Diplomáciai titkaim - Előmozdítás

Előmozdítás

Még londoni kiküldetésem alatt a magyar kormány úgy döntött, hogy eladja az Erkel Színházat egy angol művészeti ügynökségnek. A tárgyalásokra Budapestről egy államtitkár  érkezett – nevezzük Szabó Gézának -, akivel kettesben mentünk el a világhírű  R&G  vállalkozáshoz, ahol a vezérigazgató helyettese és számos tanácsadó fogadott bennünket. Komoly arccal ültünk a hosszú asztalnál. Tárgyaltunk.

         -Nos, a magyar kormány úgy döntött, hogy szeretné eladni az Erkel Színházat. Az Önök vállalatát nagyra becsüljük, ezért kezdeményeztük a megbeszélést.

         -Ennek örülünk – nézett munkatársaira James Stoneman, a vezérigazgató-helyettes. – Hozott esetleg valami ismertető anyagot a színházról?

         -Szerettem volna hozni, de sajnos nem készült el időre.

         -Nem baj – bizakodott az angol -, talán átadhatna néhány tervrajzot vagy fényképet, hogy lássuk, miről is beszélünk.

         -Tervrajzot sajnos, nem tudtam hozni – Szabó köhentett egyet, hogy időt nyerjen -, mert Julika, a dokumentációs éppen szülési szabadságon van, a fényképekre pedig, bevallom, nem gondoltam. A színházat amúgy teljesen fel kell újítani, tehát a fényképek amúgysem mondanának túlságosan sokat.

         -Persze – bólintott Stoneman. – Hány nézőt fogad be a színház?

         -Hányat? – az államtitkár rám nézett. – Ezret? Ezerötszázat?

         -Szerintem kétezernél is többet – szóltam közbe.

         -Mekkora a színpad? – érdeklődött Stoneman egyik tanácsadója.

         -Hát nagy és mély – bólogatott Szabó.

         -Mikor kaphatnánk meg a pontos műszaki adatokat? – kérdezte az asztal végén ülő szemüveges férfi.

         -Hát rövidesen…majd Odze úr kapcsolatban marad Önökkel.

         Ezzel véget is ért a tárgyalás, az angolok az ajtóban kezet fogtak velünk és udvariasan mosolyogtak.

         Szótlanul mentünk le a lépcsőn.

         -Azt hiszem, jó benyomást keltettünk – mondta az államtitkár elégedetten, amikor beszálltunk az autóba. – Majd igyekezz előmozdítani az ügyeket, én pedig küldöm a tervrajzokat.

         -Rendben – feleltem, de közben úgy éreztem, elsüllyedek a szégyentől.

         A tervrajzokat soha nem küldték ki, Stoneman titkárnője még egyszer-egyszer telefonált, hogy van-e fejlemény az ügyben, aztán rájöttek, hogy nincs fejlemény.

         Stonemane-nel viszont egyszer találkoztam a Tate Gallery egyik bemutatóján.

         -Sajnálom, hogy ilyen felkészületlenek voltunk – mondtam neki.

         -Semmi baj – felelte a férfi -, de ha Szabó államtitkárral találkozik, mondja meg neki, hogy ezt az érvet, hogy Julika szülési szabadságon van, ne nagyon hozza elő tárgyalásokon. Nem igazán hatásos.

         Erre koccintottunk.