Hajnali hat óra, de már perzsel a meleg, úton vagyunk, araszolunk Delhiből, zsúfolt, zajos, tömör külváros, teherautók, kerékpárok, szamárkordék, riksák kusza örvényében, kétszáz kilométer keskeny és forgalmas út áll előttünk, az indiaiak felelőtlenül, figyelmetlenül és rosszul vezetnek, az irányjelzés ismeretlen, ha előznek, dudálnak, ha nem előznek, dudálnak, a szabályokat senki sem tartja be és nem is várja a másiktól, hogy betartsa. Az egyetlen törvény, ami érvényes, hogy ki az erősebb, a teherautó leszorítja a buszt, a busz a személyautót, a személyautó a kerékpárost, a kerékpáros a gyalogos, a gyalogos belerúg a kutyába. Úton vagyunk az északi szélesség 27-ik fok tíz perce és a keleti szélesség 78-adik fok ötödik percének metszéspontjának fekvő zajos és zavaros kisvárosba, Agrába igyekszünk. Bizonyára nem sokan járnának erre, ha éppenséggel nem itt állna egy különleges építmény, nem is építmény, hanem jelenség, a Taj Mahal. Szűk utcákon araszolunk, egyik kezemben a térkép, másikkal a kéregető koldusokat hessegetem el, de egyszercsak ott magasodik előttünk, és akkor már nem számít a bűz, a zaj, por, a rengeteg ember. A Taj Mahal.
A legenda, ami övezi, igazi romantikus regény a XVII. századból. Shah Jahan uralkodó feleségül vette a gyönyörű Mumtaz Mahalt, aki tizenegy gyerekkel ajándékozta meg, majd az utolsó szülésbe belehalt. Azt kérte férjétől, ne vegyen más asszonyt maga mellé és építtessen különleges síremléket a számára. Az építkezés húsz évig tartott, a főépületet csillogó márvány- és drágakő berakások díszítik. A hatalmas boltozat alatt a két sír, ide temették a császárt is. Felbecsülhetetlen összegeket költöttek rá. Shah Jahan legendája azonban különös fordulatot vett: gyermekei megelégelték a végtelen költekezést és élete végéig a közeli erődbe záratták. A megtört uralkodó olyan cellát kért, aminek ablaka a Taj Mahalra néz.
Ezzel a látvánnyal búcsúzott az élettől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése