Bevallom,
hogy londoni diplomáciai szolgálatom idején, a kilencvenes években példakép volt számomra a brit média. Persze, a
legkiegyensúlyozottabb hírforrás akkor is a BBC és az ITV volt, én azonban mindig
érdeklődéssel forgattam a bulvárlapokat is, , hiszen azért ezekből sok
érdekeset megtudtam az angol életről. Így – családtagjaimmal együtt - rendszeres olvasója voltam a Sun-nak és a News of the World-nek, mert
jólértesültségük már akkor is egyértelmű volt. Honnan szerzik az
információikat, amelyek nagyrésze hitelesnek is bizonyult? Ez volt a kérdés.
Néhány, más lap – így a félbulvárnak számító Daily Mail szerkesztőségében –
dolgozó vezető újságíró-ismerősöm utalt is rá, hogy ezekben a körökben,
különösen a Murdoch-birodalomban „híreket kell szerezni bármi áron”, hiszen a
versenyt csak így lehet megnyerni. Ehhez
elszánt, vakmerő és a törvényeket is átlépni hajlamos szerkesztőkre volt
szükség, akik alapos munkával kiépítették maguk körül az informátorok
hálózatát.
-Ezen múlik minden – mesélte akkor
nekem Tim Harris, az Evening Standard főszerkesztőhelyettese. – Ismerősöket
kell keresni a politikában, a sportban, az ünnepelt csillagok környezetében,
megnézni, kit hogyan lehet behálózni, kinek mi a gyenge pontja. Pénzt kell
ajánlani, le kell vele feküdni, mindegy. Híreket kell szerezni. És nem
álhíreket, meg nem póthíreket, hanem igazi, időtálló híreket, mert a
bulvárpiacon csak ez adható el. És előbb-utóbb kiderül, hogy mindenkinek van
gyenge pontja.
Harris-nek persze, igaza volt. Arra
persze ő sem mert gondolni, hogy még a rendőrök is megvesztegethetőek.
-Volt ugyan néhány gyanús eset –
mondta. – Egy alkalommal egy híres színész autóbalesetet szenvedett, és SKY televízió
stábja előbb ért a helyszínre, mint a rendőrök vagy a mentők. Ez persze
sokféleképpen magyarázható lett volna, ám az is kiderült, hogy a televíziósok már úton voltak akkor,
amikor a balesetről a rendőrség tudomást szerzett volna. Akkor nem foglalkoztak
sokat a dologgal, ám később a Scotland Yard szakemberei mégiscsak elemezték a telefonbeszélgetéseket,
és kiderült, hogy a baleset egyik szemtanújának jelentkezése után az ügyeletes
rendőr előbb hívta a SKY egyik, nem nyilvános telefonszámát, mint riadóztatta
volna a járőröket. A vizsgálat lezárása előtt a rendőr felmondott, a történtek
nem is kerültek nyilvánosságra. Aztán, néhány hónappal később a rendőr már a
SKY alkalmazásában állt, mint biztonsági felelős. Botrány azonban nem volt,
senkinek sem állt volna érdekében megkérdőjelezni a Scotland Yard megbízhatóságát.
Mi finomabb eszközökkel dolgoztunk: én
is gyakran ebédelek vagy vacsorázom kormányzati tisztviselőkkel vagy vezető
üzletemberekkel, ők pedig tudják, hogy ezekért az étkezésekért hírekkel kell
fizetniük, cserében persze én is elmesélek ezt-azt a sajtó világáról, amitől ők
is jólértesültek lesznek.
A technika gyors fejlődése azonban
gyökeresen megváltoztatta a hírek megszerzésének lehetőségeit.
Rupert Murdoch mindigis a szakma
hiénájának számított, nyilván hasonló munkatársakat keresett céljai
megvalósításához. Közülük is a legjobb példa Rebekah Brooks. Az 1968-as születésű szerkesztő, a feltűnően vörös hajú és fehér bőrű,
törtető és elszánt Rebekah Wade néven fiatal főszerkesztőként 2000-től vezette
a News of the World (NotW) című bulvárlapot. Ez volt Murdoch első bevásárlása a
brit sajtópiacon, és egyúttal a legnagyobb példányszámú angol nyelvű lap a
világon. Második férje nevét viselő
Brooks működése idején a hírszerkesztőség munkatársai rendszeresen jutottak
bizalmas és pontos információkhoz, azt azonban akkor csak nagyon kevesen
tudták, hogy ezeket hírességek
üzenetrögzítőinek lehallgatásával szerzik. És nem volt megállás, nem
méltányoltak érzelmeket, nem tiszteltek érzékenységeket. 2002-ben manipulálták
az elrabolt és még aznap meggyilkolt Milly Dowler mobiltelefonját, aminek következtében a szerencsétlen szülők
joggal hihették, hogy az iskolából hazafelé menet eltűnt kislány még életben van.
