Az 59-es

 

Van egy villamosvonal, aminek majdnem minden megállója kötődik  életem egy állomásához. Milyen furcsa most végigutazni. A János kórházban születtem, a Városmajorban fociztunk Malévos koromban azokkal a fiúkkal, akikhez azóta is szoros barátság fűz, itt, a padon ülve dumáltuk ki az akkor fontos dolgainkat és cigiztünk közben, mert akkoriban mindenki cigizett. A Nyúl utcában csókolóztam először, tizenhét éves koromban, talán a 18. vagy 20. szám lehetett, a kerti kaputól egy kis gyalogút vezetett a házhoz, sötétben, mozi után kísértem haza Varga Julit. Nem is volt igazi csók, csak kísérlet. Csókolóztam, mondtam utána magamnak elégedetten. Moszkva tér - hiába, ez nekünk már csak Moszkva tér marad -, ikonikus találkozóhely, osztály- és évfolyam-kirándulások, "találkozunk a Moszkván" talán minden budapesti életében elhangzott ez a mondat. A Déli, ahogy kinézek az ablakon, látom magam, amint érkezem Tihanyból vagy indulok vissza jókedvűen vagy éppen szomorkásan, ráérősen vagy sietve, izgulva, attól függően, hogy éppen hogyan alakult a napom Budapesten. Kékgolyó, Pekár Feri  halála. Királyhágó tér,  családi élet a Márvány utcában, kilátás a Márvány utcára, csak  ötperces séta a megállótól,  egykor Joliot-Curie tér, Örkény jut  mindig eszembe jut ennél a megállónál, Örkény, akinek egypercesei az írói remeklés mintái a szememben, "Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre néző lakásomat elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, Sas-hegyi kilátással." Zseniális. A Németvölgyi úton élt Szabó Lőrinc, még gimnáziumban nagyon szerettem a verseit, aztán Kati néni azt mondta róla, hogy "rettenetes ember" volt, biztos, gondoltam, de hány rettenetes ember él a világon, aki nem ír ilyen verseket. Farkasrét, apám halála, harminc éves voltam, nagy veszteség volt, azóta is nyomaszt, hogy nem beszélgettem vele eleget. Gábor Áron tér, végállomás,  új életem innen csupán tíz percnyi séta.