A jelek mindenesetre valami ilyesmire
utalnak. Egy átlagos olvasó előtt is nyilvánvaló, hogy a bőnyi rendőrgyilkosság
szakmai hiba vagy tévedés eredménye, most az mindegy, hogy a terrorelhárítókat
(ha már vannak), miért nem értesítették, vagy ha értesítették, miért nem mentek
ők, de a lényeg, hogy október 26. óta még senki sem mondott részleteket, és ami
a nagyobb baj, hogy senki sem vállalt
felelősséget. Hiába is írnám, hogy más országokban ilyenkor lemond a
belügyminiszter, de legalább egy rendőri vezető mondaná azt, hogy „én hibáztam”.
De ha már senki sem mondja, és Pintér sem mond le, akkor miért nem jut Orbán
Viktor eszébe, hogy megkérdezze, mégis, hogy is áll ez a dolog és miért nem
beszélnek róla a nyilvánosságnak?
És
nem ez az egyetlen eset, amikor azt látom, hogy Orbán nem foglalkozik olyan
dolgokkal, amit országvezetésnek hívnak. Nem érdekli mindaz, ami Rogán körül vagy
a saját vejével történik, vagy, ami sokkal rosszabb, úgy tesz, mintha nem érdekelné, pedig sok minden történik körülöttük, ami nem fér bele a tisztességes kormányzásba.
Lehet, hogy éppen
szétesett a baloldal, de ettől függetlenül kormányoldalon most túl sok a hiba, túl sok az
ügyetlenkedés, túl sok a szerencsétlen mondat (nem idézem őket: Kósa és Schmidt Mária ostoba kampánya, ráadásul a
házelnöki hazudozás a miniszterelnök halaszthatatlan közfeladatáról), ezek
pedig mindig a széthullás jelei. Mi van? Orbánról tudjuk, hogy okos fiú,
tudjuk, hogy karizmatikus, ám éppen ezt a karizmatikus vonás szorult most
háttérbe. Kiderült, hogy a kormányzat emberei sebezhetőek és ezt a
sebezhetőséget nem tartják gondnak. Hazudnak? Hazudnak, igen, és semmi sem
történik. A hatalom, a hatalom kezdi az embert büszkévé tenni, nem pedig a
cselekvésvágy. De hát nem ő az első és nem is az utolsó. Brüsszelnek már
megüzentük, amit meg akartunk üzenni, és gyakorlatilag semmi sem történt és nem is fog, Brüsszelt különösebben
nem érdekelte, hogy mit üzentünk, különösképpen azért, amit már többször
megírtam, hogy ilyen, hogy „Brüsszel” nem létezik, tehát most lehetne más dolgokkal foglalkozni.
Fontos a foci, persze, fontos
a szotyizás a haverokkal a lelátón, de nem, ez nem egy kormányfői magatartás, és
mégsem kellene otthagyni egy fontos munkanapot egy gyengécske fociselejtező miatt. Ennél sokkal fontosabb ügye Budapestnek a 3-as metro, két politikus üzenget egymásnak
már a tragikomikum szélén, már senki sem érti pontosan, hogy ki kinek mit ígér,
mindkét fél hivatkozik a miniszterelnökre, aki azonban ezzel sem foglalkozik, amellett
zavaros helyzetek vannak az
államigazgatás átszervezésében is, egy államtitkár tízezres leépítésekről
beszél, de közben az Országgyűlés előtt erről szó sem esik. Vajon hogy van ez?
Aztán
a sport. Európa-bajnokság: „nagy siker”.
Csakugyan? Mit értünk el? Valójában
semmit. Nagy volt az ünnep az olimpia után is egy ideig, mindenki
mámorban úszott, amíg Orbán egyszercsak
ki nem mondta, hogy ez valamiért nem volt az igazi, a férfiak sehol sem voltak, erre jött egy gyors, értelmetlen átszervezés, a szokásos kapkodás, majd Balogh Zoltán
megoldja ezt is, aki eddig semmit sem oldott meg, csak úgy tett, mintha mindent
megoldana.
Az
a benyomásom, hogy Orbánt igazából kimerítette a migráns-válságnak nevezett
harc, amit az európai vezetéssel szemben
vívott, és a maguk által gerjesztett feszültség feltehetően felőrölte
azokat az embereket is, akiknek a
tanácsaira valamikor még bizonyára hallgatott. Korábban többször írtam, hogy
baj van a kommunikációval, hiszen szemlátomást olyan emberek foglalkoznak vele,
akik összekeverik a propagandát a
tájékoztatással. A bajok azonban, ez most már látnivaló, mélyebben vannak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése