1964.
október 30-án letartóztatták Onódy Lajost,
az egyik legnevesebb magyar vállalati vezetőt, az Éttermi és Büfé Vállalat
igazgatóját „társadalmi tulajdont
károsító bűncselekmények” miatt, ami gyakorlatilag lopást vagy sikkasztást
jelentett. A nyomozás szerint Onódy
és társai éveken keresztül "csaltak, sikkasztottak, károsították a
kezelésükre bízott társadalmi tulajdont, s bűnszövetségben elkövetett
cselekményeikkel súlyos kárt okoztak a népgazdaságnak". Ő volt az, aki orgiákat szervezett a magyar
felső vezetés tagjainak és erről széles körben pletykáltak nem csak Budapesten,
de az akkori szóhasználat szerint „nyugaton” is.
Onódy 1949-ben kapott
megbízást Vas Zoltán akkori budapesti polgármestertől, hogy szervezze meg a
főváros ellátását. Nagy és elegáns vevőkörre egyelőre nem számíthatott, ezért
arra gondolt, hogy fejleszti a nagy építkezéseken dolgozó munkások ellátását. Megszerezte a
színházakban, a vállalatoknál és a sportpályákon működő büféket, újdonságként
vezette be a mozgó büfékocsikat az ünnepségeken és a felvonulásokon, valamint a
népszerű kirándulóhelyeken, ahol korábban semmiféle ellátás nem volt. Maga is
meglepődött azon, hogy ezek a kis költséggel létesített egyszerű büfék milyen jelentős bevételt hoztak. Ez
azonban csak az első lépés volt Onódy számára, ám már akkor sejtette, hogy
merre kell elindulnia. Ugyancsak az ő javaslatára néhány évvel később Éttermi
és Büfé Vállalattá alakultak át, és közvetlenül a Belkereskedelmi Minisztérium
alá helyezték. A sikerek után Onódy még többre vágyott, és úgy érezte, hogy
alkalmas nagyobb vállalkozás irányítására is. A belkereskedelmi minisztérium
vezetőit rábeszélte, hogy bízzák rá az olyan ismert és jelentős bevételt
jelentő szórakozóhelyeket, mint a Kis Royal, a Budapest Táncpalota, az Abbázia,
a Gresham, az Emke, a Savoy, a Váci utcai Anna Presszó, a Budapest Eszpresszó,
a budai Rózsakert, az Apostolok étterem, a Baross kávéház, a Jereván és a
margitszigeti Casino Étterem. Onódy ehhez nagyon értett. A rábeszéléshez. A
meggyőzéshez. Olyan szenvedélyesen tudott érvelni, hogy mindig elfogadták a
javaslatait. Akkoriban kezdtek azonban Budapestre járni külföldi üzletemberek,
akiket esténként magyar partnereik szórakoztattak, és ezek a táncos-zenés éttermek ilyen célra
tökéletesen alkalmasak voltak. Tartott persze a hidegháború, de az üzletemberek
szerettek szórakozni. Onódy látta külföldön a
krémkávét, a jégkrémet és a
lágyfagylaltot, hazajött, összehívta a munkatársait, elmagyarázta, mit kell
tenniük.
Ilyen átalakulás még
nem volt Magyarországon.
És mindennek tetejébe
megszületett a Mézes Mackó. Tárgyik Sándor, a hidegkonyha korábban
osztályellenségként nyilvántartott zseniális szakembere találta ki ezt a nevet,
ami első hallásra gyermetegnek tűnt, ám könnyen megjegyezhette mindenki. (Részlet a regényből)
A történet hátterében azonban ott volt a
világpolitika: Hruscsovot, a szovjet
pártfőtitkárt éppen akkor mozdították el a hatalomból, érkezett a keményvonalas Leonyid Brezsnyev,
aki köztudottan nem rokonszenvezett sem Kádárral, sem a liberálisnak tartott
magyar vezetéssel. Kádár helyzete
megkérdőjeleződött, környékén is teljes volt a bizonytalanság. Balra-vagy-még-inkább-balra:
mindig ez volt a kérdés. Megindult a helyezkedés és a találgatás. Senki sem merte hangosan kimondani, de
mindenki ezt kérdezte: ki következhet Kádár után?
Leginkább Biszku Béla akarta megszerezni a hatalmat:
elszántan küzdött azért, hogy Kádár utóda lehessen.
A politika már ekkor is összefonódott a gazdasági
vezetéssel, és egyik szféra sem tudott mit kezdeni azzal a különleges
jelenséggel, amit Onódy Lajos testesített meg. Kezdetben közétkeztetéssel megbízott vállalata
folyamatosan terjeszkedett, már az ötvenes években valóságos nagyhatalom lett,
befolyása pedig túlnőtt hivatali főnökein. A hatvanas évek elejére gyakorlatilag ő irányította a teljes magyar éttermi és
szállodahálózatot, amelyikbe viszont szervesen beépült a hírszerzés és az
elhárítás.
Onódy felsőbb utasításokra – és szovjet
példára - szerelmi találkozókat szervezett
gödi nyaralójában pártvezetőknek, akikhez a kor kedvelt szinésznői és
mulatókban dolgozó táncosnők is csatlakoztak, így szereztek „felső” támogatást pályafutásukhoz. A programokról kevesen tudtak, a részleteket
mindig telefonon egyeztették, a
helyszíneket pedig civil rendőrök biztosították. Mindezeket figyelembe véve Onódy
méltán érezhette védettnek magát, biztosra vette, hogy neki senki sem árthat.
Magyarországon csak pletykák terjedtek a
közpénzeken tartott mulatozásokról szólt,
amelyek az Onódy felügyelete alá tartozó fővárosi mulatóhelyeken, gödi
nyaralójában és a zárt vadászházakban zajlottak, a nyugati sajtó azonban
részleteket is megtudott: „az új osztály
nagyjai így pihenték ki a szocialista hétköznapok fáradalmait”, ahol az egyik
fogásként „meztelen lányokat szolgálnak
fel óriási ezüst tálcákon”, s ahol ruletten desszert gyanánt „csokoládéval
leöntött stewardesseket” lehetett nyerni.
A kor és az események nagy vesztese Bara
Margit volt.
„Bara
Margit sikeres karrierjét egy alaptalan és rosszindulatú rágalomhadjárat törte
derékba, amely ellen a művésznő védekezni sem tudott, hiszen pletykákról volt
szó, hivatalosan semmi sem hangzott el ellene, megvádolói sosem adták nevüket
és arcukat a rágalmakhoz. Az ügy központi figurája Ónody Lajos, az Éttermi és
Büfé Vállalat egykori igazgatója volt, aki ellen a rendőrség 1964-ben kezdett
nyomozni csalás és sikkasztás miatt. A nyomozást újabb gyanúsítottakra
terjesztették ki, s az eljárás kezdett politikai felhangokat kapni. Ónody ellen
lényegében koncepciós per zajlott, ami ugyan nem volt teljesen alaptalan, ám a
kirótt büntetés nem állt arányban a bűncselekmény súlyosságával. Hogy Ónodyt
minél jobban befeketítsék a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt, olyasmiket
kezdtek híresztelni róla, hogy az irányítása alatt álló mulatóhelyeken vad
tivornyák, fékevesztett orgiák zajlottak magas beosztású funkcionáriusok és a
legszebb magyar művésznők közreműködésével. Utóbbiak közül Bara Margitról
szóltak a legvadabb pletykák, melyek szerint meztelenül táncolt az asztalon, és
csupasz testéről nyalogatták a csokoládét a meghívott vendégek. Sosem sikerült
kideríteni, hogy ki és miért keverte bele pont Bara Margitot ebbe a
szégyenletes ügybe, melynek vádlottját a művésznő még csak nem is ismerte.
Valószínűnek mondható, hogy alighanem valamelyik nagy befolyással rendelkező
irigye állhatott a pletykák hátterében, és az egész suttogó propaganda célja az
volt, hogy az Ónody-ügyben eltereljék a figyelmet a valódi felelősökről. Az
ügyről a médiában egészen a rendszerváltásig nem lehetett beszélni. A
művészvilág – a színésznő visszaemlékezései szerint – nem állt Bara Margit
mellé, aki mindinkább kiszorult a pályáról, és végül maga döntött úgy, hogy a
méltatlan és megalázó körülmények között nem dolgozik tovább. A rendszerváltás
után sem fogadott már el semmilyen felkérést.” (Wikipédia)
Both Béla, a Nemzeti akkori igazgatója
felsőbb utasításra vezető szinésznőjét egyik napról a másikra letiltatta a
színpadról. Onódy letartóztatásával ennek az ügynek az árnyékától is szabadulni
akart a korszak „kemény embere: Biszku Béla. Brezsnyev akkor már megbékélt
Kádárral, ám utódlásáért a színfalak mögött továbbra is kemény harc folyt.
Onódyt a koncepciós perben végül
elitélték. Igazi bűne az volt hogy sokoldalú és tehetséges üzletember volt, ám
túlságosan közel merészkedett a
politikához, amelyik – éppen ezért - nem fogadta be. Ügyvédje útján hiába kereste régi
kapcsolatait, a telefonhívásokat senki
sem fogadta.
Akkori szóval élve: „elengedték a kezét”…
A bajok azonban sokasodtak: Kádár helyzete
ugyan megszilárdult, ám a gazdaságban komoly gondok voltak. Takarékossági
rendszabályokat, szigorú létszám- és bérgazdálkodást vezettek be, gyakorlatilag csökkentették a jövedelmeket, „adminisztrációs”
leépítéseket vezettek be az
államigazgatásban, a vállalatoknál és minisztériumoknál. Sokan ezekben a bomlás
első jeleit vélték felfedezni.
Onódy Lajos összesen négy év négy hónapot
ült a szegedi Csillag Börtönben, többek között az Alföldi Bútorgyár öntő
üzemrészébe vezényelték betanított munkára, a káros gázokat közvetlenül
belélegezve ő szedte le a frissen ragasztott bútorlapokat, szeme és tüdeje
alaposan károsodott, fogainak egy része kihullott, cukorbeteg lett,
csontsoványra fogyott. Büntetése kétharmadának letöltése után 1969-ben
szabadult. Emberi roncsként hagyta el a börtönt, kórházba került, 49 évesen
nyugdíjazták. 1996 februárjában, 76 évesen hunyt el.
A regény 1964 szeptembere és 1965 tavasza
között játszódik. Főszereplői: Hruscsov, Kádár, Biszku és Onódy.
*
Könyvem címében is utalok arra, hogy túllépek az Onódy-ügyön.
Igyekeztem hiteles korrajzot adni, bemutatva a pártvezetés színfalai mögötti
kegyetlen hatalmi harcot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése