Anna története

Úgy döntött, hogy ma megmondja. Lehet, hogy már az első találkozáskor meg kellett volna mondania, de akkor még maga sem tudta, hogy ez a kapcsolat mennyire komoly és ő nem beszél akárkinek Marciról. Marci tíz éves, Dawn-kóros, ő, Anna egyedül neveli, amióta a férje elhagyta. Azért hagyta el, mert nem akart Dawn-kóros gyereket nevelni még akkor sem, ha a sajátja. Akkor hogyan mondja most el ezt annak a férfinek, aki még idegen az életében. Már három hónapja tart, ez most komoly. Járt is már a férfi lakásán. A férfi úgy gondolja, mindent tud már róla, de ezt nem tudja. És ha a saját férjének, Marci apjának nem kell ez a gyerek, akkor miért gondolja, hogy ennek a férfinek kell majd? Szereti a lelkét, szereti a testét, mondta is, hogy szereti, de vajon a gyerekét szereti-e. Vagy legalább elfogadja. Igen, van egy gyerekem. Marci.

            A férfi majd nyel egyet és azt mondja, hogy akkor mégsem. Hiába a test és a lélek. Ez így sok. Vagy azt mondja, hogy majd meglátja. És közben már a lelépésen gondolkodik, csak nem akarja megbántani. Aztán lelép. Vagy nem mondja, csak szó nélkül lelép, mint a férje.

            Mit is várt? Azt is kérdezheti a férfi, miért nem mondta meg azonnal. Miért várta meg, amíg beleszeret? Miért csapta be? Nem érti, hogy ezt nem lehet első alkalommal elmondani egy kávéház asztalánál és akkor sem lehetett elmondani, amikor belépett a férfi lakásába. Még soha nem mondta el senkinek, pedig voltak a válása óta néhányan. Nem sokan, tíz év alatt néhány. Mindig tele volt reményekkel, de odáig senkivel sem jutott el, hogy elmondja és nem is tudja, hogyan kell.

            Elképzelte, hogy ma délután ott ülnek, kettesben, a Mechwart-téren, közel Marci iskolájához, a férfi megkérdezné, hogy este együtt lehetnek-e, ő pedig azt felelné, hogy nem lehetnek együtt, mert ő Marcit viszi haza az iskolából és aznap este nem ér rá a nagymama. Mert Marci Dawn-kóros. A fiam. Mondhatná, hogy szindrómás, mert jobban hangzik, de a jobban hangzásnak most nincs jelentősége. Hogy ez mit jelent, azt is kérdezhetné a férfi, talán komolyan, talán időhúzásból, ez azt jelenti, felelné ő, ha velem akarsz maradni, akkor őt is el kell fogadnod. Nem kell szeretned, elég, ha engem szeretsz. De tudnod kell róla. Ezt kellene mondania ma délután. Lehet, hogy másképpen, de ő is csak egyszer fogalmazta meg így, saját magának, miután reggel elvitte az iskolába és utána, az irodában arra gondolt, hogy igen, meg kell mondania. Tudják az iskolában, tudják a szomszédok, tudja anya, tudják az irodában, de az most  mind nem számít. A ma estét is megoldhatja, kibújhat valahogy, majd az egyik szomszéd vállalja, ahogyan már vállalta. De ilyen férfi, aki ennyire közel került hozzá, még nem volt a tíz év magányban. Beleszeretett ebbe a férfiba és a férfi is beleszeretett. Jó órákat töltenek együtt. Ebből lehet valami. Negyven éves vagy Anna, mondja magának. Még bármi lehet. És ő szereti Marcit, mindennél jobban, ő az egyetlen, aki az élethez köti, de most a valamit is szeretné ezzel a férfival.

            Nem, mégsem mondja meg ma. Ma még nem.