Diplomáciai körök XIV - Kisgazdák Londonban

Kisgazdák parlamenti küldöttsége érkezett angliai tanulmányútra. Miután nyelvtudásuk a csekélynél is kevesebb volt és saját bevallásuk szerint még az amúgyis semmitmondó társalgási szintet sem érte el, külön kérték, hogy már a repülőgép ajtajában várja őket egy magyar diplomata, aki átsegíti őket az első nehézségeken. Hatan jöttek, az útlevélkezelő pultig nagyokat nevettek, viccelődtek, megjegyzéseket tettek az angol nőkre. A pulthoz érve aztán kezükbe adtam a Leszállási Kártyákat, kértem, töltsék ki a rovatokat.

         -Képviselők vagyunk, nekünk ez nem kötelező – mondta a delegáció vezetője, egy magas, testes férfi és egyetértést várva nézett társaira.

         -Nem töltünk ki semmiféle nyomtatványt – értettek egyet a többiek.

         -Márpedig ez mindenkire nézve kötelező – mondtam.

         Némi csend következett, amit beleegyezés követett.

         A férfiak hosszasan tanulmányozták a rovatokat, ám a segítségem nélkül nem boldogultak. Nagy keservesen átjutottak a neveken, címeken, a szálloda címét egy összegungyurgatott kis papírról bekönyvelték, ám az angliai utazás célja már megoldhatatlan feladatnak bizonyult.

         -Ide meg mit írjunk? – kérdezte tőlem a delegáció vezetője. – Te vagy a diplomata, neked kell tudnod.

         -Az a kérdés, miért jöttetek? – kérdeztem vissza.

         -Nyelvtanfolyam – hazudta az egyik  képviselő. –Azt mégse írhatjuk be, hogy turisztikázunk.

         -Tanulmányozzuk a brit parlament munkáját, az jó?

         -Az jó – adtam meg magam.

         -Na, és van itt még egy rovat – jelezte egy alacsony termetű, fiatal képviselő. – Azt írja: sex. Ide mit írjunk?

         Mindenki rám nézett. Hiába, kényes ponthoz érkeztünk.

         -Hát ide azt kell beírni, hogy egy héten ki hányszor.

         -De ehhez meg mi közük?  – háborodott fel a delegáció vezetője.

         -Ezek az angolok mind ilyenek. Perverzek – szögezte le a kis alacsony.

         -Rendben, beírjuk – döntött a delegációvezető. – De azt egyeztessük,  hogy csak az otthoniakat, vagy a vendégszerepléseket is?

         Jót nevettek.

         -Még szerencse, Gyurikám, hogy velünk vagy – mondták, azután elindultunk együtt, további kalandok felé.

         

Diplomáciai körök XII - Kultúrák találkozása

A pekingi régiségpiacon egy boltban válogatok. Kinézek magamnak egy szobrot. A fiatal eladó beszél angolul, tehát boldogulunk majd egymással.

         -Ez a szobor mennyibe kerül? – kérdezem.

         -Tang-korabeli – feleli. – Nyolcszáz éves.

         -Persze – mondom, de nyilván nem hiszem el. – Mennyibe kerül?

         -Hatezer dollár – és a szeme sem rebben.  A bolt mögött, egy kis műhelyben két kínai hasonló szobrokat formáz agyagból.

         -Nem hamis? – kérdezem.

         -Mi az, hogy „hamis”?

         -Hát azt jelenti, hogy nem eredeti.

         -Végülis lehet, hogy nem eredeti, de szép. Nem?

         -De igen.

         -Na, ugye.

         -Szóval eredeti? – igyekszem tisztázni a helyzetet.

         -Valószínűleg. Azért ilyen drága. Nyolcszáz éves.

         -És ha nem lenne eredeti?

         -Akkor nem kerülne ennyibe.

         -Világos.

         -Miért, mit gondol, talán nem eredeti?

         -Nem hiszem - felelem. -  Szép munka, de nem eredeti.

         -Na de szép, ezt elismeri.

         -Csakugyan szép. De nem eredeti.

         -Ha nem eredeti, akkor is megveszi?

         -Mennyiért?

         -Legyen ezer dollár – legyint.

         -Tehát két szobor kétezer dollár?

         -Nem, egy szobor kétezer dollár, két szobor ezer dollár.

         -Az sok – higgadtan tárgyalunk. Hol van már a hatezer dolláros ár?  

         -Jó, akkor legyen két szobor hetven dollár. Hétvégi kedvezmény.

         -Két szobor ötven dollár – most keménységet mutatok, és ezt a kínai kereskedő el is várja. Élvezi az alkut, mert tudja, hogy úgyis ő jár jól.

         -Rendben – áll rá szemrebbenés nélkül.  

         -De csomagolva kérem – még egy kis keménység.

         -Papír vagy műanyag?

         -Papír.

         -Újságpapír vagy csomagolópapír?

