2017. április 21., péntek

Fanni egy napja

Végülis egyforma mindegyik, az ápolás, az ilyen. Nincs szabadnap. Reggel fél hat. Már megszokta. Néha minden mérgét beleadja, hogy miért ez a sorsa, aztán jönnek nyugodtabb pillanatok is. Igen, az idegrendszer. Bonyolult és kiszámíthatatlan. Ad jelzéseket, de nem értjük, mire pedig megértjük, már késő. Anya telefonja ébreszti, mikor jössz, jövök, anya, ahogy szoktam, de előbb még Zsófit kell óvodába kísérni, jókedvűen, hogy Zsófi is jókedvű legyen, színjáték az egész, amióta Bohumil, a cseh fiú elhagyta, és anya beteg lett, csak színjáték. Aztán anya, gyógyszerek, kávé, szomorkásan néznek egymásra, Zsófika hogy van, kérdezi anya, Fanni látja, hogy milyen gyenge, legszívesebben csak ül a fotelben, gyűrögeti az újságot, már nem érdekli a világ, minden csak látszat, az idegszálak a terhelés hatására kopni kezdenek, bomlasztják  a hálózatokat, a hálózatok pedig az egész rendszert, ami szélsőséges esetben összeroppan.  És akkor vége. Zsófi sem érdekli, csak Fanni és az ápolónő, aki hetente felkeresi, akkor kezdődött, amikor apa meghalt és anya gyógyszereket kezdett szedni, és hát az csak természetes, hogy az egyetlen gyerekre maradt minden, szerencsére közel laknak egymáshoz, és szerencsére otthon tud dolgozni, fordít, lektorál, szerkeszt, délelőtt vásárol, anyának ebédet főz, mondtam neked, hogy ez a cseh fiú nem megbízható, anya még itt tart, nem, neki az élet nem megy tovább, egy szerencsétlen balesetben elveszítette apát, aztán a lánya is elveszítette a férjét, vannak dolgok, amiken nem lehet egyszerűen túllépni, a múló idő sem orvosság, pedig olyan szépen indult, Prágában, még egyetemista korában ismerkedtek meg, de nem, mondja mindig anya, más országok, más népek, más szokások, nem lehet a dolgokat keverni, Fanni nem is válaszol, elmosogat, hazamegy, anya már hívja, nem törődsz velem, mondja szemrehányóan vagy szomorúan, ne vegye személyesen, mondta neki a neurológus, ezek csak idegrendszeri tévutak, de könnyebb mondani, mint megtenni, szeret anyához menni, szereti, ha szükség van rá, de szeret már szabadulni is, egyszer elutaztak néhány napra Zsófival, anya nem szívesen maradt az ápolónővel, és amúgyis csak látszat volt az egész, éppen harminc éves, rosszul alszik, hazahozza Zsófit, útközben  még egy rövid látogatás anyánál, Zsófi addig a szomszédban a barátnőjénél, hogyan él majd, ha anya nem lesz, ezen is szokott gondolkodni, lehet, hogy túlságosan nagy lesz az űr, amit hagy maga után, este még egy telefon, anya sem tud aludni, ágyat kellene húzni, mondja anya, persze, feleli Fanni, tudja ő azt nagyon jól, hogy mikor mit és hogyan, jó kettesben Zsófival, az egyik szerkesztő próbált kedvesen udvarolni, kávéztak is együtt, kellemes és humoros fiú, kirándultak  hármasban Zsófival, csókolóztak is már az autóban, jó érzés volt közel lenni újra egy férfihez, de nem, most éppen elég kaland van az életében, az idegrendszeri tévutak, és még az is lehetséges, mondta a neurológus, hogy örökletes, figyelje a jeleket, Fanni, hogy aztán majd ne érje meglepetés, a hét végén sétál Zsófival, ilyenkor lehet vele a legjobban beszélgetni, Bohumil már szóba sem kerül közöttük, két éve történt, az is hétvégén, hogy a fiú egyszercsak azt mondta, elmegy, ő, Fanni akkor döbbent rá, hogy nincs felkészülve ilyen helyzetekre. Amikor apa kórházba került, az orvosok már látták, hogy nem lehet rajta segíteni, akkor mondta egyikük neki és anyának, hogy készüljenek fel a legrosszabbra, de hát a legrosszabb, az azért a legrosszabb, mert nem lehet rá felkészülni, apa éjszaka meghalt, nem készültem fel, mondta magának akkor Fanni, mert nem tudtam, hogy hogyan kell felkészülni a legrosszabbra. Most már tudom.  Este kilenc, összebújik Zsófival, anya még hívja, de már nem beszél vele. Magához öleli, milyen vékony kislány, gondolja, éppen olyan, mint én voltam.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése