Majdnem
klasszikus szerelmi történet, amiben azonban minden fordítva alakul. A szülők
jó barátságban voltak fiatalkoruk óta, közös kirándulások, nyaralások a
Balatonon, közös operabérlet. Gyerekeiket,
Szonját és Andrást, akik éppen egy korúak voltak, mindig vitték magukkal,
sokat voltak együtt. A szülők szerették volna, ha összeházasodnak, tervezték és
utaltak is rá. Talán nem kellett volna, de hát a szülők olyanok, amilyenek. András húsz éves korában tele volt
kalandvággyal, nem akart sem feleséget, sem családot, csak lányokat akart hódítani. Szonja egyetemre
járt, orvosnak készült, szorgalmas volt, tudatos, kiszámítható. Különös barátság volt ez közöttük, jártak színházba,
moziba, sétálni mentek, karácsonykor ajándékot vettek egymásnak. András
szívesen üldögélt Szonjánál vasárnapokon, hogy elkerülje az otthoni unalmas ebédeket, zenét
hallgattak, főleg Csajkovszkijt, és kirándultak Balatonfüredre is. Jól érezték magukat együtt. Egyszer
csókolóztak is.
-Komolyabban vehetnéd Szonját – mondta anya gyakran
Andrásnak. – Nagyon kedvel téged. Majd idővel te is megszereted.
András azt felelte, hogy ő azokat a
lányokat szereti, akiket azonnal meg lehet szeretni. Amikor Szonja befejezte az
egyetemet, férjhez ment Paszkál Ervinhez, a tehetséges matematikushoz. Születtek gyerekeik is, mindenki boldog volt,
és annak is látszott. Paszkál sikeres tudós lett, saját házban laktak, aminek ablakai a Várra néztek, a karácsonyt
minden évben Salzburgban töltötték, a
nyarat a tengerparton. András egy rádiónál dolgozott, híreket
szerkesztett, a könnyű kalandok már nem okoztak örömöt, sokszor reménytelennek
látta a jövőt. Regényekkel is próbálkozott, de egyikkel sem volt szerencséje. Egyedült
élt egyszobás lakásában, a Böszörményi úton, ami olyan rendetlen volt, mintha nem is ott
lakna. Szeretett merengni a magányán.
Néha találkoztak itt-ott, uszodában,
villamosmegállóban, Szonja és András, pár szót váltottak, de nem került szóba
sem Csajkovszkij, sem a csók. Egyszer András korán végzett a szerkesztőségben, azután valamilyen ostoba
ürüggyel bement Szonjához a kórházba, mert igazából hiányoztak neki a régi beszélgetések. Jól érezték magukat, este András hazavitte autóval. Öreg Opel volt, remélte, hogy beindul. Amikor
a lány kiszállt, megölelte. Másnap a Pozsonyi úton egy kávéházban találkoztak, azután egyre gyakrabban, egy este pedig
felmentek a Böszörményi útra. Szonjának
nem kellett hazamennie, a férje éppen előadásokat tartott Amerikában.
-Beléd szerettem – mondta András.
-Már nem lehet – felelte Szonja.
-A szüleink is mindig ezt akarták.
-Talán éppen ezért.
Hajnalban Szonja felöltözött,
megigazította a haját a fürdőszobában, a tükör előtt.
-Jó volt velem? – kérdezte András.
-Minden férfi ezt akarja hallani. Ez most csak egy tévedés,
semmi több – Szonjának azért jólesett, hogy
meghódították. – De cserélhetnéd gyakrabban
az ágyneműt.
Néhány hónappal később anya említette
Andrásnak, hogy Szonja elvált Paszkáltól, aki mindigis kiállhatatlan ember hírében
állt, alkoholista lett, beleőrült valami egyenlet megoldásába, ami nem sikerült
neki. András másnap elment a kórházba, hogy megkeresse Szonját, de azt mondták neki,
hogy a doktornő már nem dolgozik ott, csak annyit tudtak róla, hogy vidékre
költözött.
Aztán egyszer mégis látta őt, már évekkel később. Balatonfüreden ült a mólónál,
ősszel, napszemüvegben, vasárnap. Egyedül volt, könyvet olvasott.
Milyen szép nő, gondolta András. Egy
ideig gondolkodott, aztán mégis leült mellé a padra.
-Későn érkeztem? – kérdezte.
Szonja levette a napszemüvegét, egy
ideig nézte a fiút. Mintha nem is lett volna meglepve. Mintha számított volna
rá.
-Talán nem – felelte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése