Tarlósnak mennie kell

Ha egy politikus olyan szorult helyzetbe kerül, hogy nincs számára értelmes, a választói számára elfogadható magatartás, másrészről saját pártja - nem először – nem támogatja, akkor be kell látnia, hogy a helyzete egyre rosszabb lesz, így Tarlós számára minden tekintetben az egyetlen megoldás, hogy otthagyja a Városházát. Aztán jön majd valaki más, aki úgyis Tarlósra keni a dolgokat, ahogyan ez Magyarországon szokás.

         Nem ő lesz az első, nem is az utolsó, számos példa volt erre a világban. És az elmúlt néhány nap zavarodottsága lehet az utolsó csepp a pohárban. Tarlós az elmúlt éveket gyakorlatilag végigveszekedte a kormánypártokkal, hol agresszíven, hol sértődötten vitatkozott, de sehogyan sem találta a helyét a rendszerben, nyilvánvalóan azért, mert fontos helyet akart betölteni a magyar politikában, másrészt hűséges is szeretett volna lenni főnökeihez, akik számára azonban mindig kívülálló maradt és ha intelligens ember lenne vagy jobban figyelne a környezetére, rájöhetett volna arra, hogy ritkul körülötte a levegő.

         Elegáns megoldás lenne, ha hátradőlne és megvárná, hogyan alakulnak körülötte a dolgok: elvégre a Momentum által – egyébként zseniálisan – összegyűjtött aláírások azt fogalmazzák meg, hogy negyedmillió ember népszavazást szeretne,  vagyis az történjen, amit ezek a  budapestiek szeretnének. Egy tisztességes politikus ilyenkor szembemegy az eseményekkel és vállalja azt a felelősséget, amiről egyébként olyan sokat beszélnek.

         Egy népszavazás előtti visszalépés a megrendezéstől látszólag ugyanolyan móka lenne, amit a vasárnapi nyitva tartás körül csinált a kormány, csakhogy kétszer nem lehet – vagy legalábbis veszélyes – ugyanabba  a folyóba lépni. Itt ugyanis most csakugyan az ország politikai vezetésének hitele forog kockán. Nem tudom, miről beszélt péntek este Tarlós telefonon Orbán Viktorral, lehet, hogy benne is felmerült a távozás lehetősége,  kérdés, mennyire képes még őszintén beszélni a miniszterelnök és a főpolgármester, és nem csupán a trükközés módjai kerültek szóba.

         Kellemetlen helyzet alakult ki: van néhány kormányközeli vállalkozó, aki jelentős összeget remél a rendezés lehetőségétől,  másrészt azért ne felejtsük el, van egy jelentős Fidesz-tábor, amelyik hisz a vezetőjének, hisz abban, hogy a miniszterelnök nem téved, tudja, hogy mit akar és amit akar, azt meg is tudja csinálni, ezért az ő cserbenhagyásuk sem egyszerű történet.

         Ez a mostani helyzet a Fidesz válságát mutatja: Lázár János csütörtökön még azt mondta, hogy majd elgondolkodnak a tennivalókon akkor, amikor összegyűlik a szükséges aláírás. Lefordítva magyarra ez azt jelenti, hogy nem volt stratégiájuk erre az esetre – ez a válság egyik jele -, a másik pedig az, hogy lebecsülték a budapestieket, szakértőik pedig rosszul elemezték a várható helyzetet.

         Ráadásul – de ez a politikai belharcok mellett szinte mellékes körülmény - Budapest csakugyan nem áll készen egy olimpiára. Aki látta Párizs bemutatkozó filmjét, az pontosan érzékelhette a különbséget a francia főváros javára, amiben semmi szégyen sincsen és józan ésszel nem is kellett volna felvennünk a versenyt. Csakhogy a Fidesz vezetői a józan ész határait máshol látják, mint ahol azok húzódnak.

         Számukra most kemény napok jönnek, és majd igyekeznek kimenekülni valami ostoba banalitással. Lehet, hogy Orbán majd Coubertint idézi, miszerint a részvétel a fontos, nem a győzelem.

         Lehet, hogy majd 2018-ban is ezt mondja majd.