1954. május 25., vasárnap

Nem szerettem az Állatkertet. Mindig csak mentünk a szüleimmel a ketrecek között, fulladoztunk a madárházban, vártuk, hogy kidugja a fejét a medve a barlangból, de nem dugta ki, vártuk, hogy a pingvin sétálni induljon, de nem akart sétálni. Egyedül a zsiráfot szerettem nézni, de anyám azt mondta, nem azért jöttünk, hogy csak a zsiráfot nézzük. 
-Ma megyünk az Állatkertbe - mondta anyám, amikor aznap felébredtem. - Felveheted az új rövidnadrágodat és megetetheted Bambit, a kis őzikét.
-Nem szeretném megetetni Bambit - feleltem.
-De Bambi azt szeretné, ha te etetnéd meg.
Gyenge hazugság volt, de ha  anyám elhatározott valamit, nem volt mit tenni. Felvettem az új rövidnadrágomat, elmentünk az Állatkertbe,  megetettem Bambit. A kijáratnál két állatgondozó cigarettázott. Ők is rövidnadrágot viseltek, pedig felnőttek voltak és szőrös volt a lábuk. Arról beszéltek,  hogy az őzikét nem is Bambinak hívják, nem is akarta, hogy én etessem meg, csak fizettek a szüleim, hogy lefényképezhessenek. És milyen ügyetlen volt, ahogy tartotta azt a cumisüveget! 
Jót nevettek rajtam.