Előszavak az életrajzomhoz, amit nem írok meg - V. India, folytatás

Abban, amit később elértem az életben, nagy szerepe van Indiának. Ezzel fejeztem be az első részt. Akkor azonban nem egészen így láttam. Írói tevékenységem első terméke 1978-ban a „Ténymásolatok” volt, novelláskötet, a Magvető adta ki, Ördögh Szilveszter volt a szerkesztő, jó volt vele dolgozni. Akkor már hivatalnok voltam, ebédidőben jártam át hozzá, néztem, hogy milyen figyelmesen bogarássza a kéziratomat. A büfében futottam össze egyszer Lengyel Péterrel, máskor Kornis Misivel, Spíróval, mindig  jókat beszélgettünk. 1980-ban jött egy regény, a „Tőled függ”, ami már elismeréseket is hozott, dicsérték a címválasztást, a „jellemábrázolást” – ami nekem mindig középiskolás butaságnak hangzott -, és a „karakterformálást”. Egy írótársam megkérdezte, honnan ismerem így az életet. Érdekes kérdés volt, nem is tudom, feleltem-e rá. Már a Főiskola is sok élményt adott, utána következett a Malév, az aztán csakugyan élet volt, és bennem az élmények mind megragadtak, anélkül, hogy különösebben erőlködtem volna a megragadásukért, ezek aztán  valamilyen formában előjöttek az írásokban.

          1983-ban megkaptam a Delhi Kulturális Intézet igazgatóhelyettesi állását, amiben sokat segített Boros Róbert, akkori főnököm. Nem voltam párttag, ez a tényező fontos volt a pályázatok elbírálásánál, ő minden illetékesnek azt mondta, hogy be fogok lépni, bízzanak csak bennem.  Az illetékesen bíztak bennem, de a belépés elmaradt.

           Delhi kényelmes munkahely volt, szerettem a gyerekkori éveim nosztalgikus kiteljesedését, másrészt szüntelenül az foglalkoztatott, amit minden reggel megkérdeztem magamtól. Hol van az író? Sokat írtam ugyan, postán küldözgettem haza a szerkesztőségeknek a kéziratokat, nem nagyon válaszolgattak, talán mégis hiba volt kijönni Indiába, gondoltam csalódottan, mert megjelenés nélkül nem éreztem magam igazi írónak. Pedig látszólag minden rendben volt körülöttem. Csak hát mégis, mi lesz velem? Rövidesen negyven éves leszek, ami egy hindu tanítás szerint mindig fordulópont egy férfi életében, de én nem éreztem, hogy bármilyen fordulópont következne. Pedig voltak élményeim, volt érzelmi fordulópont is, és akkor ez a szám, a Negyven lett a következő regényem címe.  Egy házasság bukásának és egy férfi válságainak története.  Jó könyv lett, elégedett voltam vele. Sok mindent megírtam benne, ami megtörtént velem, azt is, ami megtörténhetett volna és azt is, amiről szerettem volna, ha megtörténik.

            Saját kiadásban jelent meg 1986-ban, ami akkor meglehetősen körülményes munka volt, még „cenzori” engedélyt is kellett hozzá szereznem, amit – milyen ironikus – munkáltatóm, az akkori Művelődési Minisztérium adott ki.

          Abban, amit később elértem az életben, nagy szerepe van Indiának. Ezt akkor értettem meg, amikor 1988-ban visszatértem Magyarországra. Más ember lettem. India átalakított. Tíz évet töltöttem abban az országban. Megértettem, hogy van más világ, vannak másfajta gondolatok, más célok, fesztelen lettem, oldottabb, szabadabb,  okosabb és belátóbb. A „Negyven”-ben  pedig végre megtaláltam a saját hangomat.