Lehet, hogy
Murdoch nem tudott a NoTW módszereiről, de az biztos, hogy gyengéd szálak
fűzték Rebekah Brooks-hoz, akit szinte ötödik lányaként kezelt, és az is tény,
hogy imponált neki a főszerkesztő féktelen becsvágya, törtető, kíméletlen munkastílusa, valamint a
lap két milliós példányszáma. És még azt sem állíthatjuk, hogy Wade kisasszony
tehetségtelen lett volna: nem fecsérelte idejét egyetemi tanulmányokra. Már 14 éves korában tudta, hogy újságíró akar
lenni, és húsz évesen a The Post című lap munkatársa lett.
Ám van még
valaki, akiről érdemes beszélni.
A manapság már Amerikában
élő Piers Morgan, a News of the World akkori főszerkesztője alkalmazta a
lapnál, állítólag ő fedezte fel a lányban megbúvó, ám ma már kétesnek számító
képességeket. Morgan volt az utolsó évszázad legfiatalabb főszerkesztője az
angolszász világban, amikor 1994-ben, mindössze 28 évesen irányítani kezdte a
NotW munkáját. Két évvel később már a Daily Mirror főszerkesztője, aki
1996-ban, az Angliában rendezett labdarúgó Európa-bajnokság angol-német
mérkőzésének napján „Vigyázat, Nácik”
címlappal jelentette meg az újságot. Ezért keményen bírálták, és nyilvánosan
bocsánatot is kellett kérnie a brit és a német kormánytól. Pénzügyi botrányai
is voltak, ám állását megtarthatta. 2004-ben újabb szenzáció: a lap fényképeket
mutatott be arról, hogy az iraki háborúban brit katonák hogyan kínozzák meg
hadifogjaikat. A brit kormányzat vizsgálatot indított, aminek eredményeképpen
kiderült, hogy a képek olcsó hamisítványok, és ez már Morgan állásába került. Sajnálni
azért nem kellett, mert műsort kapott a CNN-ben. Nos, ez a férfi nevelte
Rebekah Brooks-t.
Akkor meg miért
csodálkozunk?
Visszatérve a
vörös démonhoz: huszonkilenc évesen a The Sun főszerkesztő-helyettese, három
évvel később aztán teljesült a nagy álom: a NotW vezetője lehetett. Az itt töltött három év szerkesztőségi
bravúrja volt, amikor 2000-ben, zseniálisan ráérezve a közhangulatra, Sarah
Payne, egy másik elrabolt és meggyilkolt kislány édesanyjával együttműködve
kampányt indított pedofilok inkognitójának felfedésére, „megnevezésükre és
megszégyenítésükre”. A közléseket országszerte tüntetések kísérték,
ahol a helyi lakosok a pedofilok eltávolítását követelték, rosszabb esetben
pedig maguk vették kézbe az igazságszolgáltatást. A több napja tartó
tüntetéssorozatok helyenként elvadultak, a tüntetők rendőröket, és
feltételezett pedofilokat támadtak meg. Több, korábban elítélt személyt vett
védelmébe a brit rendőrség, némelyiküknek házához őröket állítottak, míg
másokat szabályosan ki kellet menekíteni a házat körülvevő tömegből. Az újság a családdal együtt kampányt indított azért,
hogy a nyilvánosságnak joga legyen tudni arról, ha a közelükben veszélyes
pedofil él. A család szerette volna elérni azt is, hogy a brit parlament
törvényileg szabályozza a pedofilok neveinek közlését. A példát az Egyesült
Államokból vették, ahol 1996 óta létezik a szexuális bűnözőket nyilvántartó
törvény, közismert nevén a Megan törvény. A törvényt egy hétéves kislány után
nevezték el, akit 1995-ben megerőszakolt és megölt egy férfi, akit már kétszer
ítéltek el pedofíliáért.
Brooks tökéletes sikere csak megerősítette
abban, hogy ez a helyes út. Valamiért biztosra vette, hogy módszerei nem
kerülnek nyilvánosságra, és sokáig ebben is igaza volt. Ám bukása egyúttal mély
válságba taszította a brit sajtót és önvizsgálatra késztette a bulvárhírekre
éhes olvasókat is. Persze, szemrehányást tehetnek a vörös hajú
főszerkesztőnőnek és amerikai-ausztrál főnökének, Murdoch-nak is, ám a News of
the World két és fél milliós példányszáma mégiscsak azt mutatja: volt rá igény.
