Előszavaim XX.: - Ó, az a Bejrút

Szilárd Leó fizikus egyszer kijelentette barátjának, Hans Bethének, hogy azon gondolkodik, nem kellene-e naplót vezetnie.

    -Nem jelentetném meg. Csak leírnám a tényeket, tájékoztatásul Istennek.

    -Nem gondolod, hogy Isten tisztában van a tényekkel? - kérdezte Bethe.

    -De igen - felelte Szilárd. - A tényeket ismeri, de nem ebben a változatban. 

Valami ilyesmi járt az eszemben, amikor megírtam a Malév 240-es járatának történetét. A repülőgép 1975. szeptember 30-án hajnalban zuhant le Bejrút közelében, a Földközi-tengerbe, az ötven utas és a tíz főnyi személyzet, ahogyan ezt a közömbösen hangzó hírekben szokták közölni, életét veszítette.  Ezt megelőzően évekig dolgoztam a repülőtéren, pontosan tudtam, hogy a gép fegyvereket szállított palesztin terrorista mozgalmaknak, az előzményeket és leszállás körülményeiről kiszivárgó információkat összesítve biztos voltam abban, hogy nem baleset, hanem bűncselekmény történt. Az esetet hivatalosan "vizsgálták",  bizottságot is kijelöltek a feltárására, de a mai napig nem jutottak eredményre, a politika nem csak az áldozatokat,  hanem a bűnösöket is elfelejtette. Természetes volt, hogy nyomozni kezdek a magam módján, és erre - a diplomáciai pálya révén - sok lehetőségem is volt. Ez is egy doku-fiction lett, a magam elméletét dolgoztam ki és próbáltam közelíteni az igazsághoz, ami éppen olyan körülírhatatlan, mint a "tények", amelyek kétértelműségéről a zseniális fizikus beszél. Az igazságot is ismerjük, de nem ebben a változatban. Ennyi történt. Sokan támadtak a könyv miatt, különös, hogy éppen egykori maléves kollégáim, amiért "hánytorgatom a múltat", miközben úgy éreztem, hogy valósággal ránk ég egy rejtély, aminek megfejtéséért nem teszünk semmit.