2013. október 13., vasárnap

Ganesh, az Odze-ikrek és a nevelés

Öt évesek voltak akkor, és Delhiben, a Magic Years óvodába jártak, ahol Montessori-elvek alapján foglalkoztak a gyerekekkel.
            -Mit jelent a Montessori-elv? – kérdeztem az igazgatónőt,  az olasz Miss Pavonét a beíratáskor. Fiatal, jókedvű asszony volt, szívesen beszélgetett  a szülőkkel.
            -Minden gyerek azt csinálja, amihez kedve van – felelte  mosolyogva.
            Hát ez szép, gondoltam. Én annak idején, a Délibáb utcában mindig azt csináltam, amihez az óvónéninek volt kedve.  Kati legszívesebben színezett, Orsi a fiúkkal focizott az udvaron.
            Mi újság, kérdeztem minden alkalommal, amikor hazaértek, semmi, felelték minden alkalommal.
            A kis Ganesh volt az egyik kedvencünk, anyukája norvég, apukája indiai, csodás nadrágtartókat viselt, sokszor beszélgettünk a szülőkkel is, amikor a gyerekeket vártuk délután a kapuban. Egy alkalommal néhány napig nem láttuk, esetleg beteg, kérdeztem a lányoktól, de csak rázták a fejüket. Nem tudják, mondták egyszerre. Egy fogadáson találkoztunk  Anni-Friddel, az anyukával. Szegény Ganesh, mondta, eltörte a karját, amikor Orsi lelökte a mászókáról.  Jobb lett volna politikáról beszélgetni, de hát mi a gyerekekről beszélgettünk.
            -Csakugyan, Orsi lelökte a mászókáról? – kérdeztem vissza aggódva.
            -Véletlen volt, bizonyára – felelte a norvég asszony -, Ganesh nem is panaszkodott. Nagyon szereti a lányokat, rajzolt virágot is nekik. Még egy-két nap és megy óvodába.
            Hát bizony, feleltem, mi is nagyon szeretjük a kis Ganesht.
            Másnap felkerestem Miss Pavonét, hogy megbeszéljem vele a dolgot.
            -Igazán sajnálom – mondtam. – Nem is tudtunk róla.
            -Ugyan már, egyszerű baleset volt. Miért kellene tudniuk róla? – az olasz igazgatónő nyilván úgy érezte, engem is nevelnie kellene egy keveset.
            -Gondoltam, beírják az üzenőfüzetbe - mentegetőztem.
            -Felesleges ilyesmibe bevonni a szülőket – mondta az igazgatónő. – A gyerekek így megtanulják, hogy hogyan kell a saját dolgaikat elintézni maguk között. Vagy nem erről szól a nevelés?  
           
           

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése