehet ez a szerelmet vásárolni, egy olasz filmet is láttam akkoriban a Bethlen moziban, ahol nem vették szigorúan a korhatárt, egyedül mentem, ez volt az első eset, hogy egyedül mentem moziba,ez érdekelt, a mozi,  volt híradó,  híradó után szünet, jött a perecárus, meg egy sztepptáncos, azután végre  elsötétül a nézőtér és kezdődik a film, csak néztem, hogy  léteznek ilyen nők, mint Lollobrigida, már a neve is csupa izgalom volt,  és lehetnek férfiak, akik megcsókolják és átölelik, hát mi más számít az életben, anya egyik nap jókedvűen állított haza, sikerült jegyet szereznie a Bánk bán előadására, és ez, mondta ő, engem is nagyon érdekel majd.
-Engem nem érdekel a Bánk bán – feleltem.
A nők. Körülbelül ez érdekelt.
-Legalább tegyél úgy, mintha érdekelne – mondta erre anyám elégedetlenül, amiért megint nem tudott örömet szerezni nekem.
-Rosszabb is van, mint a Bánk bán – vetette közbe apám gúnyosan.
-Miről szól a Bánk bán? – kérdeztem.
Anyám nem tudta elmondani, de nem azt mondta, hogy nem tudja elmondani, hanem azt mondta, hogy bonyolult, ezért aztán mégiscsak elmentünk a színházba.
            -Nagyon figyelj, mert a végén el kell mondanod, hogy miről szó, elvégre okos fiú vagy – mondta akkor anyám. Erőt vettem magamon. Nagyon figyeltem, annyira, amennyire még soha nem figyeltem semmire az életben.
De miről szól a Bánk bán?
Ottó herceg mindenáron - ha csak egy éjszakára is - el akarja csábítani Magyarország nagyurának, Bánk bánnak erényes feleségét, Melindát. A kóbor lovag, Biberach megígéri, hogy segít neki. Petur bán és a "békételenek" iszogatnak. Összeesküvést szerveznek, mely megbeszélésének helye aznap este Petur házában lesz. Érkezik Bánk bán, akit Petur hívott haza országjáró körútjáról, s meghívja őt is a titkos találkára. Tiborc jön, aki lopásra adta fejét, s szeretne mondani valamit a nagyúrnak, de az nem hallgatja meg. Biberach találkozik Ottóval, s ígéretéhez híven különböző porokat ad át neki, melyek egyike altató a királyné számára, a másik pedig szerelemre gyújtja majd Melindát iránta. Melinda elutasítja Ottó közeledését, Gertrudis pedig közli öccsével, hogy támogatja Melinda iránti szerelmét. Eközben Bánk elrejtőzött egy rejtekajtóban, s kihallgatta Ottó tervét. A nagyúr kétségbeesve gondolkodik, mi tévő legyen. Petur házában gyülekeznek a "békételenek", akik pártütést szerveznek a királyné ellen, mondván kizsákmányolja az országot, s a magyar elöljárók helyett hazája fiait teszi a magyar hivatalokba. Bánk érkezik, aki végül mégis eljött a találkára. Hallva, miben egyeztek meg távollétében, meglepődik. Megpróbálja lebeszélni őket tervükről, mondván nem akarja, hogy a felkelést a nép szenvedje meg, az pedig természetes, hogy a királyné jobban szereti övéit. Már-már siker koronázza fáradalmait, ámde érkezik Biberach, aki tudatja vele a szörnyű hírt, Ottó meggyalázta Melindát. Bánk elrohan, hátrahagyva a lázadozó Peturt és társait. Melinda Bánk bocsánatáért esedezik, hiszen ártatlanul bűnös ő. Bánk elzavarja, később azonban rájön, hogy felesége valóban ártatlan. Újból feltűnik Tiborc, aki most már végre elmondja mi nyomja lelkét: a királyné kiforgatta őket minden vagyonukból, ezért kénytelen lopni éhező családjának. Bánk csak most veszi észre kivel van dolga: ifjú korában Tiborc mentette meg életét a jáderai csatában. Feleségét ezért barátjára bízza, hogy kísérje haza vidéki birtokára. A nővére elől menekülő Ottó találkozik Biberachhal, aki azonban megtagadja tőle további segítségét. A lovag, mivel bűntelen, távozni készül, ekkor azonban a herceg hátulról orvul leszúrja. A királyné hívatja Melindát, aki tébolyulva beszéli el szerencsétlenségét. Gertrudis szánja, de nem tesz érte semmit. Mikhál bán érkezik, aki, mint mondja, követként érkezett a pártütőktől. Ezt hallva Gertrudis azonban elfogatja, s hasonló szándékkal küld testvéréért, Simonért is. Érkezik Bánk, aki Mikhálra bízza fiát, majd Gertrudishoz belépve fejére olvassa a királynénak személyes és az ország iránti vétkeit. Gertrudis menekülni készül, azonban mikor a nagyúr hazáját gyalázza, megfordul, s tőrrel támad Bánkra. Ő azonban kicsavarja kezéből azt, s leszúrja a királynét. Kívülről lárma hallatszik, a zendülők törnek a szobába. A haldokló királyné gyermekei iránt kiált, majd Ottót teszi meg halála okozójának. Myska bán a királyfiakért rohan, míg Solom mester megpróbálja visszaszorítani a lázadókat. Na és akkor Endre, Magyarország királya győzedelmes hadjáratból érkezik haza, de itthon felesége halálának híre fogadja. Keresteti a gyilkost, de a zendülők mind tagadnak, mondván, jöttükkor a királyné már halott volt. Végül megérkezik Bánk, aki magára vállalja a szörnyű tettet. Indoklása szerint azért tette mindezt, hogy az országban ne törjön ki polgárháború. Endre el akarja vitetni, de mivel Bánk az ősi Bor nemzetség tagja, ezért felette nem ítélkezhet. Ekkor párbajra hívja, de Bánk elutasítja. Már éppen vívni készül a király helyett kiálló Solom ellen, azonban Myska ekkor tudatja mindenkivel, hogy a királyné ártatlan, az altatónak köszönhetően nem tudott semmiről. Mikhál felajánlja a kis Somát a királynak. Szomorú menet érkezik, Tiborc a halott Melindát hozza. Elmondása szerint Ottó emberei felgyújtották Bánk házát, de ő elhozta Melinda holttestét. A király végül hosszas gondolkodás után szabadon engedi Bánkot, s megengedi, hogy eltemettethesse feleségét.
Szóval erről szól a Bánk bán. Ilyen egyszerű.
De  anya még a büfébe se vitt el. Ott mindig sokan vannak és nagy a tülekedés, azt mondta.
Valaminek pedig lennem kell.
Mi lehetek még? Gyakran figyeltem Miska bácsit, a cipészt, amikor cipőt vittem hozzá javíttatni a Murányi utcába. Miska bácsi egyedül dolgozott a kis műhelyében, ült egy zsámolyon, barna, foltos bőrköpenyben, rádiót hallgatott, rossz, fekete fogai között cigarettát tartott, ügyesen bánt a szerszámaival, mindent meg tudott csinálni, amit csak rábíztak. Nem érdekelte, kié a cipő, nem érdekelte, mennyi ideig viselték, megmondta, mennyit kér érte és mikor lesz kész, krétával ráírt egy számot a cipők talpára, aztán elhelyezte egy polcon. Ez komoly szakma, gondoltam akkor, ez egy igazi, komoly szakma. Lehet, ezt is gondoltam, hogy akkor cipész leszek. Végülis nem szégyen. 
-Ki vagy? – ez a Hamlet első mondata. Ott ültem, a Madách Színház nézőterén és valósággal beleborzongtam ebbe a kérdésbe. De ezt legalább értettem, nem úgy, mint a Bánk bánt.  – Ki vagy?
Tudnék válaszolni rá? És apa, aki mellettem ült, és csak nézett előre, a színpadra, vajon tudna válaszolni rá? Este aztán, amikor kimentem a fürdőszobába, fogat mosni, néztem a tükörbe és azt kérdeztem: ki vagy? Jólesett ott állni, csak nézni magamat gondolatok nélkül. Ki vagy?
-Szóval, mi akarsz lenni? – kérdezte anya türelmetlenül, amikor tizenhat  éves lettem. Anya mindent türelmetlenül kérdezett, egyik nap én voltam a szemefénye, sőt, az egész család szemefénye, másnap úgy beszélt velem, mintha útjában lennék.
-Nem tudom.
Ő kérte mindig, hogy legyek őszinte. Csakhogy őszintének lenni nehéz. Talán a legnehezebb dolog a világon. 
-Valaminek kell lennie az embernek.
-Te tudtad tíz éves korodban, hogy mi akarsz lenni?
-Azok más idők voltak – legyintett anya. Rágyújtott és kinézett az ablakon, mintha saját magát látta volna tíz éves korában.
És megkérdezte akkor is, amikor tizennégy éves lettem és beírattak egy gimnáziumba. Be vagy iratva, mondta egyik este anya, és úgy éreztem, vége az életemnek. És ha akartam volna lenni valami, már azt sem akartam volna megmondani. Kinek a dolga az, hogy mi leszek? Csak az enyém.
Szóval, mi akarsz lenni?
Hallgattam. 
-Úgy nem lehet élni, hogy az ember nem tudja, mit akar. Mert a végén utcaseprő leszel – felelte anya akkor csalódottan. Úgy nézett rám, mintha máris egy kukásautó végén csimpaszkodnék. Mennyi baj van velem, erre gondolhatott. Aztán, szokás, szerint csak ültünk a konyhában némán, a nagy családi  hallgatások színhelyén, vártam, amíg anya megelégeli ezt az üldögélést.
-Igen, utcaseprő – ismételte, de aztán szerencsére megelégelte az üldögélést. Felállt, nagyot sóhajtott. – Borzasztó lenne.
Akkor néhány napig figyeltem is a utcaseprőket, hogy mit csinálnak, de semmi borzasztót nem találtam benne. Egész nap friss levegőn vannak, füttyögetnek a nők után, délutánonként a Fény utcai piacon főtt kolbászt esznek, sört isznak, nagyokat nevetgélnek. Oda is képzeltem magam közéjük, felnőttként, szakadt atlétatrikóban, micisapkában, nevetgéltem volna én is.
Korán kell kelni. De még mindig megéri.



                     

Berki Krisztián dolgai

Pontosan tudjuk, hogy Berki Krisztián foglalkozása az önmutogatás. Csinos lányok, márkás holmik, drága autók. Megőrül a nyilvánosságért, imádja, ha foglalkoznak vele. Vannak ilyen emberek a világban, részben ők működtetik a bulvársajtót. Végülis nincs is ezzel semmi baj. A baj – a nagy baj – ott van, ha egy ilyen ember elveszíti a normális tudati állapotát, fogja magát és 250 kilométeres sebességgel száguldozni kezd egy magyar autópályán. És van még egy baj: teheti ezt úgy, hogy a magyar közúti rendőrségnek, amelyik néhány hónapja hatalmas propagandakampánnyal mutatta be új csoda-eszközeit, fel sem tűnik egy ilyen ön- és közveszélyes alak.  Azokban az országokban,  ahol a rendőrség komolyan veszi a feladatát, már régen lefülelték volna. Sőt, olyan országok is vannak, ahol ilyen esetben egy hónapra elveszik az autót a tulajdonostól és nagyon komoly pénzbüntetésre, esetleg börtönre számíthat.  Persze, a magyar törvények is lehetőséget kínálnak erre, ám aligha valószínű, hogy Berki komoly büntetésre számíthat.

            Nyilván van  már ügyvéd, van már magyarázat, van már kifogás, ha egyáltalán lesz eljárás. Hát, így állunk, sajnos. A rendőrségnek pedig maradnak a csodaeszközei, amelyikkel a 10 kilométeres sebesség-túllépést szigorúan bünteti… 

2016. július 24., vasárnap

Mi is az a Brüsszel?

Akkor ismételjük át a feladatot: mi is az a „Brüsszel”, amiről mostanában sokat beszélünk, persze, jelképes értelemben, kormánykörökben szitokszó, a bűn fővárosa. Ahová vagy akinek üzenünk, hogy megértse.  De hogy mi is értsük, hogy kinek üzenünk,  akkor tudnunk kell, hogy az Európai Unióban a döntő szó mindig a tagállami kormányoknak, különösen pedig a miniszterelnököknek.  Ezeknek a döntéseknek a fóruma az Európai Tanács, amelynek ülésein ott ül Orbán Viktor, vagyis a mindenkori magyar miniszterelnök is 27 kollégájával. Kicsit nagy lett a család, ez igaz, nehéz mindenkinek a kedvére tenni. Aztán ott van az Európai Bizottság, amelyik gondoskodik arról, hogy a tagállamok megfelelően alkalmazzák az uniós jogszabályokat. A „Bizottság” kifejezés utalhat a  tagállamok által jelölt 28 biztosra, tágabb értelemben pedig az egész intézményre is. Ott is van magyar képviselő, Navracsics Tibor, akit éppen a kormány delegált. Persze, lehet bírálni az Unió működését, de arra is gondolni kell, hogy, mint minden nagy nemzetközi szervezet, bonyolultan és lassan működik, de éppen azért működik bonyolultan és lassan, mert demokratikus alapokon áll.  És hát Európa egy soknemzetiségű, soknyelvű, multikultúrára berendezkedett földrész, nehéz olyan döntéseket hozni, amelyek minden tagállamnak megfelelnek. Persze, tudom jó, hiszen hosszú évekig voltam diplomata, van informális nyomás, a németek például nem üzengetnek, hanem ott vannak és keményen mondják a magukét, tárgyalások előtt óvatosan egyeztetnek a franciákkal. 
De ha van egy ilyen kifinomult rendszer, akkor mégis, mi a baj? Régen úgy fogalmaztunk, hogy a jövő nagy kérdése az integráció szélesítése vagy mélyítése. Aztán csatlakoztak a Közép- majd Kelet-Európa országai, egyre nehezebb volt olyan szabályozást kialakítani, ami Finnországra és Romániára azonosan érvényes, nem is beszélve a görögökről, aki soha semmilyen szabályt nem tartottak be, de részint geopolitikai okokból, másrészt mert a németek már túl sok pénzt költöttek rájuk, mindig szemet hunytak a csínytevések felett. Lehetne lazább a szabályozás, de hát nagyon nagy pénzekről van szó, ezeket a pénzeket a gazdag nyugati államok adják a szegény közép- és kelet-európai rokonoknak, hogy felzárkózzanak, közben pedig látják, hogy ezek az összegeket nem csak felzárkózásra költik, hanem az uralkodó elit tagjai osztozkodnak rajta. Látják, de végülis nem lehet minden fillért és minden beadott tervet ellenőrizni, ezért hát a szigorú szabályozás. Ezért érte utól a vég a Malévet, ezért folyik most a vita Paksról. És hát nyilván abban a bizonyos Brüsszelben is ülnek korrupt tisztviselők, akiknél ügyes lobbizással sok minden elérhető. Finnország az egyik leghűségesebb tagállam, de egy finn diplomata maga mondta nekem egyszer: nem az a fontos, hogy a szabályokat betartsák, hanem az, hogy tegyenek úgy, mintha betartanák.
Egyes kormánytagok már azt is mondják: komolytalan város az, aminek egy pisilő kisfiú a jelképe.
De akkor most kinek is üzengetünk pontosan?





2016. május 28., szombat

Diplomáciai körök XIV - Kisgazdák Londonban

Kisgazdák parlamenti küldöttsége érkezett angliai tanulmányútra. Miután nyelvtudásuk a csekélynél is kevesebb volt és saját bevallásuk szerint még az amúgyis semmitmondó társalgási szintet sem érte el, külön kérték, hogy már a repülőgép ajtajában várja őket egy magyar diplomata, aki átsegíti őket az első nehézségeken. Hatan jöttek, az útlevélkezelő pultig nagyokat nevettek, viccelődtek, megjegyzéseket tettek az angol nőkre. A pulthoz érve aztán kezükbe adtam a Leszállási Kártyákat, kértem, töltsék ki a rovatokat.
         -Képviselők vagyunk, nekünk ez nem kötelező – mondta a delegáció vezetője, egy magas, testes férfi és egyetértést várva nézett társaira.
         -Nem töltünk ki semmiféle nyomtatványt – értettek egyet a többiek.
         -Márpedig ez mindenkire nézve kötelező – mondtam.
         Némi csend következett, amit beleegyezés követett.
         A férfiak hosszasan tanulmányozták a rovatokat, ám a segítségem nélkül nem boldogultak. Nagy keservesen átjutottak a neveken, címeken, a szálloda címét egy összegungyurgatott kis papírról bekönyvelték, ám az angliai utazás célja már megoldhatatlan feladatnak bizonyult.
         -Ide meg mit írjunk? – kérdezte tőlem a delegáció vezetője. – Te vagy a diplomata, neked kell tudnod.
         -Az a kérdés, miért jöttetek? – kérdeztem vissza.
         -Nyelvtanfolyam – hazudta az egyik  képviselő. –Azt mégse írhatjuk be, hogy turisztikázunk.
         -Tanulmányozzuk a brit parlament munkáját, az jó?
         -Az jó – adtam meg magam.
         -Na, és van itt még egy rovat – jelezte egy alacsony termetű, fiatal képviselő. – Azt írja: sex. Ide mit írjunk?
         Mindenki rám nézett. Hiába, kényes ponthoz érkeztünk.
         -Hát ide azt kell beírni, hogy egy héten ki hányszor.
         -De ehhez meg mi közük?  – háborodott fel a delegáció vezetője.
         -Ezek az angolok mind ilyenek. Perverzek – szögezte le a kis alacsony.
         -Rendben, beírjuk – döntött a delegációvezető. – De azt egyeztessük,  hogy csak az otthoniakat, vagy a vendégszerepléseket is?
         Jót nevettek.
         -Még szerencse, Gyurikám, hogy velünk vagy – mondták, azután elindultunk együtt, további kalandok felé.

