2019. szeptember 20., péntek

Ecetezés alatt 3.: Klári

Nem sokat törődtem vele, amíg élt, el kell ismernem. Pedig a nagynénikém volt és apám halála után már csak ő maradt a családjukból. De mindig jöttek fontosabb dolgok, gyerekek, munka, mindig vannak fontosabb dolgok, amiért a fontos dolgokat elhanyagoljuk. És ő olyan asszony volt, aki soha nem panaszkodott, nem hiányolta a figyelmet, úgy élte az életét, amiről azt gondolta, neki ez jutott.
Mesélhetett volna, de nem mesélt.
Hiába volt ez a svájci levél, senkit sem érdekelt. 
Túlélte. Vagy azért mert kemény volt és elszánt vagy azért lett kemény és elszánt, mert túlélte.
Ápolta Hannát, a beteg nagymamát, aki a háború óta ágyban feküdt, nem szólt senkihez, csak nézett maga elé. Klári esténként az ágya szélén ült és felolvasott neki. Tudta hogy Hanna nem nem érti, talán nem is hallja, de nem az nem számított. Napközben járta a kórházakat, de reménytelen esetnek tartották, csak a körzeti orvos ment el néha sajnálkozni.
Soha nem kérte számon elmaradt és lemondott látogatásokat, soha nem kért segítséget.  Amikor külföldön voltam, nem  írtam neki, pedig mindig megígértem, és hálás volt minden kis ajándékért, amit kapott. Szerette a gyerekeimet, örült, ha egy pár percre felmentek hozzá. Marasztalta őket, de mindig megértette, amikor azt mondták, hogy sietniük kell. Hiszen gyerekek. Tulajdonképpen a sajátjaim, mondta.
         Amikor meghalt nagymama, Klári egyedül maradt a Thököly úti lakásban. Takarított, főzött, mosott, vasalt, esténként verseket,  klasszikus regényeket olvasott és zenét hallgatott. Csak Hanna hiányzott neki. Az ápolás.
Aztán egyszer összeesett az utcán. Pedig nem voltam beteg egész életemben, mondta a mentőknek. Talán ez volt az utolsó mondata.
Most, sok évvel a halála után, egyszercsak álmodtam vele. Magam is meglepődtem, hogy milyen pontosan emlékszem a részletekre. Nem hiszek az álmokban, és nem is szeretek mesélni róluk, de azért ez más. Azt álmodtam, hogy egy hideg téli napon vár a kapu előtt, ahol lakott, a Thököly úton, sápadt,  kendőt visel, kezében egy kis papírt tart.
         -Azért felírtam neked a titkos telefonszámomat. Hívjál fel, ha egyszer szükséged lenne rám.
         És ezzel eltűnt.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése