Hát elhasaltak

De ez is olyan magyar módon ment. A kormányzatnak nem volt válasza a Momentum kezdeményezésére, vagy nem is hittek benne vagy nem akartak hinni benne, a lényeg végülis ugyanaz. Péntek óta zavarodott politikusok – láthatóan központilag irányított kommunikáció hiányában – vagy hallgattak vagy össze-vissza beszéltek. Az már korábban is világos volt, hogy Orbán retteg a népszavazástól, rettegett  már a vasárnapi nyitva tartás ügyében is, ám azt nem hittem volna, hogy másodszor is képes lesz menekülni előle. A komédia egyik főszereplője, mint már annyiszor, Tarlós főpolgármester volt, aki szemrehányásokkal illette az ellenzéket, amiért ellenzék, aztán volt néhány eldurrogtatott banalitás a hazaárulásról és a nemzeti ügy cserbenhagyásáról.

         Nem voltak igazi érvek az olimpia mellett. Kis ország vagyunk, gazdaságunk nem tudta volna elviselni azt a nyomást, amit egy ilyen rendezvény jelentett volna, nem is beszélve az elmúlt években kialakult kliensburzsoázia erősödésétől, amelyik a kisvasúttól a vadászházon át mindent megszerezhetett, ennek a folyamatnak lett volna a koronája az olimpia. Aztán elhangzott az „amúgyis meg kell építenünk” szónoki fogás, ami egyrészt nem igaz, ha pedig igaz lett volna, akkor építsük meg ugyanazokat a létesítményeket olimpia nélkül. „A magyar sportolók megérdemelnék” fogás sem volt igazán meggyőző, mert nemzetközi versenyeket nem azért rendeznek, mert a sportolók megérdemlik, hiszen ez minden ország sportolóiról elmondható. És miután nem voltak igazi érvek az olimpia mellett, hatástalan volt a kommunikáció, amit amúgyis elnyomott az országban ma általános kép a korrupcióról, a kormányzathoz közel álló üzleti körök mindent felülmúló nyomakodása.

Ezermilliárdok úsznának el – úsztak el eddig is - semmiért és ehhez sok neves sportember is adta a nevét, mint például Kemény Dénes, mert nyilván érdekeltté tették abban, hogy ezt mondja. És ahogy múlt az idő és a kormányzat szembesült azzal, hogy egy olimpia kemény munkával és hihetetlen erőfeszítéssel járna, már maguk sem hittek abban, hogy ragaszkodni kell hozzá.

Voltak baljós előjelek is: augusztusban a híresen jól informált Wall Street Journal terjedelmes cikket közölt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaival készített beszélgetés alapján, amelynek lényege az volt, hogy ezt a rendezvényt csak olyan ország vállalhatja, amelyik gazdaságilag és társadalmilag is stabil,  egységes és minden vállalt ígéretét betartja. Rióban ugyanis nem ez volt a helyzet. Persze, végül majdnem minden a helyére került, az igazi szakemberek azonban sok mindent másképpen láttak. A tanulság számukra az volt, hogy a helyszínt egy már létező és jól működő infrastruktúrára kell bízni, ahol már az alapvető rendszerek jól működnek és a pénzzel, amit támogatásként adnak, jó kezekbe kerül.

         Nem véletlen, hogy számos helyszínt, így például Almatit is elkaszálták, és inkább a megbízható Pekingben lesznek a 2022-es téli  játékok. Dél-Afrika és Róma önként mondott le, mert informálódtak a NOB vezetőségének értékeléséről, Isztanbul is veszített Tokióval szemben. Korábban volt egy olyan stratégia, miszerint kis országok is pályázzanak, tágítsák a jelentkezők körét, próbálják megújítani a mozgalmat, Rio azonban bebizonyította, hogy ez az elképzelés téves volt.

         Aztán az igazi magyar végszó: Gundel Takács lett az olimpiai mozgalom szóvivője. Csak legyen mit vinnie…