Portofán Évi

Szerettem ebben a házban lakni.  Öt emelet, nagy, sárga keramitkockákkal kirakott udvar, két lift. És itt lakott az összes barátom. De az is lehet, hogy azért lettek a barátaim, mert ők is itt laktak. Együtt jártunk iskolába, délután a Ligetbe focizni. Gárdos a harmadikon lakott szüleivel és a nővérével, aki már tűsarkú cipőt viselt és saját ridikülje volt. Mágori Guszti, a számtanzseni a negyediken, Vidor, a sakktehetség  a földszinten. De leginkább Portofán Évi miatt volt érdemes itt lakni, aki már hat évesen balettművésznek készült és fehér tüllruhájában  az udvari porolónál gyakorolta a Pas-de-deux  mozdulatsorát. Ráadásul szerelmes volt belém, hetente levelet hagyott az omladozó vakolat réseiben, amiben arra kért, hogy nézzem meg őt az iskolai próbáin, és vegyem feleségül. Egyszer volt egy csókolózási kísérletünk, de ügyetlenek voltunk mindketten.

         Apukám hivatalnok volt, reggel aktatáskával indult munkába, este tért haza, akkor újságot olvasott, a rádióban meghallgatta a híreket.  Ha valami érdekeset hallott, azonnal felhívta valamelyik  ismerősét telefonon.

         -Hallottad, hogy Hruscsov  Pekingben tárgyal? Nem lesz ebből baj?  

         Anyukám megpróbált vacsorát főzni, de a végén általában parízert ettünk zsírpapírban vagy szardíniát dobozból, hogy azután apukám hódolhasson kedvenc időtöltésének, a cigarettázásnak. A nappali szobában állt, a nyitott ablaknál és hallgatta, milyen zajosan mosogat anya.

         Volt utcabál is, Évike előadta a Diótörő részletét, a Hópehelytáncot, anyukám azt mondta, tehetséges, akár a Bolsojban is felléphetne, ém is szavaltam, de akkor még minden verset unalmasnak tartottam.

         Többnyire az íróasztalomnál ültem, készültem az úttörőéletre, olvasgattam a 12 pontot. Egyszerűnek látszott, semmi különös, és semmi érthetetlen. Szeretem hazámat, a népek barátságát a békét szolgálom. Ennél világosabban nem lehet fogalmazni. Igen, szeretem hazámat, főleg azt a részét, ahol éltünk, a Hernád utca és a Nefelejcs utca környékét és a Városligetet. Ez volt az én hazám. A népek barátsága és a béke szolgálata már nehezebb ügy volt.

         -Hogyan szolgálhatnám a békét?  - kérdeztem apukámtól egyik este,  ő azonban nem válaszolt. Sok minden érdekelte, de a béke védelme nem tartozott közéjük.

         -Ki írta a 12 pontot? – kérdeztem azután, de apukám erre sem válaszolt.

         Kiállok a magam és a mások igazáért.

Mi a magam igaza és mi másoké? Sokan azt gondolják,  hogy könnyű igazat mondani, pedig ez nem igaz. Felnőtteknek igazat mondani, az meg majdnem lehetetlen.

         -Van neked igazad? – kérdeztem másnap Gusztitól, iskolába menet. – Mert szeretnék kiállni mellette.  

         Guszti azonban azt felelte, őt nem érdekli sem az igazság, sem az úttörőélet, ő rakétákat szeretne tervezni.

         Havonta volt lakógyűlés,  nyáron az udvaron, télen a légoltalmi pince kísérteties fényeinél. Pavlovics, a házmester mindig elmondta, hogy a lakógyűlés a népi demokrácia alapja, ennek megfelelően viselkedjünk.

         Egy évvel később apát Svájcba küldte a kormány dolgozni, mi is mentünk vele, megszakadtak a barátságok. Évike többször is írt,  bogy szeret,  és szeretné, ha feleségül venném, de egyik levelére sem  válaszoltam.

         Érdekes sorsok. Én diplomata lettem, Guszti az amerikai rakétatervezési programnál kapott munkát,  Vidor Izraelben egyetemi tanár. Évikét egyszer láttam egy amerikai magazinban, a New York  City Balett táncosnője lett. Gondoltam, most válaszolok a levelére, de aztán rájöttem: már bizonyára késő.