Mindig az
írás volt az igazi szenvedély, de nem tudtam, hogy a tehetségem kitart-e. Ha jó
napjaim voltak, boldog voltam, a csalódások végtelenül lehangoltak. Szükségem
volt állandóságra. 1988-ban, hazatérve Delhiből első diplomáciai kiküldetésem
után meguntam a hivatalt, a reggeli igyekezeteket, hogy pontos legyek, a sok értelmetlen iratot, amit gyártottam. Mást
kerestem, így jött a rádió, ami akkor az egyik legélénkebb szellemi műhely
volt. Önálló írodalmi műsorok. Ezt szerettem volna. Vagy odasodródni a 168 Óra
környezetébe. Akkor hívott fel telefonon Berend T. Iván, az Akadémia akkori
elnöke.
-Keresek egy sajtófőnököt – mondta. –
Izgalmas időket élünk, ilyen emberre van szükségem.
Indiában ismertük meg egymást. Előadásokat
tartott, együtt töltöttünk néhány napot. Már akkor mondtam neki, hogy az
újságírás, nekem az lenne az igazi.
-Most a dolgok másik végén leszel –
folytatta. – Csak az elnökségi üléseken kell öltönyt viselned. Holnap gyere be,
megbeszéljük a részeteket.
-Elfogadtad? – kérdezte Mari, amikor
letettem a kagylót.
-Azt nem kérdezte – feleltem.
1990-ben Kosáry Domokos lett az elnök.
Meghatározó szerepe volt az életemben, róla külön is írok.
Csakugyan izgalmas időket éltünk,
Bős-Nagymaros, rendszerváltás a levegőben, halpusztulás a Balatonon, Morvai
bolond ámokfutása Petőfi állítólagos csontjainak felfedezése Burjátiában (én magam is kotorásztam kicsit, csak a fotó kedvéért).
Naponta kaptuk a
„vesszen a kommunista Akadémia” kezdetű leveleket. Nem ültem egész nap az
irodában, sokat jártam a rádióban, megismerkedtem Rangos Katival, Simkó
Jánossal, Mester Ákossal, együtt szerkesztettünk műsort a televízióban Kővári
Péterrel, megtanultam, mi a kommunikáció és az imázsépítés. Sokat beszélgettem
két vezetőmmel, Láng István főtitkárral és Csurgay Árpád főtitkárhelyettessel,
akikben egyesült az alkotókészség és a szabálytisztelet. (A képen Kosáry elnök és Láng főtitkár egy sajtóbeszélgetésen)
Kellemes nyaralások az
akadémiai üdülőben.
Életem legjobb munkahelye volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése