Portillo

Londonban egy utcában laktunk Michael Portillo védelmi miniszterrel. A Buckingham-palotában tartott fogadásokon rendszeresen kezet ráztunk, de ennél mélyebb kapcsolatra természetesen nem számíthattam, és ilyet nyilvánvalóan nem is kezdeményezhettem. Ám egy napon munkából hazatérve a mi kapunk előtt állt és az egyik lakó telefongombját kereste a délutáni szürkületben.

         -Segíthetek? – kérdeztem.

         -Mary Wilsont keresem – mondta.

         Mary Wilson volt házunk büszkesége, a hatvanas-hetvenes évek legendás munkáspárti miniszterelnökének, Harold Wilsonnak az özvegye, aki költőként több verseskötetet is megjelentetett, és akit férje 1995-ben bekövetkezett halála után is számos magasrangú politikus is meglátogatott.

         -Szívesen beengedem – feleltem.

         -Többször is jártam  nála, de minden lakásszámot elfelejtek – szabadkozott a miniszter.

         Néhány héttel később egy szombat délelőtt megint találkoztunk. Az utcasarkon állt és láthatóan türelmetlenül az órájára pillantgatott.

         -Segíthetek? – kérdeztem tőle. Most már régi ismerősük voltunk.

         -Köszönöm, de a taximat várom, rövidesen itt lesz – válaszolt kényszeredett udvariassággal.

         -Bocsánat, hogy megkérdezem: nincs szolgálati autója?

         -Hétvégén soha nem használom – mondta Portillo. – Imádom a londoni taxikat,  és hát a sofőrömnek is van magánélete.

         Később számos magyar politikusnak meséltem el ezt a történetet. Soha nem volt sikerem vele.