Előszavak - XIX.: A Bem rakpartról Londonba

És tényleg találtak jó állást. 1992 szeptemberétől az akkori, angol-nyelvű országokkal tartott kapcsolatokért felelős főosztályon lettem főosztály-vezető-helyettes, és ide csatolták Izraelt is, szóval igazán érdekes munka volt, jó kollégákkal. A főosztályt Bollobás Enikő, a kiváló irodalomtörténész és amerikanista vezette, aki akkor tért vissza egy washingtoni külszolgálatból. Munkaidőn kívül (és néha belül is) jókat beszélgettünk könyvekről és filmekről. Minden nap megállapítottuk, hogy a hivatal szörnyű munkahely, én azonban igyekeztem megtalálni benne azt, ami érdekes. Akkor jártam először Amerikában,  megismerkedtem Simon Peres izraeli külügyminiszterrel - erről majd külön is írok. De egy év után kezdett előjönni a szokásos hogyan tovább? érzés, még pontosabban egy külföldi kiküldetés járt az eszemben. De hová is? A külügyben akkor pályázati rendszer volt, három állomáshelyet lehetett megjelölni. A szolgálat megkezdése 1994 szeptember. Választási év. Ezt is bele kell számolni. Melyik lenne a legjobb? London. Sajtótanácsos. Vitán felül. A lányok pont középiskolások lesznek, egy angol gimnázium önmagában is főnyeremény, London a kedvenc városom, nagyon érdekelt volna a brit média. Ez volt az álmom. Tökéletesnek látszott tehát,  de azt is láttam, hogy a legjobb állásokat párt-szimpatizánsok kapják, nekem pedig semmiféle párt-támogatásom sem volt. A környezetemben sokan szadeszesnek tartottak, a szadeszesek madöfösnek, a madöfösek szocinak. Ráadásul 1994-ben választások, lehet, hogy változnak a párt-preferenciák.  Inkább beírtam elsőre Jakartát, első beosztottnak, ott is vannak jó középiskolák, nem lesz gond. Másodikra Londont jelöltem, harmadikra egy ENSZ-állást, de csak azért, hogy minden rovatot kitöltsek. Beadtam a Személyügyre Nagy József Zsigmond főosztályvezetőnek.

    -Mit akarsz te csinálni Jakartában? - kérdezte csodálkozva, miután belenézett a nyomtatványba.

    -Regényeket fogok írni - feleltem.

    -Nem rossz gondolat. De nem is jó - mondta és eltette a pályázatot.  

    Különleges volt a kapcsolatunk, kedveltük egymást. Kedves, közvetlen, kedélyes ember volt, történész, Kosárynak is jó ismerőse, egykori kollégája. 

    Néhány hónappal később Jeszenszkyt kísértem egy tárgyalásra. A végén megkérdezte, mik a terveim.

    -Jakarta - mondtam.

    -Nem jó ötlet - felelte.

1994 márciusában a folyosón találkoztam Nagy József Zsigmonddal.

    -London - csak ennyit mondott és ment tovább. Megálltam egy ablaknál. Kinéztem az udvarra. London. Egy városnév, de most benne volt a jövő. Megoldódott a hogyan tovább.