Akkor ismételjük át a feladatot: mi is az a „Brüsszel”,
amiről mostanában sokat beszélünk, persze, jelképes értelemben,
kormánykörökben szitokszó, a bűn fővárosa. Ahová vagy akinek üzenünk, hogy
megértse. De hogy mi is értsük, hogy
kinek üzenünk, akkor tudnunk kell, hogy
az Európai Unióban a döntő szó mindig a tagállami kormányoknak, különösen
pedig a miniszterelnököknek. Ezeknek a
döntéseknek a fóruma az Európai Tanács, amelynek ülésein ott ül Orbán Viktor,
vagyis a mindenkori magyar miniszterelnök is 27 kollégájával. Kicsit nagy lett
a család, ez igaz, nehéz mindenkinek a kedvére tenni. Aztán ott van az Európai
Bizottság, amelyik gondoskodik arról, hogy a tagállamok megfelelően alkalmazzák
az uniós jogszabályokat. A „Bizottság” kifejezés utalhat a tagállamok által jelölt 28 biztosra, tágabb
értelemben pedig az egész intézményre is. Ott is van magyar képviselő,
Navracsics Tibor, akit éppen a kormány delegált. Persze, lehet bírálni az Unió
működését, de arra is gondolni kell, hogy, mint minden nagy nemzetközi
szervezet, bonyolultan és lassan működik, de éppen azért működik bonyolultan és
lassan, mert demokratikus alapokon áll. És hát Európa egy soknemzetiségű, soknyelvű,
multikultúrára berendezkedett földrész, nehéz olyan döntéseket hozni, amelyek
minden tagállamnak megfelelnek. Persze, tudom jó, hiszen hosszú évekig voltam
diplomata, van informális nyomás, a németek például nem üzengetnek, hanem ott
vannak és keményen mondják a magukét, tárgyalások előtt óvatosan egyeztetnek a
franciákkal.
De ha van egy ilyen
kifinomult rendszer, akkor mégis, mi a baj? Régen úgy fogalmaztunk, hogy a jövő
nagy kérdése az integráció szélesítése vagy mélyítése. Aztán csatlakoztak a
Közép- majd Kelet-Európa országai, egyre nehezebb volt olyan szabályozást
kialakítani, ami Finnországra és Romániára azonosan érvényes, nem is beszélve a
görögökről, aki soha semmilyen szabályt nem tartottak be, de részint
geopolitikai okokból, másrészt mert a németek már túl sok pénzt költöttek
rájuk, mindig szemet hunytak a csínytevések felett. Lehetne lazább a
szabályozás, de hát nagyon nagy pénzekről van szó, ezeket a pénzeket a gazdag
nyugati államok adják a szegény közép- és kelet-európai rokonoknak, hogy
felzárkózzanak, közben pedig látják, hogy ezek az összegeket nem csak
felzárkózásra költik, hanem az uralkodó elit tagjai osztozkodnak rajta. Látják,
de végülis nem lehet minden fillért és minden beadott tervet ellenőrizni, ezért
hát a szigorú szabályozás. Ezért érte utól a vég a Malévet, ezért folyik most a
vita Paksról. És hát nyilván abban a bizonyos Brüsszelben is ülnek korrupt
tisztviselők, akiknél ügyes lobbizással sok minden elérhető. Finnország az
egyik leghűségesebb tagállam, de egy finn diplomata maga mondta nekem egyszer:
nem az a fontos, hogy a szabályokat betartsák, hanem az, hogy tegyenek úgy,
mintha betartanák.
Egyes kormánytagok már azt
is mondják: komolytalan város az, aminek egy pisilő kisfiú a jelképe.
De akkor most kinek is
üzengetünk pontosan?
