Előszavak - XXXIII. - Szóvivő - I

Peking után szóvivő lettem a Külügyminisztériumban. Elődöm, Polgár Viktor javasolt Göncz Kinga miniszternek. Képzett, okos diplomata volt, régóta ismertük egymást. Amikor megkérdeztem tőle, hogy egy szóval hogyan jellemezné ezt a munkát, azt mondta: strapás. Együtt dolgoztam Gál Zoli kormányszóvivővel, széles látókörű, okos fiú volt, akkor a jövő egyik politikusát láttam benne. És együtt dolgoztam a tragikus sorsú Daróczi Dáviddal is. Érzékeny volt és finom, túl-érzékeny, ami ezen a pályán nem szerencsés adottság. Hiába adtam egyszer a kezébe Rudyard Kipling "Ha" című versét, ami sok nehéz helyzeten átsegíti az embert, neki nem használt. 

    Mielőtt  kineveztek, részt vettem egy rövid brit tanfolyamon. Az első órán pontosan elmondták, mi ennek a munkának a lényege. „A szóvivőnek nem feladata az, hogy reflektorfényben sütkérezzen, s még csak az sem, hogy állandóan őt idézze az újság. Egy szervezetnek – legyen az bármilyen vállalkozás, hivatal, vagy akár politikai párt - stratégiája és üzleti célkitűzései vannak, amelynek szolgálatába állítottak egy kommunikációs koncepciót. A szóvivő legfőbb feladata, hogy a cég sajtómegjelenéseiben fegyelmezetten, egységesen és következetesen közvetítse ezt a stratégiát, mégpedig annak a közönségnek a beszélt nyelvén, amit az adott orgánum megcéloz.  Törekedni kell a tömörségre, a humor pedig szinte feltétel. Az önmagát fényező, locsogó szóvivő egyszerűen tévedés. A szóvivő mindig legyen elszánt, de ne csodálkozzon, ha indok nélkül leváltják vagy feljelentik. A szóvivő soha nem sértődik meg, csak akkor, ha erre utasítják.” Világos beszéd volt.