Elveszve

A szomszédja mondta először. Mindig a szomszédok mondják először, na mit szól hozzá, hogy a Bandi csak úgy eltűnt, hát igen , felelte ő, így van ez, mindig  szomszédok mondják először, most már ő, Frank is megszokta, két éve orvos itt, ebben a kis faluban, amióta megszűnt az állása a budapesti kutatóintézetben.  Portofán Bandi és Ildikó. Egy utcában laktak,  Bandi járt  nála néha a rendelőben, de nem sokat beszéltek egymással. Néha látta, kint állt az udvarban, cigarettázott, de soha nem beszéltek egymással, de akkor is éppen csak köszöngettek, ahogyan ez szokás. Frank ötven éves volt, egyedül élt. Ildikó szép, finom lány volt, a könyvtárban dolgozott, ott ismerkedtek meg és tetszett is Franknak, de hát a vágyak az életben gyakran egyedül maradnak, tudta ezt ő jól. Nem volt szerencsés élete.  Vagy nem tudott boldog lenni. Végülis nincs nagy különbség. A felesége elhagyta, a lánya Amerikába költözött, ő pedig ráunt a városi életre, a kórházi ügyeletekre, tulajdonképpen majdnem mindenre ráunt már, arra gondolt, hogy a vidéki élet felvillanyozza. Sokat gondolt Ildikóra, szerette volna látni meztelenül de a lány soha nem jött el a rendelésre. Egy esős napon találkoztak a boltban, Frank felajánlotta Ildikónak, hogy hazaviszi autóval.

         -A férjem nem szereti, ha beülök idegen férfiak autójába – mondta a lány.

         -Nincs abban semmi.

         -Ő azt mondja,  hogy akkor az már olyan másféle dolog.

         Frank nem akart magyarázkodni.

         -Itt ez a szokás – tette hozzá Ildikó. Úgy hangzott, mintha bocsánatot kért volna.

         Aztán Bandi egyszercsak eltűnt. Nem mondott Ildikónak semmit, mesélte Franknak az egyik szomszéd. Fogta a táskáját és csak úgy elment. Lehet, hogy Ausztriába. Nem váltak el, csak elment. Frank is elbizonytalanodott, mint amikor Panni elhagyta őt. Az ember tulajdonképpen mindig magányos, de igyekszik nem foglalkozni vele.  Egyik reggel Mágorival, az iskolaigazgatóval ült a rendelő előtt egy padon. Volt egy szabad órája. Mágori is magányos ember volt, gyakran beszélgettek. Ott kerékpározott el Ildikó előttük.

         -Nem áll szóba senkivel, mert magába szerelmes – mondta  Mágori.

         -Ugyan már  – felelte Frank, de azért  jólesett hallani. – Ötven éves vagyok.  

         -Pesti lány.  Valahogy idekeveredett, de neki nem ezek a vidéki fiúk kellenek.

         Másnap Frank bement könyvtárba, éppen zárás előtt, hogy együtt induljanak hazafelé. Frank próbálkozott volna valamiféle bevezetővel, hogy elindítsa a beszélgetést, de csak hallgatott.

         -Tudja, hogy elment a férjem – szólalt meg aztán Ildikó.

         -Hallottam – felelte Frank. Ostoba válasz volt, de jobb nem jutott eszébe.

         -Nekem is el kell majd menekülnöm.

         -Miért kellene elmenekülnie?

         -Nehéz itt elhagyott feleségnek lenni. És maga is elmenekült Budapestről.  

         -Már nem érdekelt Budapest – mondta Frank. Először arra gondolt, hogy ez hazugság, aztán rájött, hogy igazat mondott.

         A sarkon megálltak.

         -Innen egyedül megyek – mondta Ildikó.

         Frank egyik este arrafelé sétált, Ildikó éppen egy férfit kísért ki a kapun. Frank téblábolt ott egy darabig, köszönt Ildikónak.

         -Az édesapám volt – mondta neki a lány. – Megpróbál állást szerezni Budapesten. A házat is el kellene adnom, de a kettőnk nevén van. Kicsit bonyolult.

         -Igyekszem segíteni – felelte ő. – Jöjjön át egyik este, majd megbeszéljük.

         -Köszönöm – felelte Ildikó.

         Másnap együtt aludtak.

         -Szívesen találkozom magával – mondta a lány, de Frank azt felelte, hogy nem tudna együtt élni vele. Már senkivel sem tudna együtt élni.  Ildikó csak annyit mondott, hogy megérti, aztán már nem is beszéltek. Ritkábban is találkoztak, ő sem járt már a könyvtárba. Franknak nem volt lelkifurdalása az éjszaka miatt, nem szerette ezt az érzést, úgy fogta fel, hogy  ami megtörtént, megtörtént.

         Néhány nappal később bement Ildikóhoz Bandi két volt munkatársa. Vittek egy üveg pálinkát, ott töltöttek néhány órát, azután elmentek. Nem volt erőszak, Ildikó tudta, hogy az ellenállásnak semmi értelme sem lenne.

Aztán Ildikó egyszercsak eltűnt. Nem beszélt senkivel, nem mondott senkinek semmit, eltűnt.

-Maga tehet mindenről – mondta Mágori az egyik rendelésen Franknak.

-Én? – kérdezte vissza, mert szerette volna, ha rosszul hallja.

-Persze.  Mert híre ment. Ebből tudták meg a fiúk, hogy kapható. Jó szórakozás az ilyesmi. Maga is elszórakozott vele. Ildikó elmesélte, amikor kivittem az állomásra.

-Szép lány volt – bólogatott Frank.

-Az apja szerzett neki állást. Van egy étterem az Oktogonon, ott dolgozik.  

Mágori megvárta a recepteket, de már nem szóltak egymáshoz.

Frank egyszer, amikor Pesten járt, sétált is arrafelé, és  látta  Ildikót. Egy gyorsétteremben takarított. De aztán később halványultak az emlékei. Talán nem is ő volt.