Nagy-Britannia
életében nagyon fontos szerepet játszik a sport és minden más is, ami a
sporttal összefügg. Ha valakit szeretnénk megdicsérni, akkor azt mondjuk neki,
hogy sportszerűen viselkedett. Amikor Hurd külügyminiszter nyugdíjba vonult,
megkérdezték, mire a legbüszkébb, nem a diplomáciai sikerek jutottak eszébe,
hanem az, hogy „tíz éven át játszottam Essex grófság krikettcsapatában anélkül,
hogy akár egyetlen mérkőzésen hiányoztam volna, és én vagyok az egyetlen, aki
ezt elmondhatja magáról”. Azok a férfiak, akiket nem érdekel a sport, vagy nem tudnak beszélgetni róla, nem
tekinthetik magukat komoly alaknak. A sport lehet bármi, vadevezés,
távgyaloglás, sivatagi expedíció, éhezőtúra, előkelőbb családokban a lovaspóló,
a lényeg a bátorság és a kitartás.
Illik imádni a krikettet, amelyik
egyike azoknak a dolgoknak, amelyek segítségével a briteknek és egyes volt
gyarmatainak sikerül távol maradniuk a civilizált világ többi részétől, a
külföldiek számára ugyanis teljességgel érthetetlen ez a játék, ami azonban nem csak sport, hanem afféle
családi kikapcsolódás és népi szórakozás, a mérkőzés ugyanis egész nap, sőt,
több napig is tarthat, a találkozók közben ebéd- és uzsonnaidőt beiktatnak.
Szabálytalanság és durvaság szinte soha nem fordul elő (ha előfordul, akkor azt
csakis pakisztáni játékos követheti el).
Az ausztrál csapat egyik tagját azért küldték le a pályáról, mert
„csúnyán nézett a bíróra” és ezért később sokáig magyarázkodnia is kellett. Az 1890-ben alapított angol megyei bajnokság
formája ma is változatlan, a játékosoknak kötelező ismerni a játék kézikönyvét,
aminek külön fejezete foglalkozik a „pályán tanúsított viselkedési normákkal”.
Vidéken
sokszor láthatók croquettet űző csapatok.
Itt is szigorú öltözködési előírások vannak, még a cipő színét is szabályozzák.
Gyakran magam is láttam, amint az angolok órákon át szinte szótlanul és
indulatok nélkül játszanak. Az egyenletesre nyírt gyepen alma nagyságú
fagolyókat kell hosszú nyelű fakalapáccsal (mallet)
átütni kis fémkapukon, miközben a családtagok és barátok a pálya szélén
szendvicseznek és borozgatnak, az eredmény pedig feltehetően mellékes.
És hát persze, a labdarúgás, aminek
népszerűségével semmi sem vetekszik. Másod- harmadosztályú mérkőzéseken is tel
ház van, és azért nagy üzlet. Százmilliós bevételek a jegyekből, a televízió-közvetítésekből,
a reklámokból, arab és orosz támogatóktól. A klubok ajándékboltjaiban
méregdrágán árulják a mez-másolatokat, a címeres nyakkendőket és kulcstartókat.
A közönség űzi a játékosokat, akik hajtanak, küzdenek az utolsó
tizedmásodpercig. Mint tudjuk, a futball nem élet-halál kérdése, hanem sokkal
több annál. Minden mérkőzés egy megnyert csata, de valójában akkor sincs
tragédia, ha nem sikerül, hiszen a sportban nagyon fontos ugyan a győzelem, de
meg kell tanulni a vereséget is felemelt
fejjel elviselni.
Amikor a Manchester United egy
alkalommal saját fanatikus szurkolói előtt 4:0-ra kikapott a Barcelonától,
Ferguson, a csapat mestere így nyilatkozott a televízióban:
-Azt hiszem, remek mérkőzés volt. A
fiúk mindent megtettek, amit tudtak. Én
minden percét élveztem. – És még mosolygott is hozzá.
Ezt is tanítanám Magyarországon.
Megjelent a Népszava „Vélemények” rovatában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése