Az jár az eszemben

amit Kornis írt a Facebook-on az írók politikai szerepéről és a közélethez fűződő kapcsolatáról. Azt írja, hogy régen a köz dolgaihoz hozzászólni valóságos öröm volt. Mélységesen egyetértek vele, így volt. A magyar demokratikus többpártrendszer egyik súlyos betegsége az, hogy a köz ügyeihez bármilyen módon hozzászók szembesülnek azzal az értelmetlen kérdéssel, hogy "és te melyik oldalon állsz?" Az aktuális kormánypárt (vagy kormánypártok) ugyanis mindig úgy tesznek, mintha a köz ügyeit ők képviselnék, és aki ezzel szemben vagy ettől eltérően fogalmaz, akkor az a másik oldalhoz tartozik. Azok a művészek, ideológusok, szakértők, médiaszemélyiségek, akik az éppen aktuálisan kormányzó párt véleményt osztják, sőt, lelkesen támogatják, hatalomhoz, kitüntetéshez, kinevezéshez jutnak, akik pedig mást gondolnak, vagy csak másképpen látják a köz ügyeit, azokat óhatatlanul a másik, nem aktuálisan uralkodó párt támogatóinak vélik, nem pedig a közérdek valós képviselőinek. Ha a közíró a pre-demokratikusnak tartott időben közíróként tevékenykedett (amint tettem magam is), és szóvá tette a rendszer hülyeségeit és tévedéseit, elismeréseket szerezhetett magának a közéletben(amint azt tette például Bertha Bulcsú emlékezetes Kesudió-cikkében az akkori Élet és Irodalomban). Persze, akkor sem történt semmi, a politikai vezetők nem kaptak a fejükhöz,  nem gondolták,  hogy ettől nem omlik össze a szocializmus (később összeomlott), ma sem történne semmi, a politikusok most sem kapnak a fejükhöz, ha a hülyeségeiket és tévedéseiket valaki megfogalmazza, nem gondolják, hogy emiatt elveszíthetik a választásokat (pedig elveszíthetik). Manapság is írok közügyekről, nem számít, melyik párt kormányoz. De mégis, amit Kornis ír: a lényeg. Hogy az az igazi öröm, ami a közírót akkor eltöltötte, amikor a köz ügyeiről írt, elpárolgott. A válaszom pedig a korábban feltett kérdésre, miszerint "hol állsz?" az a válaszom, ami Kornisé: a köz oldalán állok, máshol nem is lenne helyem. Hogy öröm van-e benne? Keresem.