         -Mennyibe kerül?

         -Most lement a dollár.

         -Szóval mennyibe kerül?

         -Újságpapír két dollár, csomagolópapír négy dollár. Fadobozom is van, az tíz dollár.

         -Legyen fadoboz. Akkor összesen mennyibe kerül?

         -Most ment fel a fa ára. – Hosszasan számol, fejben. - Szóval száz dollár.

         Ezen már nem érdemes alkudni. Kezet fogunk, az üzlet létrejött. A szobrokat hazavittem, elhelyeztem őket a lakás nappalijában. Néztem őket, közelről, távolról. Szépek.

Még az is lehet, hogy eredetiek.

                  

Diplomáciai körök X- Ezért is szeretem az angolokat

Néhány évvel ezelőtt az árvíz behatolt egy vidéki angol ház nappalijába, a házaspár ott állt térdig a mocskos lében. Hajnali négy óra volt, éppen teáztak.

-Az ember ne csináljon drámát a tragédiából, igaz, szívem? - mosolygott a férfi a televízió híradójának kamerájába, és magához szorította ugyancsak jókedvű feleségét.

Diplomáciai körök IX - Ezért szeretem az angolokat

A fehér házaspár nem adta fel: sokévi próbálkozás után a mesterséges megtermékenyítést választotta. Valahol valaki valamit azonban elcserélhetett,  mert az asszonynak fekete ikrei születtek. A szülők első dolga volt a nyilvánossággal közölni: az csak természetes, hogy felnevelik a gyerekeket. Nem a pereskedés járt az eszükben, nem ijedtek meg az előítéletektől és a várhatóan kellemetlen helyzetek sorozatától (képzeljük csak el hat év múlva az első szülői értekezleten hogyan néz majd anyukára az anglikán osztályfőnöknő), ők arra gondoltak, hogy amit vállaltak, azt teljesítik. És végtére is, az ember nem járhat mindig jól.

                                                  

Matolcsy pedig menni fog

Sokan nyilván hitetlenkednek most, mások felszisszennek, még többen talán őrültnek vélnek, amiért ezt állítom azok után, hogy a miniszterelnök kiállt Matolcsy mellett. Pedig látszólag minden rendben lenne,  a bankelnök egész életét pénzügyekkel és gazdasági kérdésekkel töltötte, dolgozott Londonban, maga is volt miniszter. Az már korábban is egyértelmű volt, hogy szereti a nyilvánosságot, szereti, ha foglalkozik vele a média, és legfőképpen szereti önmagát. Most pedig, hogy gyakorlatilag korlátlanul hozhat döntéseket, mert a kormányzat a jegybanki függetlenségre hivatkozva nem szeretne kényes kérdésekre válaszolni, úgy is érezheti, hogy minden rendben van körülötte.  Akkor pedig miért gondolom, hogy menesztik? Mert a Fideszben nem úgy mennek a dolgok, mint egy átlagos pártban. Itt úgy mennek a dolgok, hogy Orbán egy ideig kiáll azok mellett, akiket az ellenzék vagy a média támad, aztán egyszercsak, amikor az ő logikája diktálja, meggondolja a dolgot. Még korábbi korszakában milyen könnyedén vált meg Torgyántól, aztán ügyesen szabadult Navracsicstól, Hendétől, akinek a magánköltekezéseit szintén kikezdte a sajtó. És egyszercsak kihátrált Schmitt mögül is, amikor már csakugyan kellemetlen lett a helyzet. Matolcsy nem érzi a határait, és Orbán ezt nem szereti. Fordulóponton vagyunk, két év van még a választásokig, de ez a két év gyorsan elszalad. A bankelnök nyilván sok szívességet tett a kormányzatnak, de egyszer a szívességek korlátai is leomlanak. Hogy aztán mikor és milyen módon távozik Matolcsy, ezt most igazán nem tudom. De menni fog.

