Alsóörs

Mindenek előtt: rendőrökre támadni a szememben nagyon súlyos bűn, gyakorlatilag az állam elleni bűncselekmény. Rendőrt szándékosan meggyilkolni pedig megbocsáthatatlan! Ma, 2010. augusztus 5-én délután még nem tudunk sokkal többet az alsóörsi eseményről, mint egy nappal korábban. Vajon jó ez vagy rossz? Szinte óránként szivárognak ki hírek, azután a cáfolatok, a ködös, pontatlanul megfogalmazott újságírói vélemények, és a jól ismert "a nyomozás érdekében további részleteket nem mondunk" sablon. Miután nem vagyok tisztában a nyomozás állásával, nem tudom azt sem megítélni, hogy a hallgatás, az elzárkózás - kommunikációs szempontból - most jobb-e, mint a nyitottság. Legalábbis mérlegelni kellene. A magyar rendőrségnek partnerként kell tekintenie a társadalomra, számítani kell együttérzésére és szolidaritására. Ezt azonban csak akkor tudja elérni, ha az ilyen kritikus pillanatokban csakugyan, igazi társként, bevonja a nyomozásba a lakosságot, megosztja gondjait, számít a segítségére. Mondjuk úgy, ha egy magasrangú rendőri vezető is megjelenik a médiában, elmondja azt, amit ilyenkor el lehet mondani, és nem csak szegény szóvivőre bízzák a szűkszavú közlemény elmondását. Érzésem szerint - fenntartva magamnak a tévedés lehetőségét állítom -  ez segít. Bevonni a társadalmat mindig jobban kifizetődik, mint kirekeszteni. Londonban töltött éveim során többször láttam, amint  hasonló esetekben szinte azonnal megjelent a televíziós csatornákban a Scotland Yard egyik vezetője, legtöbbször maga a rendőrkapitány, és munkatársaival együtt kérte a polgári lakosság segítségét. Vajon miért is? Mert a rendőr éppen úgy a "mi emberünk", mint a kapitányságé, ha bajban vagyunk, mindig azt kérdezzük: "hol a rendőrség?" Túl tehát az együttérzésen, javaslom: számítsanak ránk, bízzanak bennünk és mi is bízunk majd bennük...