Tíz különleges történet - III

A finnek aztán értik a módját

Egy alkalommal, hazafelé tartva a nagykövetségről, egy finn teherautó kissé közel jött hozzám, lesodorta a visszapillantó-tükrömet, majd megállás nélkül továbbhajtott. Megjegyeztem a rendszámát, felírtam magamnak a helyet és az időpontot, majd másnap bementem a biztosítóhoz. Hosszas kárfelvétel következett, akárcsak a régi időkben a budapesti Hamzsabégi úton.

         -Szemtanúja van? – kérdezte a biztosító ügynöke, egy komoly, szemüveges finn lány.

         -Nincs – feleltem. - De felírtam a rendszámát.

         -Az önmagában semmit sem jelent. Bárki bármilyen rendszámot felírhat.

         -A festéknyomok ott vannak a kocsin. Megnézi?

         -Elhiszem – felelte és felírt valamit az adatlapra. – Tudott beszélni a teherautó vezetőjével?

         -Nem tudtam, mert elhajtott.

         A lány ismét tett egy bejegyzést a papírra.

         -Hát így nem lesz könnyű – sóhajtott.

         -Talán keressék meg – javasoltam.

         -Mi nem kereshetjük meg őt, csak a rendőrség. Tegyen feljelentést.A nagypapám egyébként amatőr kajakos, egyszer evezett a Tiszán - mosolygott, én is mosolyogtam, de nem őszintén, mert éreztem, hogy ez a dolog halálra van ítélve. De azért  elmentem a rendőrségre.

         Kitöltöttünk egy hosszú, finn nyelvű kérdőivet, amit aláírtam. Fiatal, rokonszenves és türelmes rendőr tárgyalt velem, jól beszélt angolul, a nagymamája, mesélte, a városi kórussal járt is Magyarországon, sokat mesélt neki a Balatonról.

         Ennek azért örültem.

         -Szemtanúja van? – tértünk vissza a tárgyra.

         -Nincs – feleltem, de némi türelmetlenséggel a hangomban. - De felírtam a rendszámát.

         -Az önmagában semmit sem jelent.

         -A festéknyomok  ott vannak a kocsin. Megnézi?

         -Elhiszem – felelte és kiegészítette az adatlap egyik rovatát.  – Tudott beszélni a teherautó vezetőjével?

         -Nem tudtam, mert elhajtott.

         -Hát igen. Ezesetben kiküldünk neki egy levelet, hogy vállalja-e a felelősséget, ennél többet azonban, sajnos, nem tehetünk. Ha nincs személyi sérülés, a vezető döntésén múlik, hogy megáll-e a helyszínen vagy sem.  

         -És mikor válaszol majd?

         -Nem kötelező válaszolni. Ha akar válaszol, ha nem akar, nem válaszol, mi nem kényszeríthetjük.

         -Esetleg adja meg nekem a gépkocsivezető adatait, majd én beszélek vele.

         -Sajnos, ezt nem tehetem, védenünk kell a személyi adatokat.

         -És engem ki véd meg?

         Erre a rokonszenves finn rendőr nem válaszolt.

         Kikísért az udvarra, mutattam neki a sérült autót.

         -Szomorú – mondta együttérzéssel. – Tudja, az a baj, hogy ha valaki vállalja a károkozást, balesetet okoz, akkor a biztosító azonnal emeli a díjat. Így aztán az autósok nem érdekeltek abban, hogy elismerjék a felelősségüket.

         -És ez így igazságos? – érdeklődtem,  de éreztem, hogy már feszítem a beszélgetésünk lehetséges határait.

         -Azt nem tudom – ismerte be a rendőr. – De mi ezt szoktuk meg.

         A teherautó vezetője természetesen nem válaszolt a rendőrség levelére, én pedig a saját pénzemen javíttattam meg az autót. Persze, védeni kell a személyi adatokat. De akkor minek a biztosító?  És hol az igazság?