Ébredésem - Harmadik rész: Kapunyitási pánik (1)

Kamaszkor. Szörnyű szó. Azt jelenti, hogy már szeretnénk férfiak lenni, de nem akar sikerülni. Akkor már csakugyan elegünk volt abból, hogy csak beszéljünk róla. Éppen akkor kezdődött a Radnóti gimnáziumban a szexuális felvilágosítás, egy középkorú, kopaszodó, bajuszos orvos tartott előadást, egyik kezében hosszú pálcát tartott, azzal mutogatott a tábla elé gyűrött vászonra festett vagy rajzolt ábrákra, ez, mutatott az egyikre, amelyik leginkább egy nagy elefántfejre emlékeztetett, a férfi nemiszerv, ami nyugalmi állapotban petyhüdten csüng alá, izgalmi állapotban pedig megmerevedik, aztán következtek a női szervek, a lányok mind csak pirultak a padban, mintha még soha nem hallottak volna ilyesmiről, a bajuszos férfi aztán fényképeket kezdett vetíteni roncsolt, vértől és gennytől csöpögő péniszekről, íme, mondta, a felelőtlen kalandvágy és a testi örömök hajszolásának eredménye, egy életre szóló fájdalom és megaláztatás, mi, fiúk csak hallgattunk, de akkor már tudtam, hogy lemondom a megbeszélt randevút Poló Icával, az iskolabüfé kisegítő eladójával, akiről azt rebesgették, hogy egy tízesért mindent vállal, később anya is arra figyelmeztetett, hogy nagyon kell vigyázni a lányokkal, mert olyan betegségeket lehet kapni tőlük, amelyek fájdalmasak,  szenvedéssel járnak, ráadásul szégyenteljesek is, sok fiú kap gyógyszert erre a dologra, aminek még a nevét sem mondta ki, mert igazán komoly dolgokról nálunk, a családban senki sem beszélt nyíltan,  de most már tudom, hogy ez már így van a világban, az igazán komoly dolgokról nem lehet beszélni, hogy na most nekiülünk és komoly dolgokról fogunk beszélni, egyszer hozott haza egy kis zacskót, az volt ráírva, hogy EMERGÉ, ezt kell használni, egyszerű, mondta, fel kell húzni, és kész,  de tudtam, hogy amire azt mondják, hogy egyszerű, az sohasem egyszerű, volt hozzá használati utasítás is, amit azonban el sem olvastam, én meglehetősen ügyetlen fiú voltam, izgatott állapotomban még a cipzár is gondot okozott,  nem is beszélve a lányok melltartójáról, pont egy ilyen művelet hiányzott volna nekem. Akkoriban éppen Lukács Verába voltam szerelmes,  jártunk, de ezt a szót sem szerettem, mert nekem a járás, az teljesen mást jelentett, na mi van, jártok, ezt kérdezte mindenki, igen, járunk, rendszeresen megvártam Verát a gimnázium előtt, hazakísértem a Munkácsy Mihály utcába, később a kapujukban csókolóztunk, még később már a lépcsőház üvegezett fordulójában, ahol a házmester a virágokat tartotta télen, hogy meg ne fázzanak, csókolóztunk, egyre szenvedélyesebben, aztán az ő szobájában folytattuk, körben, a falak mellett könyvespolcok álltak tele könyvekkel meg lemezekkel, néha mi is hallgattunk zenét szeretkezés után, főleg Bachot, mert akkoriban nagy divat volt, Bachot szeretni, ez az általános műveltség fontos részének számított, ezt sem értettem soha pontosan, hogy mi az az általános műveltség, később aztán rájöttem, hogy az általános műveltség csak arra jó, hogy fitogtassák az emberek, meg hivatkozzanak arra, hogy kérem szépen, ez meg az az általános műveltség része, miközben az általános műveltség egészéről senkinek sem voltak pontos fogalmai, Bach azonban feltétlenül része volt, ebben megegyeztünk. Verával sokat ültünk az ő  lakásuk konyhájában, az étkezőasztalnál, epret ettünk egy tálból meg süteményt, náluk mindig tele volt a hűtőszekrény finomságokkal, volt bejárónőjük is, aki takarított, mosott, vasalt és főzött, az ebéd és a vacsora ott áll lábosban a tűzhelyen, akárki belevillázhatott, természetesen én is, ha úgy tartotta kedvem, ez jó érzés volt, hogy majdnem családtagnak számítottam magam, jártunk, így szokták mondani, ami tapintatosan eltakarta a lényeget a testi szerelemről, mert hát ez a lényeg, akárhogyan is próbálunk úgy tenni, mintha nem ez lenne, e körül forog minden, Hamlet és Ofélia, Rómeó és Júlia, Antonius és Kleopátra, Otelló és Desdemona, én és Lukács Vera, van-e fontosabb ennél, kiskoromban apa mesélt arról, hogy nem csak a Föld forog a Nap körül, hanem a Föld is forog a saját tengelye körül, és ez a körbeforgás a legfontosabb az életben, mert minden forog valami körül és sok minden önmaga körül is forog, később azt is megtanultam, hogy alapvetően minden a pénz körül forog, és bármennyire is ellenemre van ez a dolog, el kell fogadnom, hiába olvasom Lao-ce meg a többi filozófus írását, pedig érdekelt a filozófia, nagyon is,  mert már akkor filozófus szerettem volna lenni, csak nem mertem bevallani senkinek, egész  világ nem arra megy, amerre a filozófusok szeretnék,  meg amúgysem tudjuk, hogy a világ merre megy, amúgyis ez volt a legfontosabb téma a fiúk között, mintha ezen múlna minden, át kell jutni ennek a zavaros, örvénylő folyónak a túlsó partjára, ott lenni, ahol már a felnőttek azt csinálnak, amit csak akarnak, ahol már mindenki tudja, hogy végülis ez a lényeg és nem is szégyellik, legfeljebb nem mernek vagy nem akarnak beszélni róla, én félig-meddig túl voltam, de nem úgy, ahogyan szerettem volna, az első próbálkozás Mágori Csilla volt két évvel korábban, tanulólány egy Szív utcai fodrászatban, ő söpörte össze a lenyesett hajfoszlányokat a padlóról, neki szóltak, ha a fodrászoknak valamilyen kellékre volt szükségük, Csilla, hozzál már egy törülközőt, tudod, honnan, ő pedig hátrament a raktárba és előhalászta a szekrényből a törülközőt,  rendszeresen jártam fodrászhoz, akkoriban ez nagyon komoly dolognak számított, nem vagy te Bítlisz, szóltak rá az emberre idegenek, ha hosszú volt a haja, mert volt ebben a viseletben valami céltalan, ösztönös, egyszersmind gyermeki tiltakozás,  Karai, a magas, délceg, aprószemű és korábbi röplabdás pályafutására büszke tornatanár hosszú pálcával túrt bele annak a hajába, akiét hosszúnak találta, szóval ott ültem a fodrászszékben, és nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá a beszélgetéshez, istenem, gondoltam, milyen nehéz dolog az ilyesmi, ügyesen beszélgetést kezdeni egy idegennel, úgy, hogy az ember ne rontsa már el az elején, az efféle dolgokban egyáltalán nem tartottam ügyesnek magam, de nagyon tetszett nekem ez a szelíd, szótlan és szorgalmas kislány, megéreztem rajta a kaphatóság illatát, ezért egyszer megvártam a zárást a járdán, egy fának támaszkodva, a kabátom gallérját felhajtottam és cigarettára gyújtottam, egy francia filmben láttam, ahogyan Belmondo csinálja, aztán jöttek a fodrászok sorban, az utolsó lehúzta a redőnyt, ráteszik a lakatot, aztán elindulnak, ki az Opera, ki az Oktogon irányába, Mágori Csilla egy idősebb, ápolt, gondosan öltözött, magas, lúdtalpas férfi oldalán indult el, hát a francia filmben kissé másképpen alakult a folytatás, a férfit is ismertem, ő volt Jenő bácsi, egyszer nyírt már engem, miközben természetesen a fociról beszélgettünk, na mit szól a kedves vendég, Tichy milyen szabadrúgásgólt lőtt, mert a fodrásznál a vendégnek illett beszélgetést kezdeményezni, ellenkező esetben a fodrász úgy érezhette, hogy a vendég kizárólag hajat vágatni jön, mintha ez legalábbis megalázó lett volna, de hát az ember nem kezdeményezett beszélgetést más, hasonló helyzetben sem, például trafikban vagy Patyolatban,  az akkori idők egyetlen, állami tulajdonban működő tisztítószalonjában, ellenben legalábbis illett társalogni házmesterekkel liftezés, pincérekkel ételrendelés és fodrászokkal hajvágás során, mintha legalábbis a lakóhelyünkre, étterembe vagy fodrászatba nem lakni, étkezni vagy hajat vágatni mennénk, ezek az élet értelmetlen, haszontalan, de mégis kötelező beszélgetései, többnyire ostoba általánosságok, de nagyon sokan vannak, akik valamiféle kényszert éreznek arra, hogy beszéljenek liftben, sorbanállás közben, mintha legalábbis a csend vagy a hallgatás ártalmas vagy veszélyes lenne, aztán a Liszt Ferenc téren elváltak, akkor aztán összeszedtem minden bátorságomat, már találkoztunk, mondtam neki, igen, felelte ő, aztán bemutatkoztunk, együtt mentünk tovább, az Izabella utca felé, ahol lakott, mi lenne, ha egyszer elmennénk moziba, javasoltam, ez volt a kötelező indítás, ő azt felelte, hogy nagyon szívesen, mert szereti a mozit, néhány hétig randevúztunk, aztán egy nap, amikor délutános volt, ő maga javasolta, hogy délelőtt menjek fel hozzájuk, amikor a szülei már elmentek dolgozni, rendben van, feleltem, uramisten, gondoltam.
(Folytatom)