         

2016. május 24., kedd

Diplomáciai körök XII - Kultúrák találkozása

A pekingi régiségpiacon egy boltban válogatok. Kinézek magamnak egy szobrot. A fiatal eladó beszél angolul, tehát boldogulunk majd egymással.
         -Ez a szobor mennyibe kerül? – kérdezem.
         -Tang-korabeli – feleli. – Nyolcszáz éves.
         -Persze – mondom, de nyilván nem hiszem el. – Mennyibe kerül?
         -Hatezer dollár – és a szeme sem rebben.  A bolt mögött, egy kis műhelyben két kínai hasonló szobrokat formáz agyagból.
         -Nem hamis? – kérdezem.
         -Mi az, hogy „hamis”?
         -Hát azt jelenti, hogy nem eredeti.
         -Végülis lehet, hogy nem eredeti, de szép. Nem?
         -De igen.
         -Na, ugye.
         -Szóval eredeti? – igyekszem tisztázni a helyzetet.
         -Valószínűleg. Azért ilyen drága. Nyolcszáz éves.
         -És ha nem lenne eredeti?
         -Akkor nem kerülne ennyibe.
         -Világos.
         -Miért, mit gondol, talán nem eredeti?
         -Nem hiszem - felelem. -  Szép munka, de nem eredeti.
         -Na de szép, ezt elismeri.
         -Csakugyan szép. De nem eredeti.
         -Ha nem eredeti, akkor is megveszi?
         -Mennyiért?
         -Legyen ezer dollár – legyint.
         -Tehát két szobor kétezer dollár?
         -Nem, egy szobor kétezer dollár, két szobor ezer dollár.
         -Az sok – higgadtan tárgyalunk. Hol van már a hatezer dolláros ár?  
         -Jó, akkor legyen két szobor hetven dollár. Hétvégi kedvezmény.
         -Két szobor ötven dollár – most keménységet mutatok, és ezt a kínai kereskedő el is várja. Élvezi az alkut, mert tudja, hogy úgyis ő jár jól.
         -Rendben – áll rá szemrebbenés nélkül.  
         -De csomagolva kérem – még egy kis keménység.
         -Papír vagy műanyag?
         -Papír.
         -Újságpapír vagy csomagolópapír?
         -Mennyibe kerül?
         -Most lement a dollár.
         -Szóval mennyibe kerül?
         -Újságpapír két dollár, csomagolópapír négy dollár. Fadobozom is van, az tíz dollár.
         -Legyen fadoboz. Akkor összesen mennyibe kerül?
         -Most ment fel a fa ára. – Hosszasan számol, fejben. - Szóval száz dollár.
         Ezen már nem érdemes alkudni. Kezet fogunk, az üzlet létrejött. A szobrokat hazavittem, elhelyeztem őket a lakás nappalijában. Néztem őket, közelről, távolról. Szépek.
Még az is lehet, hogy eredetiek.
                  


2016. május 13., péntek

Diplomáciai körök X- Ezért is szeretem az angolokat

Néhány évvel ezelőtt az árvíz behatolt egy vidéki angol ház nappalijába, a házaspár ott állt térdig a mocskos lében. Hajnali négy óra volt, éppen teáztak.
-Az ember ne csináljon drámát a tragédiából, igaz, szívem? - mosolygott a férfi a televízió híradójának kamerájába, és magához szorította ugyancsak jókedvű feleségét.

Diplomáciai körök IX - Ezért szeretem az angolokat

A fehér házaspár nem adta fel: sokévi próbálkozás után a mesterséges megtermékenyítést választotta. Valahol valaki valamit azonban elcserélhetett,  mert az asszonynak fekete ikrei születtek. A szülők első dolga volt a nyilvánossággal közölni: az csak természetes, hogy felnevelik a gyerekeket. Nem a pereskedés járt az eszükben, nem ijedtek meg az előítéletektől és a várhatóan kellemetlen helyzetek sorozatától (képzeljük csak el hat év múlva az első szülői értekezleten hogyan néz majd anyukára az anglikán osztályfőnöknő), ők arra gondoltak, hogy amit vállaltak, azt teljesítik. És végtére is, az ember nem járhat mindig jól.