A Nagy Brit Helykeresés

Szóval megtörtént. De érdemes azért kicsit visszanézni a múltba. A hatvanas években a briteket furcsa érzés kerítette hatalmába, amit egy amerikai külügyminiszter, Dean Acheson így fogalmazott meg: „ez az ország elveszítette a birodalmát, de még nem találta meg a szerepét a világban”. Sokan tagadták ezt, sokan egyetértően bólogattak, mások abban bíztak, hogy az új szerep megtalálása könnyen megy majd. A hatvanas években a londoni kormánynegyed, a Westminster még csakugyan úgy festett, mint valami birodalmi központ, a politikusok pedig néha még úgy viselkedtek, mintha egy birodalmat irányítanának. Acheson jóslata azonban hosszútávon nem bizonyult helyesnek. A britek ugyanis valóban elvesztettek egy birodalmat, de felfedezték önmagukat. Már majdnem minden családban működött televízió, London lett a hippivilág egyik európai központja, megjelent az utcákon a Mini autó és a mini szoknya, a Beatles népszerűsége pedig világszerte fellendítette az angol nyelv iránti szinte szélsőséges érdeklődést, ami a mai napig is tart. Itt utcanevek fogalmakká válhatnak.

Anglia vonzó ország lett, bármi, ami itt történik, a világ érdeklődésének középpontjába kerül. Már senki sem beszélt az elveszített gyarmatokról, a Nemzetközösség révén a királyi család is számos hosszútávú kellemes utazási lehetőséghez jut és ezeket ki is használják.  Károly herceg 67 évesen, amikor már minden tisztességes férfi nyugdíjba megy, még vár élete első munkájára. 1997. június 30-án ugyan hosszas tárgyalás után néhány könnycseppet ejtettek ugyan Hong Kong elvesztéséért, ám ebben a gyönyörű ázsiai városban azóta semmi sem változott.  Hongkong Különleges Igazgatású Terület nagyfokú autonómiát élvez a kínai "egy ország, két rendszer" politikájának köszönhetően. Mindenben független Kínától, csak a hadügyekben és a külügyekben nem. A Kínával aláírt nyilatkozata biztosítja a régiónak, hogy az 1997-es átadástól számítva még legalább 50 évig fenntarthassa kapitalista gazdaságát, és az emberek szabadságát. A terület kormánya (amelyet a főminiszter vezet) felelős az adminisztráció ellenőrzéséért. A kormány a pekingi központi kormányzat nagyfokú támogatását élvezi, ennek ellenére pénzügyileg független tőle.

A britek nagy dilemmája azonban mindigis Európa volt. Csatlakozzanak-e a Közös Piachoz vagy sem?  De Gaulle az első kísérletet még elhárította, mondván, a britek maguk sem tudják, hogy hová is akarnak tartozni és ebben sok igazság is volt. A britek tartottak attól, hogy Európa részeként felszámoltatják velük majd sajátos őrületeiket, amiket hagyománynak neveznek, a mértékegységeket, az űrmértékeiket, a baloldali közlekedést és legfőképpen ezt a sem-kint-sem-bent állapotot, amit annyira szeretnek. A csatlakozás végülis barátságosabban sikerült, mint gondolták, megőrizhettek mindent, amihez ragaszkodtak, maradt a szerelem az amerikaiakkal, de nem csatlakoztak sem a schengeni rendszerhez, sem a pénzügyi unióhoz.