Lenin és Krupszkája

Szerettem Lenint, mert kispolgár volt. Miközben meg forradalmár is. És különös alak, született kispolgár és hivatalnok, számon kérte beosztottjaitól, hogy rendesen iktassák az aktákat, reggelente takarított az irodájában, maga javította a kerékpárját, mellényes öltönyökben járt, nagy gonddal válogatta ki a nyakkendőit, de szerette a kihívásokat is, nem félt az összecsapásoktól, nekem a harc az életem, mondta egyszer Inyesza Armandnak, még 1916-ban. Ez az Inyesza Armand egy vonzó, zöld szemű, fiatal francia asszony volt,  aki elhagyta gazdag bankár férjét, hogy elvtársnő lehessen. A  forradalom női szárnyát vezette, ő találta ki az „orosz asszonyok, dobjátok ki a lábosokat és a fazekakat" jelmondatot, mert az volt az elképzelése, hogy a forradalomnak fel kell szabadítania a szexuális gátlásokat is és éppen Vlagyimir Iljics volt az első, akinél a gátlások felszabadítását elkezdte. Sokat üldögéltek egymás mellett a Genfi-tó partján, az emigráció boldog évei alatt, tervezték Oroszország jövőjét, fogták egymás kezét, azután együtt töltötték az éjszakát is. A Nagy Októberi után Inyesza lett a Központi Bizottság Női Ügyosztályának (Zsenogyel) vezetője, ebben a minőségében gyakran szeretkezett Leninnel a nagy vezető Kreml-beli irodájának bőrpamlagán, miközben Nagyezsda Krupszkája otthon vacsorát főzött és féltékenykedett. Ráadásul jó barátnők voltak Inyeszával, a nőmozgalom és a forradalom győzelme iránti meggyőződés hozta össze őket, akárcsak anyát és Edit nénit az ötvenes években, de hát nincs is jobb kötőanyaga a barátságnak, mint a nőmozgalom és a forradalom győzelmébe vetett erős hit.  Edit néni férje, Feri bácsi munkásőr volt,  minden hét végét az alakulatnál töltött, vagy legalábbis ezt mondta. Én láttam egyszer egyenruhában,  a Tulipán presszóban, csókolózott egy piros pulóvert viselő fiatal lánnyal, félrecsúszott szürke sapkáján megcsillant a vörös csillag. Biztosan konspiratív tevékenységet végzett, mondta  erre anyám, igaz, kissé pirulva. Apám is így hódított nőket a felszabadulás idején, nehogy már szüzen menjünk a szocializmusba.  

Lenin esténként fáradtan ment haza, csapzottan, hóna alatt elintézetlen, ámde pontosan iktatott aktákkal, Krupszkája megtörölte a kezét egy konyharuhában, megkérdezte forradalmár férjét, hogy hol volt olyan sokáig. Lenin azt felelte erre, hogy természetesen a forradalom ügyeivel volt elfoglalva, mert ne higgye azt Krupszkája, hogy egy ilyen forradalom, az gyerekjáték, nem, egy forradalom, az rengeteg munkával jár, és ezt végzi el ő olyan késő óráig az irodájában, na és Inyesza, kérdezte az asszony, egész Moszkva azt beszéli, hogy a szeretőd, ugyan már, felelte erre meggyőződés nélkül Lenin, mert már kifáradt az egész napos hivatali hazudozásban, annyi mindenfélét beszélnek a moszkvaiak, de Krupszkaja nem hagyta magát, találkoztam Valentyinovval a piacon, ő mesélte, hogy már Genfben kefélted és szerelmes leveleket is irogattál neki, márpedig Szergej Ivanovics becsületes ember és jó forradalmár, te magad is elismerted, persze, bólogatott Lenin, de néha azért túloz és az utóbbi időben kissé trockista, ezt is mondtam. Az a te bajod, Vlagyimir Iljics, hogy mindig a farkadra hallgatsz, nem pedig az eszedre, zárta le a vitát Krupszkája, kitette a káposztalevest az asztalra, Lenin pedig kiment vizelni.

-A deszkát hajtsd fel – szólt utána az asszony, mert szerette, ha övé volt az utolsó szó.