Diplomáciai körök – IV. Fogadás jobbról-balról

A nagykövetségen minden társadalmi rendezvény fontos. A nagykövet többnyire maga dönt a menü ügyében, ellenőrzi a rezidencián a terítést, aztán  várja a vendégeket. A nagykövetségi diplomatáknak legalább fél órával a vendégek előtt kell érkezniük.  Reméljük, jól sikerül. Ezt persze, nem gondoljuk komolyan. Csak éppen úgy teszünk, mintha komolyan gondolnánk. Miért ne sikerülne jól? Majd azt mondjuk, hogy jól sikerült. A fogadások sokféleképpen zajlanak, mégis mindegyik egyforma.  Kit hívjunk meg? Csak a kapcsolatainkat vagy feleségeket is? A bejáratnál áll az úgynevezett fogadósor, a receiving line: a nagykövet és felesége, az Első Beosztott, esetleg a konzul, a többiek keverednek a vendégekkel. A rendelkezésre álló helyiségek általában nem alkalmasak két-háromszáz vendég meghívására, és ami ennél fontosabb, etetésére és itatására. Ahogy gyülekezik a közönség, szükségszerűen egyre többen beszélnek egyszerre kis- és nagyobb társaságokban,  egyre nagyobb a hangerő, a végén már mindenki kiabál, de senki nem hallja pontosan a másikat.  Amikor a ricsaj már elviselhetetlen,  elérkezik a várva-várt pillanat: a vendégek a büféasztalhoz furakodhatnak,  púpozottra szedték a tányérjukat, leállnak enni,  hogy újra- meg újra vehessenek a finomságokból, így nem tud létrejönni a természetes körforgás. Persze vannak élelmes tolakodók, különösen Kínában,  akik minden szégyenérzetről és udvariasságról megfeledkezve a hátsó sorokból nyomulnak. Egyes fogadásokon olyan tömeg van, hogy mozdulni nem lehet, egy-egy vörösboros pohár biztosan megborul, olykor-olykor még némi pörköltnyom is kerül a nyakkendőkre. A diplomaták dolga a szocializálás, ám az ilyen alkalmak komoly, vagy akár félkomoly  beszélgetésekre sem alkalmasak, az igazán fontos partnerek pedig fogadásokra már nemigen járnak el. Régen divatban volt még a koktélparti, egy-egy pohár bor és olivabogyó, vagy apróbb szendvics kíséretében, ám a műfaj népszerűsége leáldozóban van. Az elektronikus kapcsolatteremtés idején már senki sem szeret hosszú időt autóban tölteni azért, hogy lássa azokat az arcokat, amelyeket néhány nappal korábban látott és akkor sem kapott tőlük használható információt.

         A nagykövetség életének jelentős pillanatai a hivatalos látogatások. Miniszter, miniszterelnök, államfő. A diplomácia egyik alapszabálya, hogy utólag minden látogatást jól sikerültnek értékelünk, mégpedig azért, mert másképpen nem is sikerülhetnek. Mindenkinek ez az érdeke. A sikerért természetesen  elsősorban a nagykövetet illeti a dicséret. Az elutazás előtti utolsó pillanatban az ő kezét szorítja meg a miniszterelnök vagy a miniszter, neki köszöni meg azt a sok munkát, amit ebbe a látogatásba áldozott. És persze a munkatársaidnak is köszönöm. A nagykövet szerényen bólint, igyekszik kifejezni örömét, amiért megdicsérték és csakugyan örül is. A repülőgép felszáll, a nagykövet fellélegzik, egy pillanatig még elgondolkodik azon, hogy megdicsérje a munkatársait, de aztán meggondolja magát. Végtére is őt dicsérte meg a miniszterelnök vagy a miniszter és ő ezt a dicséretet meg is érdemelte, igaz, hogy volt egy elejtett megjegyzés a munkatársaknak szánt köszönetről, de ezeket nem kell mindig komolyan venni.  Azután a kifutópályát figyeli. Tudja, hogy nincs kellemesebb illat a világon, mint a távozó delegációt szállító repülőgép hajtóműveiből kiáramló kerozin édeskés szaga. 
(A fényképen: nemzeti ünnep Helsinkiben, éppen feleségem üdvözli az orosz nagykövetet, zdrasztvujtye, jókor jön egy kis extra nyelvtudás, majd pedig következik a büféasztal)

Diplomáciai körök I. 

Az utazás során megismerheted  a világot.

Ha okosan utazol, megismerheted önmagad.

                                                        Somerset Maugham

Hajnali négy órakor ülök a pekingi repülőtér utasvárójában. A hatalmas, rideg, huzatos terem gyakorlatilag üres, csupán néhány helyi alkalmazott nevetgél vécétisztítás közben.

Mit keresek itt?

Diplomata vagyok és ez a munkám része. Várakozni.

Ez is szolgálat, néha mámoros, néha fárasztó. Úgy kezdtem el, még a nyolcvanas években, mint aki felszáll egy luxusvonatra, most pedig, hogy befejezem,  úgy érzem, mintha egy zsúfolt, elhanyagolt helyiérdekű vasúti kocsiból szállnék le. Nyilván a luxusvonat is ámítás volt, nem tudtuk pontosan, ki vezeti és hová is megyünk, és nem is nagyon számított és lehet, hogy akkor sem volt más, csak egy kopott, rozoga szerelvény. A Külügyminisztériumra úgy tekintettem, mint minden tudások otthonára. És a Külügyminisztérium is úgy tekintett saját magára, mint minden tudások otthonára. Persze, ez sem volt igaz. Dolgoztam Delhiben, Londonban, Pekingben és Helsinkiben. Ez már az utolsó kicsomagolás. Nem lettem sem politikai kedvenc, sem nagykövet, sem államtitkár. De legalább mindig azt csináltam, amihez értettem.